Haikyuu!! with you [Haikyuu!! Oneshots]

Boys × reader

Utólagosan karácsony alkalmából elhoztam nektek egy több karakteres részt!

Téma: A bizonyos fagyöngy alatti csók.

Kozume Kenma:

- Ééés készen is vagyunk. - huppantam le felszabadultan a kanapéra. - Két óra pakolás, díszítés és csomagolás, huh.
Azonban barátomat sehol nem láttam. Az előbb még itt volt. Biztos egy új játékát hozza le, hogy kipróbáljuk. - gondoltam.
- (Név). - hallottam meg a halk hangot, majd odafordulva megláttam a szőkés hajkoronát.
- Igen?
- Izé... - nyöszörgött bizonytalanul.
Testén enyhe reszketés látszott és valamit erősen háta mögé rejtve araszolgatott közelebb hozzám.
- A karácsony nem a kedvenc ünnepeim közé tartozik, de... te jobbá tetted számomra. Annyi minden történt, mikor nem tudtam kire számítani, de amint megjelentél az életemben-
- Inkább egyenest belehuppantam. - nevettem halkan visszagondolva, hogy az első találkozásukkor sikerült az ölébe esnem.
- De az volt életem legszebb pillanata, mert akkor ismertelek meg. - magyarázott tovább a néhol a szemembe pillantva a földről. - És onnantól minden jobb lett. Segítettél leküzdeni a félelmeimet és... a lényeg, hogy a karácsony innentől egy jó emlékként fog bennem élni.
- Kenma, én... nagyon örülök, hogy így érzel. - mondtam könnyeimmel küszködve.
- Szóval, izé...
Az előttem álló fiú bátortalanul, de felemelte a kezét egyenesen kettőnk feje felé egy apró tárggyal a kezében. Felnézve arcom enyhe vörös árnyalatra váltott. Visszanéztem barátomra, aki hozzám hasonló zavarában csak rám várt, hogy mit lépek.
- Ez... fagyöngy? - kérdeztem.
Válaszul bólintott.
Összeszedve bátorságom közelebb hajoltam egymáshoz érintve ajkainkat. Ez a csók különbözött a többitől. Ritkán kaptam Kenmától, de a mostani biztos hogy különbözött az eddigi összestől. Lágyan érintkeztek ajkaink és mintha minden baj elszállt volna, csak ő és én.
Úgy látszik, nem csak neki, de nekem is az idei lesz a leggyönyörűbb karácsonyom.

Kuroo Tetsuro:

- Hi-hi-hideg van. - dadogtam reszketve, ahogyan az utcákat jártuk Kurooval.
- Odaadjam a pulcsim? - nézett rám egy nyugodt mosollyal arcán.
- Inkább menjünk haza. Minek kellett kijönnünk ilyen későn és ilyen nagy hidegben?! - morgolódtam.
A mellettem sétáló fiú csak elkuncogta magát.
- Nem vicces... ha halálra fagyok, nem tudsz elvenni. - néztem rá vészjósló tekintettel.
- Hamarabb elveszlek, minthogy alkalmad lesz megfagyni.
- Ezzel szerintem elkéstél...
Tovább sétálva a sötét utcákon, apró fénycsóvákat véltünk felfedezni, amik egyre többen lettek. A fénycsóvákból lámpások lettek, mire realizáltam, hogy a belvárosban járhatunk.
De miért hozott volna ide, mikor ilyenkor minden üzlet zárva van? - ábrándoztam.
Végül egy kisebb térre jutottunk, ahol néhány idősebb pár, kisgyermekes családok sétálgattak a karácsonyi izgalom előtt.
- Miért jöttünk ide? - kérdeztem.
- Mert ide sok szerelmes szokott eljönni, mikor valami nagy dologra készülnek.
- Oh, értem... Várj, nagy dologra?
Kérdésemet válasz nélkül hagyva szembe fordult velem a fekete hajú fiú, majd egy pici díszt vett ki zsebéből és fejünk felé lógatta.
- Tudod mi a szabály. - nézett rám kedvesen.
- Tudom. - mosolyogtam enyhe pírral arcomon, majd közelebb hajolva megcsókoltam az előttem állót.
A csóknak hamar vége lett, de minden érzelem benne volt.
- Szeretlek, (Név). - suttogta mélyen szemeimbe nézve.
- Én is téged.
- Oh, még valami. - távolodott el, majd keresgélni kezdett kabátjában.
Én kíváncsian néztem ügyetlenkedését, majd kissé értetlenül követtem szememmel, mikor láttam, hogy leereszkedik a földre. Mikor azonban egy apró dobozt vett elő, mintha nem kaptam volna levegőt.
- Úgy gondoltam ez egy tökéletes alkalom lesz arra, hogy megkérdezzem. - mondta, majd kinyitotta a pici dobozkát, amiben egy gyémánt gyűrű csücsült. - Hozzám jönnél?
Az ember sose gondolná mekkora nyomás helyeződik ránk, mikor meghalljuk ezt a kérdést. Vajon tényleg ő az igazi? Biztos kitart a kapcsolatunk a jövőben is? Viszont nekem nem kellett a válaszon gondolkodnom, hisz tudtam, hogy aki előttem térdel, az életem szerelme.
- Igen! Ezerszer is igen! - válaszoltam, könnyeimnek szabad utat adva, majd hagytam, hogy a pici ékszer az ujjamra kerüljön.
Amint Kuroo felegyenesedett, nyakába ugorva öleltem magamhoz és már az egész hátralévő boldog életem járt a fejemben, amit a számomra legfontosabb emberrel élhetem le.