Lemon (Rivaille X OC)

25.

Még mindig lesokkolva üldögélek a kórház előcsarnokában. Egyszerűen nem tudom most mit kellene tennem. Próbálok nyugodt és higgadt maradni, de olyan nehéz visszatartani a kétségbeesésem. Alig tudtam meg, hogy gyermeket várok és akár bármelyik pillanatban elveszíthetem. Miért kell mindennek ilyen nehézkesen menni? Basszus... Mit tegyek? Elmondjam Rivaille-nak? El kellene... De nemsokára indulnak... Nem. Nem fogom neki elmondani, hogy gondok vannak a terhességgel... Most legalább is nem... Még lehet, hogy nem lesz semmi, akkor meg feleslegesen aggódna csak... Amúgy sem tehetne semmit. Kétségbeesetten túrok bele a hajamba. Fenébe... Ekkor elkezd rezegni a telefon a zsebembe. Erwintől egy üzenet, hogy menjek az irodájába.

Nincs igazán kedvem most ehhez, de meg kell tudnom, hogy mit akar. Lassan összeszedem magam és átmegyek, de közben próbálom elkerülni, hogy bárki is hozzám szóljon. Amikor az irodához értem bekopogok, ő meg azonnal behív. Legnagyobb meglepetésemre, ott van még Rivaille is. Kissé megzavarodom.

-Üdvözöllek, gondolom fáradt vagy, ezért gyorsan térjünk is a lényegre. -mondja. -Eljössz velünk a küldetésre?

Teljesen ledöbbenek. Eddig mindig csak távol akartak tartani, de pont most persze menjek velük... Rivaille-ra nézek, igazából azt várom, hogy tiltakozzon.

-Felőlem gyere. -mondja, de még mindig értetlenül nézek rá. -Tch, túl sokszor kerültek már minket meg azok a rohadékok.

Szóval úgy gondolja, hogy nagyobb biztonságban lennék mellette... Igaza van végül is... Vagyis csak lenne, de...

-Én... Most inkább maradnék... -mondom bizonytalanul. Nem kockáztathatom a gyermekem életét... főleg nem így, hogy...

-Beteg vagy? -Kérdezi Rivaille kissé aggódva, és mindenki furcsán méreget. Miért olyan meglepő, hogy nem akarok a harcmező közepébe vetni magam...

-Nem... Én... -félek elmondani... nem akarom...

-Mondjad csak nyugodtan. -mondja kedvesen Erwin. Veszek egy nagy levegőt. Jól van menni fog. Határozottan ránézek Rivaille-ra, aki értetlenül néz.

-Terhes vagyok. -mondom ki végül és érzem, hogy a szobába mindenki ledöbben.

-Hát, akkor érthető, ha maradni szeretnél. -mondja Erwin, miután kissé túllendül az első sokkon. Rivaille azonban még mindig nem mond semmit. Félek...

-Azt hiszem most magatokra hagylak egy kicsit... -mondja zavartan Erwin, majd kimegy a szobából. Én meg zavartan elkezdem a földet bámulni. Na most mi lesz? Úgy érzem magam, mint aki a kivégzésére vár.

-Mióta tudod? -lép ekkor hozzám, Rivaille és óvatosan végig simítja a hajamat.

-Nagyjából pár órája... -mondom halkan.

-Mit szeretnél most csinálni? -kérdezi aggódva, mire kissé megijedek.

-Meg akarom tartani. -mondom és határozottan belenézek a szemébe.

-Örülök neki. -mondja boldogan, és óvatosan hozzáér a hasamhoz és megsimítja. Hirtelen megkönnyebbülök. Ő is szeretné a gyereket. Finoman ráhelyezem a kezemet a hasamon lévő kezére, mire Rivaille, egy puszit nyom a homlokomra. Minden olyan boldog és tökéletes lenne... Ekkor elkezd visszahangozni a fejemben az orvos hangja. Mi lesz, ha elveszítem...

-Minden rendben? -kérdezi aggódva.

-Igen... Csak aggódom, hogy jó anya leszek-e... -felelem, de belül égek a fájdalomtól. El kellene neki mondanom... El akarom mondani...

-Minden rendben lesz. Biztos vagyok benne, hogy jó anya leszel. -mondja, és lágyan magához ölel, majd gyengéden megcsókol. Biztosan igaza lesz. Ahogyan hozzásimulok lassan egyre jobban megnyugszom. Olyan biztonságos itt a karjaiban, semmi baj nem történhet.