akár egy holt, sétáltam síromhoz,
ám félúton megbotlottam – saját
szívemre tapostam. felemeltem,
s visszatettem üres mellkasomba,
hadd legyen velem holtomban is...
YOU ARE READING
Insomnia
Poetry_ _ _ insomniában szenvedő, örök-éber lelkem szilánkjai - valahol, messze keringve az űrben. ❝letépem a bőrt arcomról, csontjaim széthullanak. ennyi vagyok, ennyi voltam - szertefoszló árnyalakok, lélegző szervezetbe csomagolva.❞ _ _ _
