Haikyuu!! with you [Haikyuu!! Oneshots]

Tanaka × reader × Yamamoto

Ketten egyért

- (Név)-chan, segítenél nekem? - szólt Suga.
- Igen, miben? - mentél oda érdeklődve.
- Megtöltenéd a kulacsokat, kérlek?
- Természetesen. - bólintottál és felvettél néhányat a padról, majd a csap felé igyekeztél.
Miközben valamelyik kulacsot töltötted, Kiyoko sétált oda hozzád.
- Segítek, (Név)-chan. - guggolt le hozzád.
- Oh, ugyan. Megoldom én. - mosolyogtál rá.
- Nagyon szép munkát végzel, büszke vagyok rád. - mondta kedvesen.
- Köszönöm! Nagyon örülök, hogy a Karasuno menedzsere lehetek egyszer. - lelkesedtél.
- Nyugodt szívvel fogom rádbízni őket. Csak eggyel vigyázz.
- Mivel?
- Ugye már te is szemtanúja lehettél Tanaka-san viselkedésének.
- I-igen. - válaszoltad. - Tanaka-san kedves, de kicsit heves.
- Igen. Szóval ne hagyd magad. Ha látja, hogy magabiztos vagy, akkor nem lesz baj. - simogatta meg a fejed, majd elsétált.
Te csak bólintottál és a már megtöltött kulacsokkal vissza sétáltál a tornaterembe.
- Köszi,(Név)-chan. - vette el tőled.
- Nincsmit.

Pár perc múlva a többi fiú is megjelent. Egy körbe ültek és pár dolgot megbeszéltek.
- Bizonyára már mind tudjátok, hogy lesz egy meccsünk a Nekomásokkal. A mai edzésen is erre fogunk gyakorolni. - magyarázta Ukai edző.
A srácok bólintottak, majd elkezdték.

Edzés végén fáradtan ültek le a padlóra. Tartottak pár perc pihenőt, mielőtt öltözni mentek.
- Hinata, meg kéne tanulnod magasabbra ugrani. - szólt Kageyama.
- Mennyire magasra? - kérdezett az említett.
Eközben Ryu és Noya mosolyogva mentek felétek. Odaadtad nekik a kulacsokat, majd te is helyét foglaltál.
- Öregem, ez a nap se volt semmi. - mondta Tanaka.
- Keményen kell értenünk ahhoz, hogy leverhessük a Nekomát.
- De ma is nagyon ügyesek voltatok. - mondtad apró mosollyal.
Erre a két fiú meglepődve nézett feléd.
- (Név)-chan, te most komolyan megdicsértél engem? - kiáltozott Ryu.
- A csapatot dicsértem meg.
- Annyira szeretlek,(Név)-chaan.
Tanaka hirtelen szorosan átölelt.
- Tanaka-san, engedd el. - szólt rá Shimizu.
- Téged is szeretlek, Kiyoko-san! - futott oda hozzá, de a lány ügyesen kitért előle, mielőtt ráugrott volna.
Te csak halkan felkuncogtál.
- Nishinoya-san, te is kiválóan teljesítettél. Így tovább. - dicsérted meg, mire elvörösödve kapta el a tekintetét rólad.
- Ha ilyen gyakran dicsérgeted őket, a végén még túl jónak hiszik majd magukat. - nevetett Daichi.

Mikor mindenki felöltözött és haza készült, te is elindultál a saját utadon. Tanaka is pont arra ment haza. Melléd sietett, majd mosolyogva köszönt neked.
- Te is erre jössz? - kérdezted.
- Igen. Legalább addig is kicsit veled lehetek. - lelkesedett.
Egy pillanatra elgondolkoztál a mondatán, majd megszólaltál.
- Tanaka-san... - szóltál.
- Igen?
- Miért vagy ilyen velem?
- Milyen?
- Mármint miért... miért kedvelsz? Shimizu-sannal is ilyen vagy. De miért? - néztél rá kérdőn.
- Azért, mert mindketten gyönyörűek és aranyosak vagytok és szeretlek titeket. - mosolygott rád. - De tudod. - nézett a csillagos égboltra. - Én tényleg kedvellek. Komolyan gondolom minden szavamat, amit feléd intézek. Elvégre ha valaki fontos neked, azért mindent megteszel.

A szavaira elpirulva szegted le a fejed. Mindig komolytalannak láttad őt, de most ahogy beszélt, melegség töltötte el a szíved a szavai hallatán.
- É-Én is kedvellek téged... - mondtad bizonytalanul.
- Tényleg?
- Igen... - motyogtad. - De néha nagyon baka tudsz lenni. - morogtad.
- Olyan aranyos vagy, mikor zavarban vagy (Név)-chan. - nevetett, mire megvörösebb lettél.

Az út végén elköszöntetek és külön sétáltatok tovább. Még mindig a szavai jártak a fejedben. Természetesen kedvelted őt, de sose tudtál vele semmit se leképzelni. A meccseken olyan komoly, de való életben meg mint egy gyerek.