Lemon (Rivaille X OC)

14.

Miután hazaértem, se kedvem, se erőm nem volt ahhoz, hogy a húgomat zaklassam arról, hogy miért is szökött el. Ő meg hát, amúgy sem úgy nézett ki, hogy nagyon beszélni akarna róla. Holnapra összeszedem magam és rendesen kitárgyaljuk a dolgokat. Remélem.

Másnap, mint ahogyan Dr. Tenma-nak is mondtam bementem dolgozni. Attól még, hogy nincs jó kedvem nem lóghatok el, csak mert kedves a főnököm! Ugyan! Simán menni fog!

Hát még ha nem is teljesen simán, de sikeresen túléltem én is és a betegeim is ezt a csodás napot. Elégedett lehetek. Az is igaz mondjuk, hogy Dr. Tenma többször is benézett hozzánk, hogy minden rendben megy-e. Kicsit túlaggódja a dolgokat. Sóhajtok. Még Hanjival is beszélnem kell... Na abból is mi lesz?

Munka után el is indulok hozzá. A lehető leggyorsabban le akarom tudni ezt a beszélgetést... Már amennyire ez Hanjival lehetséges... Bekopogok az ajtaján, mire azonnal kiordít, hogy jöjjek be.

-Emma! Mizu? Elég szarul nézel ki. -mondja jókedvűen.

-Hát köszi... Mit szeretnél mutatni? -térek azonnal a lényegre.

-Mindjárt mutatom, csak ülj le oda. -mutat egy kanapéra, ami tele van papírokkal. Hogy mégis mekkora kupi van itt? Hogy talál meg itt bármit is... Hanji őrült módon elkezd kutatni a fiókjaiban, úgyhogy amíg várnom kell kikönyöklök az ablakon. Bár ne tettem volna... Az egyik gyakorlótéren meglátom Rivaille-t, amint Petraval beszélget. Olyan közel állnak egymáshoz, én meg olyan távolinak érzem most őt magamtól. összeszorul a szívem. Bárcsak én lehetnék most ott mellette.

-Összevesztetek már megint? -kérdezi mögém lépve Hanji.

-Azt hiszem... -felelem. Végül is ez veszekedés volt? Őszintén megszólva fogalmam sincs mi történt tegnap.

-Na mindegy is, ma minden kiderül. -mondja, mire én gyanakodva megfordulok. Ösztöneim üvöltik, hogy meneküljek, amikor meglátom Hanji ijesztően beteges vigyorát.

-Hanji? Minden rendben? -kérdezem félve, mire válasz helyett megragadja a karom és hanyadt vág a kanapén. Ránehezkedik a kezemre, hogy ne tudjak kapálózni. Mikor lett ennyire erős basszus!

-Hanji, mégis mi a... -ám ekkor egy hírtelen mozdulattal belenyom valamit a számba.

-Nyeld le szépen! Nyugi minden rendben lesz! -mondja még mindig vigyorogva. Mi a fasz? Befogja a számat és az orromat, hogy ne tudjak levegőt venni, így kénytelen vagyok lenyelni azt a szart.

-Na ugye, nem is volt vészes! -enged el.

-Nem vagy normális. -köhögök. -Mégis mi a csudát adtál be nekem?

-Nyugi, később még hálás leszel nekem érte. -kacsint rám.

-Mégis mi a fen... -ám ekkor váratlanul teljesen beszédülök. -Mégis... mi ez?

-Máris hat? Gyorsabban, mint gondoltam. -jön oda hozzám, és szugerál. Egyre jobban elkezdek szédülni, és a hangokat is mintha egy üveglap mögül hallanám.

-Hanji nem vagyok jó... -nézek fel rá segélykérően.

-Remek. Mindjárt jövök! -pattan fel és kiviharzik a szobából. Mi az, hogy remek?? Csinálnom kell valamit... Félek... Megpróbálok lassan felállni és bizonytalanul elvánszorogni az ajtóhoz, de félúton összeesek. Már a lábam sem működik úgy ahogyan én akarom... Baromi jó... Ekkor kinyílik a szoba ajtaja, egy kéz megragad és belehúz az ölébe. Rivaille.

-Mégis mi a faszt műveltél Pápaszem?! -üvölt rá Hanjira Rivaille.

-Nyugi-nyugi, semmi baja nem lesz... Remélem... -feleli.