Haikyuu!! with you [Haikyuu!! Oneshots]

Osamu × reader

Ugye megijedtél?

Halloween. Megannyi gyermek kedvenc eseménye. Mi sem lehet jobb annál, hogy maskarába bújva végigjárod a házakat és megannyi finom édességet gyűjtesz. Azonban számodra már kicsit elmúlt ez a bizonyos gyerekkor... De ki mondta, hogy így nem lehet egy jót szórakozni?

A Nap már majdnem lement, te pedig teljesen feketébe bújva vártál barátaidra, hogy elinduljatok az éj sötétjében. Alig 5 percbe telt, majd csengetést hallottál.
- Kinyitom! - szóltál anyukádnak.
Az ajtó nyílt, a várt személyek pedig előtted álltak.
- Boldog Halloweent! - ujjongtál.
- Neked is,(Név)-chan. - mosolygott Hoshiumi.
- Kageyama-san, hát te is itt vagy!
- A Karasuno jelmezes bulit akart rendezni, szóval találnom kellett valami mást, ami miatt lemondhatom. - sóhajtotta.
- Élvezni fogod, ez lesz az eddigi legjobb halloweenünk együtt!
- Csak jöjjön fel a Nap... - suttogta Sakusa.
- Na, egy kicsit jobb hozzáállást. - nézett rá Atsumu. - (Név)-chan mindent meg fog tenni, hogy megijedjünk, szóval tuti nem maradsz ki te sem, Omi-kun.
- És ha mi ijesztjük meg őt? - kérdezte Osamu.
- Az nem fog sikerülni. - nevettél.
- Kislányom, melyik a barátod? Nem hívod be őket? - kiáltott anyukád a konyhából.
- Anya, ne! Egyikük se a barátom! - szóltál vissza vörös arccal.
A fiúk erre csak lenevették magukat.
- Menjünk, mielőtt az esküvőről kérdez. - javasolta Atsumu.

Egy jó ideig keringtetek az utcákon át, mígnem elértetek egy házhoz, ahonnan zene hallatszódott ki. Az ajtó nyitva állt, a ház előtt pedig pár veletek egyidős fiú iszogatott.
- Menjünk be. - mondta Hoshiumi.
- Muszáj...? Eddig még jó is volt sétálni. - kérdezte Sakusa.
- Aki utoljára ér be, nem kap piát. - felelte Atsumu, majd berohant.
Kissé habozva, de a többiek is utána mentek. Te azonban tétován néztél még mindig magad elé.
- Te se akarsz bemenni, mi? - nézett rád Osamu.
Válaszként csak megráztad fejed. Féltél az ilyen helyektől, és ennek meg is volt az oka. Még évekkel ezelőtt, mikor elsős voltál elhívtak egy ilyen buliba, ahol a végzős fiúk kikezdtek veled. Senki nem segített neked, saját magad erejéből kellett elszabadulnod tőlük. Azóta a nap óta kerülted a házi bulikat és ezen nem is akartál változtatni. Meg van a nyugodt baráti társaságod, és nem is kívánhatnál náluk jobbakat.
- Menjünk el máshova. Majd ha ki szórakozták magukat, utánunk jönnek. Tsumu majd felhív.
- De... Mi van Sakuval? És Tobio-san? Rájuk nem jellemző, hogy ilyen helyeken jól éreznék magukat. Mi van, ha bajuk esik vagy-
Mielőtt befejezhetted volna, egy erős kar hirtelen arrébb lökött téged. Elvesztve egyensúlyodat hozódtál arrébb, de a melletted álló fiú szerencsére elkapott.
- K-köszi. - szóltál halkan, majd amilyen gyorsan csak tudtál feltápászkodtál.
- Jól vagy...?
- Persze, menjünk.

Elhagyva a házat tovább mentetek. Az út alatt csak szótlanul sétáltatok egymás mellett. Mígnem megtörted a csöndet.
- Figyelj... lehet hogy most nem úgy sült el a dolog, ahogy terveztem de. De attól még ugyanúgy rátok fogom hozni a frászt. - nevettél.
- Azt majd meglátjuk. - válaszolta érzelemmentesen.
Ekkor megcsörrent a telefonod. Amint elővetted, láttad hogy Atsumu keres.
- Igen? - szóltál bele a készülékbe.
- Hol vagytok?
- Gyertek az erdő felé. Mi itt várunk.
- Okes, de miért nem jöttetek be?
Ekkor Osamu kivette a telefont a kezedből.
- Ne kérdezősködj, hanem ha akarsz valamit akkor gyere ide.
- Nyugi van már.  Mindjárt ott vagyunk. - azzal kinyomta.

