Lemon (Rivaille X OC)

11.

Rivaille attól a naptól kezdve, minden nap felhívott, hogy folytassam az olvasást. Habár tudtam arról, hogy az iratok igazából nem is égtek el, egyszerűen nem szóltam erről neki. Féltem attól, hogy ha elmondom, akkor nem fog többet keresni, meg aztán... nem is nagyon utáltam annyira olvasni neki... Szóval... Még is mi van velem?

Azt az egy hetet kivárni míg hazajönnek egyszerűen borzasztó volt. Úgy felgyorsítottam volna az időt. Párszor Kate azért átjött, hogy kimozdítson, a remete életmódomból, ami azért be kell, hogy valljam jól eset.

Aztán egyszer csak elérkezett a nap, amikor végre hazajöttek. Izgatottan mászkáltam fel-alá a lakásban izgalmamban. De most komolyan, mi bajom? Úgy érzem magam, mint egy kisgyermek karácsonykor... Nyughass már! Bosszankodom.

Mivel nem tudtam megnyugodni, ezért inkább úgy döntöttem, hogy odamegyek előbb. Gyorsan fel is kaptam magamra egy aranyos zöld virágos szoknyát, majd már pattantam is be a kocsimba. Átszáguldottam a városon, és az orvosi csodakártyám segítségével meg is álltam a kórház parkolójában. Végül is csak 40 perccel hamarabb érkeztem meg... Majd lassan fogok kisétálni a leszállóhoz... Ám ekkor megtorpanok. Mégis melyikhez kell mennem? A hadseregnek ugyanis 3 leszállópályája van ezen a telephelyen. Basszus még jó, hogy időben jöttem. Útbaigazítást kell kérnem majd valakitől...

Átsétálok a bázisra, és szerencsére gyorsan észre is veszek egy kadétot, aki éppen gyakorlatozik. Oda is sietek a magas barnahajú, zöld szemű fiúhoz.

-Szia. Nem tudnád megmondani, hogy hova fog leszállni, a frontról visszajövők gépe? -kérdezem.

-Szia. Csak nem eltévedtél? -kérdezi mosolyogva és kissé... olyan hangsúllyal mintha gyerek lennék.

-Nem. Csak nem tudom hol fognak landolni. -felelem, kissé meglepődve.

-Ne aggódj, majd segítek neked visszatalálni. -mosolyog. Én aztán biztosan nem aggódom...

-Én nem vesztem el! Csak válaszolj nekem... -sóhajtok fel.

-Persze tudom, hogy nem. -kacsint rám. Hát ez hülye! Persze tudom, hogy alacsony vagyok, és mindenki évekkel fiatalabbnak néz, mint valójában vagyok, de azért ez túlzás... De még csak ezután jött a java, ugyanis ekkor megfogja a kezem és elkezd húzni.

-Engedj el! Mit csinálsz? -mondom eléggé dühösen, és próbálom kiszabadítani a kezem.

-Nem lenne jó, ha elvesznél. Megkérdezünk valakit, aki biztosan tudja hova kell menned. -feleli. Hát ez totál hülye! Elment az esze! Nem normális! Engedjen el vagy úgy megrúgom!!!

-Tudod mit?! Nem kell a segítséged, csak engedj már el!!!!

-Nyugi, mindjárt ott vagyunk. -mosolyog, majd elfordul tőlem és elkezd kiabálni. -Hé, Mikasa! Nem tudod, hova fognak landolni, akik most jönnek haza a frontról?

-De. -mondja döbbenten egy szép feketehajú lány. Ám amikor észrevesz elkezd szikrákat szórni a szeme. -Ez meg kicsoda Eren?

-Eltévedt, szóval, hova kell menni? -kérdezi Eren.

-Én nem tévedtem el! Hülye! Eressz már el! -kiabálom még mindig, de mintha teljesen süket lenne.

-A „C" leszállón fognak landolni. -néz rám Mikasa úgy, mint aki mindjárt meg akar ölni...

-Kösz. -mondom, majd egy hírtelen mozdulattal megrántom a kezem. Végre kiszabadultam, majd ahogyan csak bírok el kezdek futni. Soha többet nem kérek útbaigazítást az egyszer biztos!

Fáradtan érkezek meg a leszállóhoz. Nem hiszem el, hogy ilyen is pont velem történik meg. Ha egy kicsit tovább rángat, a végén még elkések, ugyanis éppen most landol a gép. Micsoda szerencse, hogy időben elindultam. Nem normális a srác, az biztos... A haragom, azonban gyorsan elszáll, amikor meglátom, hogy Hanji rohan felém, majd nagylendülettel a nyakamba ugrik.