az őszi nap sugarai tűznek rám,
miközben ásóval a kezemben
görnyedek egy kiásott gödör mellett –
kiemelem belőle féregrágta hullám,
hátha életet lehelhetek még belé.
YOU ARE READING
Insomnia
Poetry_ _ _ insomniában szenvedő, örök-éber lelkem szilánkjai - valahol, messze keringve az űrben. ❝letépem a bőrt arcomról, csontjaim széthullanak. ennyi vagyok, ennyi voltam - szertefoszló árnyalakok, lélegző szervezetbe csomagolva.❞ _ _ _
