Bevezető💜

5.6K 244 8
                                    

Sziasztok! Új vagyok még a wattpadon mint író, eddig csak megbújva olvastam a jobbnál jobb sztorikat és szedtem egy kis ihletet innen onnan. Már írtam történeteket, de egy nagy kihagyás után úgy gondoltam újra kezdem. Jó olvasást nektek :)

Taehyung pov.

Nehéz az élet ha magadra hagynak még kiskorodban egy olyan embernél akit egyáltalán nem is ismersz és semmi közöd hozzá.

Tíz éves lehettem mikor a szüleim lemondtak rólam és egy idegen emberhez vittek. Nyolc éven át a fiatal férfi, aki nem lehetett több mint huszonkét éves, mikor hozzá kerültem, úgy kezelt mintha az öccse és a fia lennék egyszerre. Néha gondoskodó volt velem, néha meg olyan mintha a bátyám lenne és minden csínytevésemben segített, vagy akár jót is nevetett rajtuk. Közel kerültünk egymáshoz annak ellenére, hogy előtte semmit sem tudtam róla. Olyan volt számomra akár bármelyik kint mászkáló idegen amikor odakerültem hozzá.

Mikor tizenhat éves lettem a nevelőm, Chanyeol haza hozott egy igazán csinos fiút Baekhyunt, akit be is mutatott nekem mint párja. Nagyon jól megvoltak és Baekhyun úgy viselkedett velem mintha csak az igazi fia lennék. Nagyon jól esett tőle ez a törődés annak ellenére, hogy ő hozzá se volt sok közöm csak annyi hogy a nevelőm társa.

Mikor betöltöttem a tizennyolcadik életévemet furcsa dologra lettem figyelmes. Érdekes aromák csapták meg az orromat, amiket nem igazán tudtam hová tenni. Többször éreztem markáns citrusos illatot a házban, néha meg erős vanília aroma ölelte körbe a lakást. Idővel észrevettem hogy a citrusillat amit úgy imádtam Chanyeolhoz tartozott, a vanília meg Baekhyunhoz. Ezt akkor vettem észre, mikor külön-külön voltam velük és eltudtam különíteni az aromákat. Nem értettem... hogy lehetséges ez? Lehet valakinek ennyire erős illata? Parfüm? Vagy valami teljesen más? Nem hagyott nyugodni a tény, így egyik alkalommal rákérdeztem Baekhyunnál.

- Baek -kezdtem bele félénken miközben a Tv-t kémleltem, bár valójában egyáltalán nem kötött le a romantikus sorozat amit a kedves, újdonsült nevelőm nézett. Őt annál inkább lefoglalta, hiszen elég késve tekintett felém

- Mondd csak TaeTae - mosolygott rám kedvesen ami miatt picit megnyugodtam, hiszen tartottam attól, hogy egy teljesen lényegtelen dologon akadtam fent, és minden amit én különlegesnek vélek csak a képzeletem szüleménye.

- Már pár hete foglalkoztat egy kérdés - mondtam halkan és picit lehajtottam a fejem, majd újra felemeltem mikor folytatni kezdtem mondanivalóm, hiszen Chanyeol mindig arra tanított, nézzek annak a szemébe akihez beszélek. - Csak nem igazán tudom hogy is kérdezzek rá... lehet, hogy furán fog hangzani, de... olyan erős illatotok van Chanyeollal. Azóta érzem mióta itt vagy nálunk - fejeztem be a mondatom és a végére picit elhalkultam.

Baekhyun egy darabig hallgatott majd kedvesen elmosolyodva csúszott közelebb hozzám a kanapén. Megszeppentem mikor fejét nyakhajlatomba helyezte és egy nagyot szippantott a levegőbe, majd halkan elkuncogta magát. Elhúzódott tőlem, és amit szemeiben véltem felfedezni meglepett. Íriszei hihetetlen vörös fényben csillogtak és mindentudó ajakgörbülettel kémlelt.

- Igaza volt Chanyeolnak ez a levendula illat tökéletes - mondta halkan. - Illik hozzád Taehyung - meglepett hogy egész nevemet használta, hiszen elég ritkán fordult ez elő.

- Miről beszélsz Baek? Milyen levendula illat? - értetlenkedtem.

Baekhyun halkan elkuncogta magát, majd megsimogatta a fejem és felkelt a kanapéról hogy felkiabáljon Chanyeolnak a fölső szintre, aki éppen dolgozott az irodájában.

- Chan gyere le kicsit - szólította meg párját.

Mindig is felnéztem rájuk, hogy ilyen jó társak.  Soha nem veszekedtek és mindig mindent megtudtak beszélni. Számomra ők voltak a tökéletes példa arra hogy milyennek kell lennie egy kapcsolatnak.

Meleg vagyok.

Akkor jöttem rá mikor Chanyeolt és Baekhyunt rajtakaptam, ahogy a konyhában csókolóztak. Nem taszított a tény hogy ezt teszik, sőt... abban reménykedtem egyszer én is találok magam mellé egy ilyen határozott férfit mint Chanyeol.

Ahogy gondoltam, a megszólított nevelőm két percen belül lent is volt és kedvesen szerelmére mosolygott, miközben derekára simítva vezette oda a kanapéhoz. Mikor rám nézett, tekintete teljesen megváltozott akár csak egy préda lennék számára úgy nézett félénk mivoltomra. Nem értettem. Miért lett ilyen hirtelen? Hiszen eddig ő is olyan figyelmes és gondoskodó volt velem. Mindig minden kívánságom leste és mindenben segített.

Mi lett Chanyeollal?

Na hát ez lenne a bevezető rész. Remélem elnyerte eddig a tetszéseteket. Igyekszem majd a következő résszel :)

Bye Kimi

Singularity •Vkook•Where stories live. Discover now