egy kicsit mintha már
csillapodtak volna démonaim,
a lelkemet megszálló lidércek,
agyamat féregként rágó gondolatok –
és maradt a néma csend...
YOU ARE READING
Insomnia
Poetry_ _ _ insomniában szenvedő, örök-éber lelkem szilánkjai - valahol, messze keringve az űrben. ❝letépem a bőrt arcomról, csontjaim széthullanak. ennyi vagyok, ennyi voltam - szertefoszló árnyalakok, lélegző szervezetbe csomagolva.❞ _ _ _