Osamu tudta, hogy miért nem mentetek be. És azt is tudta, hogy ezt az dolgot nem szívesen mondod el senkinek se.
Gyorsan témát is váltottál.
- Támadt egy ötletem... - suttogtad.
- Tessék? - fordult feléd.
Mielőtt megismételted volna a mondatot, berohantál a fák közé. Sötét volt, de nem féltél. Kiskorodban is sokat jártál az erdőbe, így már ismerted a helyet.
Itt volt az alkalom, hogy mindenkire rá hozd a frászt. Találtál is egy nagy sziklát, amit több kis cserje vett körül. Tökéletes búvóhely. Be is futottál a kő mögé, majd így vártad a fiúkat, akiknek ötlete sem volt az egészről. Pár perc múlva lépteket hallottál. Nevetésedet visszafolytva lapultál, míg nem a léptek abba maradtak. Egy nagy kiáltással kiugrottál a kő mögül.
- Bú!
Azonban senki nem volt körülötted. Gyanakodva néztél körbe, de egy árnyékot se lehetett látni. Ekkor egy kezet érzeztél meg a válladon, majd a kezek a szemeidre kúsztak. Teljesen lesokkolva álltál és nem tudtad mit tegyél. Itt fognak megölni téged?! Ki áll mögötted?! Mit akar?!

Majd egy mély hang megszólalt.
- Bú...
Torkod szakadtából kiáltottál fel és ahogy tudtál kapálózni kezdtél az ismeretlen karjai közt. Majd egyszercsak halk nevetést hallottál meg. Nyomban elhalkultál és megfordulva láttad, hogy Osamu áll mögötted, tőle pedig kis távolságra a többi fiú, akik úgy látszott igen jót szórakoztak rajtad.
- M-mi...? - néztél rájuk értetlenül.
- Na ki is ijedt meg hamarabb? - szólt nevetve Hoshiumi.
- Megijedtél? - kérdezte apró mosollyal Osamu.
- Ez... Ez egyáltalán nem vicces! - mérgelődtél. - Azt hittem, meg akar valaki ölni! - folytattad immáron könnyes szemekkel.
- Osamu - (Név): 1-0. 
- Ilyet többet ne csináljatok! - kiabáltad könny áztatta arccal remegő hangon.
- Én mondtam, hogy nem jó ötlet. - sóhajtott Sakusa.
- Ne már, Omi-omi. Te is nevettél.
- De sír, nem látjátok? - mutatott Kageyama rád.
A fiúk arcáról eltűnt a mosoly és érdeklődve néztek feléd.
- E-ez nehm volt jhó... - suttogtad.
- Sajnálom (Név)-chan. - mondta Osamu, majd közelebb sétálva hozzád karjai közé zárt.
Te csak hozzábújva szuszogtál és szótlanul hagytad, hogy a fiú simogassa hátadat.
- Ha hazamegy, választ tud legalább adni az anyukája kérdésére... - motyogta Hoshiumi.
- Melyikre?
- Hogy ki a barátja.
- Hallottam. - szólt Osamu.
Te mit sem törődve a fiúkkal felnéztél a szürke hajú fiúra és halkan megszólaltál.
- Osamu...
- Igen? - nézett le rád.
Arcotok alig pár centire volt csak egymástól.
- Ilyet ne csinálj többet. - suttogtad.
- Oké, nyugi. Hazakísérjelek?
- Uhum. - motyogtad.

A fiú óvatosan a kezedért nyúlt, majd összekulcsolva ujjaitokat kiindultatok a fák közül egyenesen haza.

- Hát ezek jól itt hagytak minket.
- Ja. - válaszolt Tobio.
- Menjünk mi is haza szerintem. Őket meg hagyjuk magukra.
- Oké.
- Benne vagyok.
- Már magam előtt látom (Név) anyukáját és Osamut, ahogy jókedvűen beszélgetnek. - nevetett Atsumu.

...

Mivel a kedves Wattpad kitörölte az új Boys × reader részt, így úgy döntöttem, hogy mielőtt újraírnám írok egy Osamu × readert :) Remélem jó lett.