Haikyuu!! with you [Haikyuu!! Oneshots]

Sakusa × reader

Elhoztam a kért részt _Saiko_chan_ kérésére! Remélem elnyeri tetszésedet! ^^ Tőled is bocsánatot kérek, hogy ennyit kellett várnod!

...

Összezárva

- Kérünk mindenkit, hogy az intézkedések végéig szíveskedjen lakásában maradni és kizárólag az egy háztartásban élőkkel érintkezni. - hangzott a bemondó hangja többezer japán állampolgár tv-ből. - Hamarosan érkezünk további híreinkkel.

Ez volt az az időszak, amire senki nem számított. Egy rejtélyes vírus kezdett világszerte elterjedni és minden orvos és tudós az ellenszer  kifejlesztésén dolgozott. Míg a hozzáértő emberek minden percüket ennek szentelték, a többség türelmesen várakozott. Azonban ezzel volt egy kis probléma. Már a járvány előtt is a legtöbb idődet legjobb barátoddal töltötted, mivel nem volt sok más ember, aki szeretett a társaságodban lenni. A személyiséged abszolút nem volt taszító, szimplán csak nem voltál az a mindenki felé nyitott ember. A szüleid már kiskorodban nagyszüleidhez vittek, akik az évek elteltével már se rólad, se magukról nem tudtak már gondoskodni, így szükség volt a segítségre. Ezek az események pontosan pár hete valósultak meg, így az utóbbi időt Sakusánál töltötted.

- Saku, gyere egy picit. - kiáltottál a fiúnak.
- Igen? - jött oda hozzád a konyhába.
- Levennéd nekem azt a poharat? Innék egy pohár vizet, de nem érem el. - mondtad nyújtózkodva.
- Törpe vagy. - válaszolta kifejezéstelenül és levette az üveget a polcról, majd átnyújtotta neked.
- Nem vagyok törpe, csak magasan vannak nálatok a polcok! - fordultál felé.
- Minden lakásban ilyen magasak a polcok. Egyébként meg ha ráálltál volna a konyhapultra, elérted volna.
- Vendégségben nem illik azt csinálni, amit otthon tennék. - húztad ki magad büszkén, mivel ilyen illedelmes vagy.
- Már mondtam, hogyha nálunk vagy, otthon vagy. - sóhajtott Sakusa és bement a nappaliba.
Te csak szótlanul néztél utána.

Nagyon kedvelted őt, talán túlságosan is. Sokszor az agyára mentél, ő pedig túl komolyan állt a dolgokhoz, vagy épp kedvtelen volt, de így szerettétek egymást. Viszont voltak olyan alkalmak, mikor valahogy nem azt a játékosságot érezted a levegőben hanem valami teljesen más érzést. Ugyanaz a komolyság látszott a fiún, de nem az a fajta, mikor nincs kedve valamihez, hanem valami ismeretlen. Ilyenkor mindig csak megvontad a vállad, hisz mindig tudtad hogy a fura következtetéseid nem fognak megvalósulni.

- Bezárnád az ablakot a szobámban? - kérdezte a fiú a kanapén ülve.
- Te is bezárhatnád. - motyogtad.
- De te vagy közelebb hozzá.
- Jó... - sóhajtottad és felmentél az emeletre.
A sötétzöld falú szobába beérve hűvös levegő fogadott. A fehér fátyol szerű függönyt vadul tépázta a kitárt ablakon besűvítő szél, olykor az ágyneműt is megráncolva. Sietős léptékkel mentél egyre közelebb az ablakhoz, ekkor láttad, hogy az időjárás sokkal rosszabb, mint hitted. Nemcsak a szél fújt, a sötét felhők hatalmas záport zúdítottak a földre. Eddig is üresek voltak az utcák, de a vihar miatt még a csicsergő madarak is fedezékbe vonultak.
Egy erős mozdulattal visszacsuktad az ablakot. Vagyis visszacsuktad volna, ha a legnagyobb fuvallat nem épp akkor csapott volna szembe téged. Az erős szél újra visszataszította az ablakot, ami igen hirtelen elért téged. Ijedten huppantál le a földre, és a megütött ponthoz kaptál a karodon. A zajra Sakusa is felfigyelt.
- Minden oké? - kérdezte, majd benyitott a szobába.
- Nem éppen, de megoldom. - sziszegted.
- Nagy vihar lesz. - mondta, majd becsukta az ablakot és leguggolt hozzád. - Nagyon fáj?

