ahogy kinéztem az ablakon,
láttam, ahogy a diófalevelekre
rávetültek a nap utolsó sugarai,
és röpke szomorúság fogott el,
mert már vége a nyárnak...
CZYTASZ
Insomnia
Poezja_ _ _ insomniában szenvedő, örök-éber lelkem szilánkjai - valahol, messze keringve az űrben. ❝letépem a bőrt arcomról, csontjaim széthullanak. ennyi vagyok, ennyi voltam - szertefoszló árnyalakok, lélegző szervezetbe csomagolva.❞ _ _ _
vége
ahogy kinéztem az ablakon,
láttam, ahogy a diófalevelekre
rávetültek a nap utolsó sugarai,
és röpke szomorúság fogott el,
mert már vége a nyárnak...
