Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

74. Nem bántott...

~Sarah szemszöge~

-Szóval csak úgy kiugrott? -nyíl tágra barátom szeme.
-Igen…-nevettem el magam.
-tiszta zakkant! -rázzom meg lemondóan a fejem, majd egy tálcát veszek a ki a többi közül és beállok a sorba.

A menza ma is tele van, azt hiszem ma valami egzotikus indonéz kaja a menü, ami sokak kíváncsiságát felkeltette. A terem zsongott a sok beszélgető diák és az étkészletek csengésétől, a vállamra támaszkodó Oscar szavait nem hallottam tisztán, de érdekes módon az előttünk kettővel álló pletykás Amy szavai kitűntek a tömegből, annyira magasan és élinkén kommunikált valakinek a szexuális életéről, hogy lehetetlen volt nem hallani.

-Lív? -fordulok körbe barátnőmet keresve.
-Willel van a második emeleten! -vonja meg vállát, majd valami fura szószt szed kőrisére, ami önálló életet élt.
-Aggódom miatta! -rágom be idegesen alsó ajkam.
-Igen én is! -ért egyet, majd szed nekem is a húsból, amelyet kissé messzire raktak.
-Tudom, hogy örökre lelki sérülés marad, de talán jó lenne beszélnie valakivel! -pillantok felé érlelve.
-Azt akarod, hogy nézze meg anyám? -vonta fel kérdően szemöldökét.

Nos igen, Oscar anyukája pszichológus legalább is az volt, csakhogy a lánya halála után, annyira kikészült, hogy legtöbbször ő sírt a terápiákon, ami valljuk be, egy lelki betegnek talán nem tesz a legjobbat, úgyhogy felmondott.

-Talán, ha pár mondatot váltanának! -húzom be nyakam  tanácstalanul.
-Sarah…-néz rám elkomolyodva. -Olivia kiköpött mása a testvéremnek, mit gondolsz mégis, hogy fogadná a látványát? -vonja fel szemöldökét.
-Különben sincs most itthon! -halad tovább a sorral.
-Megint vissza került? -nézek fájdalmasan barátomra.

Az anyja először bekerült a pszichiátriára, ahol bedrogozotta magát, többször is. Így elvonóra vitték, ahol néha visszaeső látogató. Most is ez történt.

-Most önként vonult be! -rántja meg vállat.
-Akkor nálam alszol? -pillantok fel rá, mire csak egy óvatosan bólint. Kikerültünk a sorból és egy üres asztal után nézelődtünk.
-Ott? -mutattok egy négyszemélyes asztalra.
-Okés! -egyezik bele.

Épp elindultam volna, mikor elállták utam egy minimum négyszázezer font értékű cipő páros.
-Lám-lám kit látnak szemeim? -magasodott fölém Eliot.
-Nem tudom... egy gyilkost! -húzom össze tekintettem és hogy mérgem vissza fogjam a tálcám szélét markolásztam.
-Elhiszed a kis barátnődnek a meséjét? -nevet fel tökéletesen leplezve a bűnét.
-Voltaképpen… -nevettem fel én is cinikusan.
-én húztam ki a kis barátnőmet! -fagyott le a mosoly arcomról.
-Oo te szegény! -tettem sajnálatot. -a szemtanúkra nem is gondoltál ugye? -teszem szám elé kezem ártatlanul.
-Véged van a tárgyaláson! -veszem vissza durva tekintettem, majd vállát meglökve távozom.
-Várj! -kapja el karom, amire Oscar ösztönösen megmozdult. Én csak egy nyugtató pillantást küldtem felé, jelezem, hogy „semmi baj”, de ugyan úgy veszélybe éreztem magam, de neki ezt nem kell tudnia.

-Tényleg ezt választod ?-néz a szemembe komolyan.
- Tényleg ellenem akarsz lenni? -szavai mintha kissé fájdalmat okoznának neki, de nem hatottak meg.

-Ártottál azoknak, akiket szeretem! -válaszoltam szúrósan.- már rég ellened vagyok! -vágom oda neki szívtelenül, majd kirántom karom szorításából.
-Sarah… -fordul felém kétségbeesetten.
-Le-lehet te már nem emlékszel és biztos vagyok benne, hogy neked nem jelentett semmit, de…-vesz egy mély levegőt, de félbe szakítom.

-Eliot…-sóhajtok fáradtan.- nem érdekel! -rázom meg lemondóan fejem, hangom pedig már olyan halk, hogy abban is kételkedtem, hogy hallja.
Kezei megálltak a magyarázás közben lévő gesztusok közepén és tekintette szomorúan üres lett. Láttam, ahogy a csillogás a tekintetében, amivel rám nèz minden egyes alkalommal, most végleg kihunyt.