És megint az az érzés volt érezhető levegőben. Aggódott érted és ez nyugodtsággal és boldogsággal töltött el téged.
- Egy picit. - mondtad sérült végtagodat rázogatva, hátha jobban lesz.
Sakusa egy szó szólása nélkül térded és hátad alá nyúlt, majd felemelve téged az ágyra tett. Te csak megszeppenve hagytad, majd szemeibe néztél, mikor leült melléd.
- Té-tényleg jól vagyok, nincs baj.
- Azért maradj itt.
- De így unalmas! - sóhajtottál.
- Itt leszek veled. - mondta Sakusa, majd felhúzódott melléd és elfeküdt.
Arcodra nyomban enyhe pír gyűlt. Már megannyiszor feküdtetek egymás mellett, de a mostani alkalom valamiért elég heves érzelmeket váltott ki belőled. Érezted, hogy valami nincs rendben köztetek.
Visszarázódva a valóságba te is elfeküdtél, majd felé fordítottad  fejed.
- Saku... - kérdezted óvatosan.
- Igen?
- Te... szoktál aggódni miattam?
- Akit szeretünk, azért aggódunk, nem?
- M-mi? - döbbentél le vörös arccal.
- Hm? - nézett rád.
- Tényleg szeretsz?
- (Név), ne tegyél úgy mint aki nem tudott erről. - mondta homlokát dörzsölgetve. - Ez nem vicces.
Eszed ágában nem volt viccelődnöd, de legjobb barátod úgy látszott ezt nem vette észre. Hirtelen eszedbe jutott a sok szép emlék, amit megéltetek már 10 éves korotoktól kezdve. Már olyan régóta része vagytok egymás életének...
- O-okes. - ültél le és lassan kifújtad a levegőt.
- Fárasztóak a vicceid. - felelte a plafont bámulva.
Visszafeküdtél az előbbi pózba és közelebb húzódtál a melletted fekvő fiúhoz. A szíved hevesebben vert, mint valaha. Óvatosan odahajoltál és egy apró puszit adtál a fiú szájára.
- Szóval te több szeretnél lenni? - nézett rád.
- Mi...? - kérdezted értetlenül.
- Ebből én arra következtettem, hogy te máshogy érzel.
- Várjunk, te az előbbit nem úgy értetted?! - sokkoltál le. - Te jó ég, mit csináltam?!?!
Abban a pillanatban köpni nyelni nem tudtál. Félreértetted legjobb barátod mondatát és kezdeményeztél felé.
Míg te így gondolkodtál, Sakusa arcán egy apró mosoly jelent meg.
- Bevetted. - mondta halkan.
- Beve... MIVAN?!?! - kiáltottad el magad.
- Én is tudok viccelni.
- EZ EGYÁLTALÁN NEM VOLT VICCES, BAKA!!!
- De igen.
- DE NEM!
- De.
Sakusa kinyújtotta két karját, majd átkarolva téged magához húzott. O teljesen nyugodt volt, míg te csak vörös fejjel remegve feküdtél a karjai közt.
- Szeretlek.
- É-én is de ez nem volt vicces. - morogtad.
- De jobb volt, mint a tieid...

...

Tudom, mostanában nem hozok részeket, mivel egy kicsit nehéz időszakot élek meg, de amint tudok visszatérek :) Ja és nem tudom hogy meg van e az említés, valami vacakol.