Piroska és a Farkas

Piroska nagymamája

Amikor Mephisto nehézkesen felnyitotta szemeit megdöbbenve tapasztalta, hogy nem a szabad ég alatt van. Körülnézve ráismert a nagymama házára. Habár most sokkal jobb állapotban volt, mint ahogy legutoljára látta. Feltakarítottak és rendetraktak. Meg sem lehetett mondani, hogy mi történt itt nem sokkal ezelött.

Mephisto megpróbált felülni, de az oldalába belenyilaló fájdalom visszalökte az ágyba.

-Nem szabad még mozognod -hallotta Mephisto. A hang irányába fordulva megdöbbentő felfedezést tett.

-Maga...életben van? -kérdezte.

Piroska nagymamája kedvesen mosolygott rá. Mephistonak erről az jutott eszébe, hogy Piroska a nagymamájától örökölhette a mosolyát.

-Piroska hol van? Ha az az aljas Vadász csak egy ujjal is... -Mephisto ismét sietősen próbált felülni, de a nagymama a vállára tette kezét.

-Most már minden rendben, ne aggódj. A drága unokám jól van, hála neked.

-Hol van most? -kérdezte Mephisto még mindig izgatottan.

-Sok minden történt, miután elájultál. Piroska először elment az Őzekhez. Ők ellátták a sebeiteket, a Vadászt pedig magukkal vitték. Most őrizet alatt tartják, és hamarosan visszaviszik a faluba, hogy majd az emberek ítélkezzenek felette. Piroska is velük tart. Vallomást fog tenni a Vadász bűneiről.

-Értem...-mondta Mephisto.

"Ezek szerint ő is visszament a faluba"- erre összeszorult Mephisto szíve. Még annyi minden kimondatlan gondolata volt, amit el szeretett volna mondani a lánynak.

-És hogyhogy maga életben van? Mármint, azt hittem, hogy a Vadász...-habogta Mephisto.

-Már pár hete üresen állt a házam, a Vadász pedig csak betört ide. A közeli faluban tettem látogatást, szükségem volt pár dologra -magyarázta.

Mephisto bólintott. A nagymama odaült az ágy szélére, majd így szólt:

-Amit az unokámért tettél....Hálás vagyok. Köszönöm, hogy megmentetted az életét -mondta meghatódva.

-Megmenteni? Nem....nem én vagyok az, aki megmentett valakit. Ő volt az, aki megmentett engem -Mephisto a plafont nézte. Karját a homlokán pihentette. Elmosolyodott -Nagyon sokáig egyedül éltem, de nem vettem észre, hogy ez nem élet. Igazából nem is éltem. A magány és a keserűség napról napra felemésztett....egészen addig, amíg nem találkoztam vele. Ő megtanított nekem olyan érzéseket, mint a hála, az öröm, a boldogság és a szeretet. Aztán egyszer csak megint egyedül találtam magam és akkor jöttem rá, mennyire is fontosak ezek az érzések...hogy ő mennyire fontos nekem......Szóval nem kell nekem semmit megköszönnie.

Mephisto nem tudta, miért is volt ebben a pillanatban ennyire őszinte, meg hogy miért mondta el mindezt, de megkönnyebbült, hogy kimondhatta.

A nagymama megmosolyogta Mephisto szavait.

-Örülök, hogy az unokám megismert egy olyan jószívű Farkast, mint te.

Mephisto megkedvelte a nagymamát. Az, ahogy beszélt, meg az, amit róla gondolt, mind Piroskára emlékeztette. Remélte, hogy még viszontlátja a lányt.