Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

9. bagó- menta

Kijelentése után szinte egész nap mosolyogtam, amit Sarah meg is jegyezett, véleményé szerint jól áll csak nem ebben az iskolában. Na igen! A légkör még mindig fura, bár már nem olyan rideg, mint volt, ettől függetlenül nem épp megnyugtató.

A reggeli napsütés a második óra után elmúlt és ködös, nedves idő lépett a helyébe. Isten hozott Londonban baby!

Mondjuk ettől függetlenül még mindig hatással voltam a reggel miatt. Így telt a harmadik, a negyedik és az ötödik órám is.

Ebéd szünet van ami két dolgot is jelent, az első, hogy ideje bevennem a gyógyszereim a második pedig, hogy minden bizonnyal Will a termében van ami bíztat engem arra, hogy ismét láthassam.

- Megyünk enni? -fordult felém Sarah miközben összeszedegette tollait tartójába. Kérdésére kicsit leblokkoltam, de megpróbáltam valami értelmeset összeszedni.

-Persze…csak előbb elugrok a mosdóba…- hebegtem valamit remélve, hogy nem akar utánam jönni. Ne essen félre értés! Nem Will miatt, inkább a gyógyszereim miatt. Eleinte úgy indultam, hogy nem fogom rejtegetni betegségem, de mikor lehetőségem nyílt arra, hogy a lehető legnormálisabb életet éljem, nem bírtam ellenállni, elindultam ezen az úton.
Ahányszor valaki megtudta betegségem, attól vagy csak szánakozó pillantást kaptam ahányszor csak beszéltem vele, vagy félő tekintetett „hisz mi van, ha fertőző?”. Hát köszönöm szépen, de se a szánalomra, se az undora és legfőképp rosszindulatú pletykákra nincs szükségem. 
-Okés… te is jössz Tess? -fordult Terresa felé, akinek fekete haja válláig ért és irigylésre méltó hosszú fekete szempillái kiemelték gyönyörű hófehér bőrét. Bár ő se beszélt sokat, roppant aranyos lány volt.

Tessa csak bólintott.
-megyünk mi is veled. -jelentette ki Sarah, mire nekem leállt az ütöm. Nem ez nem jó! Ki kell találnom valamit!

Kiléptünk zsúfolt folyosóra, tényleg ez az ebédszünetben az első emeleten mindig tömegnyomor van az étkezés miatt. Hát persze! Lányokkal elvegyültünk a diákok között. Ők valami énekesről kezdtek el beszélgetni és annyira belemélyedtek, hogy észre se vették ahogy szépen lassan lemaradok.
Mikor már kellő távolságban voltam tőlük, egy hirtelen mozdulattal megfordultam majd, a lépcső felé kezdtem futni.
Az a tipikus fáradtság és levertség érzés kezdett hatalmába keríteni. A francba!

Nem lesz időm elérni a folyosó végén lévő mosdót. Utolsó lépcsőfokot már szinte az ájulással küzdve tettem meg. Nem jutott más eszembe! Talán a folyosó közepét még elérem. Fejemben levő nyomás egyre nagyobb volt, szemeim pedig ólom súlyúak voltak.
Hirtelen elkezdtem futni arany szegélyezett ajtóhoz és csak, nem beestem. Még ha homályosan is de láttam, hogy Will itt van.

-Segíts…kérlek! – ejtettem ki utolsó szavaim erőtlenül, szinte suttogva, majd éreztem az agyamban lévő zsibbadást és az álmom gyors eljövetelét.
Térdeim koppantak a kövön,ezt követően fejem gyors zuhanásba kezdett utána. Nincs kiút!

Will hirtelen észbe kapott és felugrott festő székéből, térdén csúszva kapott fejem után. Fülem felett megéreztem hatalmas meleg tenyerét, ahogy próbálja tompítani az ütődést. Nem azt mondom; de ez akkor is nagyon menő volt még ha félig kába is vagyok. Főleg, hogy én ezt mind lassítva láttam eszméletem vesztése miatt.

Ezután sajnos, már semmi nem maradt meg. Elaludtam miközben fejem Will Blake kezében volt. Woaw milyen oltári már!
Bár, hogy hogy fogom ezt ébredés után kimagyarázni, azt még nem tudom, de ettől függetlenül élvezem kezének melegét és füstös bagó-menta kombó illatát. Bárcsak így maradhatnék!
Így akarok.

Remélem tetszett ez a rendkívüli rész ezután már érdekesebb lesz a sztori 🤭❤️ Köszönöm ha elolvastad !❤️❤️