Lemon (Rivaille X OC)

4.

Reggel mikor felkeltem, Kate-től vagy 20 nem fogadott hívásom és 7 sms-em volt. Lényegében a tartalmuk ugyan az volt, hogy megölnek, kibeleznek és akkor még én járok jól. Gondoljam meg magam. Jó érzés erre kelni... Istenem... Majd este felhívom. Nem mondom, hogy nem volt nehéz 6-ra beérnem a lakatanyára, éppen, hogy időben beestem. Hanji már széles mosollyal az arcán várt.

-Szia! Pont időben! Gyere, gyorsan csatlakozzunk a többiekhez! -indul el velem a kiképző tér felé. -Sajnos nem áll módunkban veled külön foglalkozni, így a többi katonával fogsz gyakorlatozni.

-Nem lesz az hírtelen kicsit sok? -sápadok le.

-Ugyan már! Minden rendben lesz! Csak csináld, ahogyan tudod és kész. -mondja majd bátorítón? megsimogatja a fejemet. Nagyot sóhajtok. Ekkor érkeztünk meg a térre, ahol a katonák már fel voltak sorakozva. Hanji odaugrál Shardis-hoz, engem is húzva maga után.

-Üdv Shardis! Ő lesz az új orvosunk. Kérlek légy vele kedves, amennyire tőled telik. -mondja Hanji, mire Shardis azzal a fenyegető kopasz fejével felém fordul. Mindjárt elásom magam...

- Te meg még mindig itt állsz? Húzzál be a sorba! – majd visszafordul Hanjihoz. -Nem hiszem, hogy sokat tehetek. Ez egy nyomorék. -hát köszönöm. Viszont Shardis lecseszéséhez képest semmi, amit akkor kapok, amikor a szemem véletlenül találkozik Rivaille-val. Olyan gyilkos aurát lövell felém, hogy lehet, hogy még mielőtt a frontra kerülök meghalok. Ekkor Hanji a hüvelykujját felemelve mosolyogva elmegy.

-Hé! -bök ekkor oldalba Isabel, észre sem vettem, hogy mellettem áll. -Szuper, hogy te is jössz. -mosolyog rám. Én meg teljes szívemből visszamosolygok. Legalább ő örül nekem. Ám, ekkor megáll előttünk Shardis.

-Látom nagy a jókedv. Nemsokára elmúlik, ne aggódjanak. -mondja, miközben szikrákat szór a szemével.

-Jól van már vénség. Inkább kezdjük el! -válaszolja Isabel. Úgy érzem nekem szakad ketté a fejem mindjárt, akkorát koppant Isabel-é. Most komolyan lefejelte? Ez nem normális. Isabel, a fejét fogva leguggol. Erre Shardis felém fordul. Remek most én is kapok egyet. Már látom, hogy veszi is a lendületet, gyorsan behúzom a nyakam, ám ekkor egy éles, hideg hang megszólal.

-Kislányokat leütése helyett, kezdhetne valami hasznosabbat is a fejével. -döbbent csönd. Mindenki Rivaille-ra néz. Shardis arca elsötétedik és engem finoman arrébb téve odamegy Rivaille elé.

-Mit beszélsz te kis nyúlpiszok! -néz rá vérben forgó szemekkel.

-Talán nem bírod a kritikát? Önfegyelmet kellene tanulnod. -na most van mindennek vége. Shardis olyan erővel fejeli le Rivaille-t, hogy mindenki összerezzen és azt kémleli vajon Rivaille meghalt-e. De nem. Meg sem moccan, továbbra is ádászan néz a kiképző szemébe. Állnak egymással szemben és egyik sem moccan meg, vagy szólal meg. Szörnyű nagy feszültség lesz urrá mindenkin. Na most mi lesz? Ekkor azonban Shardis elfordul Rivailletól, és kimegy újra mindenki elé.

-Akkor most mindenki megcsinál 100 fekvőtámaszt, 100 felülést és 100 hátizmot. Kezdjék már, mit lazsálnak! -üvölti. Gyorsan neki is állok. Vagyis igyekszem úgy csinálni, mintha nagyon menne ez nekem, amikor örülök, hogyha párat meg tudok a gyakorlatokból csinálni. Hogy fogom túlélni a kiképzést? Miután ezzel „végeztünk" végig kell mennünk egy akadálypályán. Remegő izmokkal, minden erőmet megfeszítve próbálom nem kitörni a nyakam, amikor éppen leesek a kötélről. Shardis persze végig ordibál velem. Hadd kiabáljon csak, amíg nem akar lefejelni jóban leszünk.

Mintha csak valami pihe-puha ágy lenne, olyan lelkesedéssel huppanok le az első padra, amit meglátok. Az ebédszünet a világ egyik legnagyobb áldása. Nagy lendülettel érkezik mellém Isabel.