Lemon (Rivaille X OC)

26.

Annak ellenére, hogy Rivaille az este folyamán alig aludt valamit, mégis egész végig mellettem feküdt és a karjaiban tartott. Próbáltam imitálni, hogy alszom miközben éreztem, hogy néha elkezd erősebben húzni magához, és alig észrevehetően remeg a keze. Nem akartam, hogy megtudja, hogy ébren vagyok, mert azzal csak bűntudatot ébresztenék benne. Bármit megtennék, hogy enyhítsek a fájdalmán, de a holtakat nem tudom visszahozni. Lassan elkezdett hajnalodni, én meg már nem bírtam tovább csöndben nézni, ahogyan szenved.

-Rivaille, minden rendben lesz. Én mindig itt leszek melletted. Ígérem. -mondom halkan és közelebb húzódom hozzá.

-Ne ígérj olyat, amit nem fogsz tudni betartani. -morogja, és lágyan végig simítja a hátamat. -Ha nem lennél a közelembe, talán ne...

-Mekkora hülyeség! -ülök fel hirtelen az ágyon. -Azért vagyok egyedül életben, mert te eddig vigyáztál rám. Másrészt meg, mi egy család vagyunk, szóval hidd el, nem fogsz tudni megszabadulni tőlem olyan könnyen!

-Család... -mondja, halkan Rivaille. Úgy mondja ki ezt a szót, hogy megszakad a szívem. Felül mellém, és lágyan megcsókol. -Csak ti ketten számítotok ezen az egész rohadt világon nekem.

-Ne aggódj, vigyázni fogok rád! -mosolygok rá, és megemelem a karom, hogy lássa, milyen erős vagyok... Mondjuk... Ő először csak meglepetten néz.

-Hát persze. -mondja most már sokkal vidámabban, és ráteszi a kezét a fejemre és megsimogatja, mint egy kisgyerekét.

-Ne becsüld alá az erőmet! -sértődöm meg... mondjuk... igazából csak látni szeretném még egy kicsit ilyen jókedvűen.

-Sose tenném. -mondja, majd újra megcsókol. Fáradtan feláll az ágyról és elkezd felöltözni. -Indulnom kell lassan vissza. -morogja.

-Én is megyek veled. El kell rendeznem néhány papírt még. -kászálódom én is ki az ágyból. Felöltözünk, aztán egy rövid veszekedés után, hogy mégis ki fogja vezetni az autót, végül is elindultunk. Természetesen Rivaille vezetett... Úgy néz ki ebből nem akar engedni. Szóval elkocsikázunk a kórházig, ahol leparkolunk én bemegyek az épületbe Rivaille meg átmegy a bázisra.

Elképesztő, hogy mennyi papírt kellett kitöltenem, és ha elrontottam egyet, amit nem egyszer sikerült is, akkor kezdhettem elölről az adott lapot. Annyira utálom ezt az egészet. Mikor végre minden papírt hiba nélkül kitöltöttem, gondoltam átmegyek a bázisra... Aggódom Rivaille miatt.

Kimegyek az épületből, de ahogyan mennék át az úton, hirtelen egy idegen férfi megragadja a karom.

-Elnézést kisasszony. Ugye ön Dr. Emma Kenyway? -kérdezi a magas férfi, akinek a fekete kalapja és sötét hosszú haja alól szinte világít a kék szeme. Nagyon hasonlít Rivaille-éra.

-Igen... Mit szeretne? -kérdezem gyanakodva, ugyanis még mindig nem engedi el a kezemet.

-Nagyon örvendek. Mondja csak nincs kedve velem jönni, csak dumálnánk egyet. -mondja, és elmosolyodik, amitől kiráz a hideg.

-Eresszen! Maga megőrült? Nem megyek! -mondom idegesen, és megpróbálom kiszabadítani a kezemet, de nagyon erős a szorítása...

-Ugyan már, ne legyen ilyen barátságtalan! Csak pár per...

-A hölgy azt mondta, hogy nem megy. Azonnal eressze el. -lép ekkor mellém fehér köpenyben Dr. Tenma. Megragadja a karom, hogy nyomatékosítsa a szavait.

-Milyen kár... -enged el ekkor a férfi. -Akkor csak kérem adja át az üdvözletem Rivaille hadnagynak.

Ekkor elfordul tőlünk és mintha mi sem történt volna lazán elsétál. Döbbenten állok és nézek utána. Nagyon ijesztő egy ember...