megfojtottam magam a kötéllel,
melyet az elvárások dobtak elém –
talán majd ha lemegy a nap,
látni fogod a himbálózó hullám
sziluettjét a dombok fölött.
YOU ARE READING
Insomnia
Poetry_ _ _ insomniában szenvedő, örök-éber lelkem szilánkjai - valahol, messze keringve az űrben. ❝letépem a bőrt arcomról, csontjaim széthullanak. ennyi vagyok, ennyi voltam - szertefoszló árnyalakok, lélegző szervezetbe csomagolva.❞ _ _ _
