a nosztalgia langyos hullámai
körbevonják testem, elrepülök
a régi, szebb tájak felé,
elmúltak már, és ez kicsit fáj –
a nosztalgia édes fulladás.
YOU ARE READING
Insomnia
Poetry_ _ _ insomniában szenvedő, örök-éber lelkem szilánkjai - valahol, messze keringve az űrben. ❝letépem a bőrt arcomról, csontjaim széthullanak. ennyi vagyok, ennyi voltam - szertefoszló árnyalakok, lélegző szervezetbe csomagolva.❞ _ _ _
