emlékszem, volt idő, amikor
jóízűeket nevettem mindennap,
nem féltem a jövőtől, és még csak
hírből sem ismertem a szorongást –
valaki feleljen: hová tűntem?
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Insomnia
Şiir_ _ _ insomniában szenvedő, örök-éber lelkem szilánkjai - valahol, messze keringve az űrben. ❝letépem a bőrt arcomról, csontjaim széthullanak. ennyi vagyok, ennyi voltam - szertefoszló árnyalakok, lélegző szervezetbe csomagolva.❞ _ _ _
rég
emlékszem, volt idő, amikor
jóízűeket nevettem mindennap,
nem féltem a jövőtől, és még csak
hírből sem ismertem a szorongást –
valaki feleljen: hová tűntem?
