Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

63. búcsú ölelés

Will már a negyedik száll cigarettáját szívja el, fel-alá járkálva.

-Befejeznéd végre, vagy még mára várod a tüdőrákot? -forgatja meg íriszeit Sarah.
-Te miért is vagy itt? -mordult rá kuzinja.
-Mert a kapcsolatotok akkor volt rendbe, ha én is ott voltam, szóval mint mindig most is rendbe teszem az életed. -veregeti meg vállát higgadtan. -Csak ezért vagyok itt! -sóhajt nagyot.

-Oké...tisztázzuk! -pattantam fel és idegesen járkálni kezdtem egy két méteres sávon belül.
-Na még egy idegesítő szokás! -fűzi hozzá ironikusan Sarah, én csak figyelmen kívül hagyom és folytatom monológom.

-Szóval a helyzet a következő...szeretlek!-nézek Will szemébe.
-Örülök, hogy végre sikerült bevallani magadnak! -válaszol ironikusan, majd újra szív egyet idegesen cigarettájába, ami miatt Sarah fintorogva kikapja kezéből és a hamutálba elnyomja.
-Mindig is ez volt a helyzet, szerettelek mióta beléptem azon az ajtón! -mutatok a mögöttem elhelyezkedő átjáróra.

-De megbántottál és a poklot éltem át miattad!- sütöm le szemem. -Azt hittem soha többé nem leszek képes megnyitni a szívem ,de jött Marcus, aki most is aggódva keress engem, mert fél, hogy talán valahol egyedül sírok, mint akkor...-nyelek egy nagyobbat. -megpróbáltam eltolni magamtól, de a legválságosabb időkben is velem maradt! - harapok rá idegesen alsó ajkaimra. -és én...kinyitottam neki a szívem, ő pedig boldogságot vitt bele! - pillantok fel, majd össze tüzöm tekintettem az ideges Willel. -Őt is szeretem! ejtem ki szavaim, amikből süt, hogy mennyire szégyellem magam.

-Remek! -vigyorodik el gúnyosan Will, majd indul festményei felé. Olyan erővel bele vágott a félkészben lévő festménybe, hogy az állvány is két darabra tört. Szerencsére Sarah időben kapcsolt és elkapta az újabb ütésre készülő fiú kezét.
-Ne tedd ezt még egyszer! -próbálja felvenni a szemkontaktust a fiúval. -A múltkori nem történhet meg! -rázza meg fejét. -Én nem viszlek el még egyszer a sürgőségire! -állítja le a tomboló fiút, majd lassan felém fordult. Nos igen azon az estén, mikor minden a feje tetejére állt, Will se volt túl jó passzban, úgyhogy szét verte a termet és a kezét is. Sarah mesélte, hogy egész éjjel a sürgősségin ült vele és utána egy jó ideig festeni se volt képes!

-Ahh mindent el kell magyarázni- forgatja meg iriszeit.- te nem szereted Marcust! -ingatja meg fejét.- Legalább is nem úgy, mint Willt! Hálát érzel iránta, de nem szerelmet, veled volt a legrosszabb időszakodba, emiatt mindent meg akarsz adni neki, hogy megköszönd, de ez nem szerelem! -világosít fel érzelmeimről. - és sose lesz az! Így csak magad, csapod be senki mást.- fejezi be.
-Akkor mit tegyek? -tekintek fel a lányra, aki tényleg épp megoldja a kapcsolatunkat.

-Engedd el! -adja azt a választ, amit a lehető legtávolabb akartam magamtól tudni. A szívem szakad meg a gondolattól, hogy Marcus haragosan az arcomba vág mindent miközben én csak szépen csendbe darabokra hullok. Will egy sóhaj kíséretében megindult felém és magához ölelt.

-Ideje, hogy kikapcsold a biztonsági öved!- suttogja fülembe, ezzel a Marcus által kreált biztonságos boldogságra utalva.
-Igazad van! -tekintek fel rá. -Talán most már motorral megyek tovább! -használok én is metaforát. Ő elmosolyodva hajolt felém, majd támasztotta meg homlokát az enyémen.
-Ha gondolod...-szólalt meg rekedtes hangon. -fogom a kezed miközben, beszélsz vele! Hisz tudod...úgy minden könnyebb! -utal arra, hogy neki ez ad a legnagyobb biztonságot és békességet.
Nekem is.

...

Nagy levegő Olivia! Nagy levegő! Meg tudod csinálni!
Biztatom magam, miközben a második emelet folyosóján sétáltam. Telefonom vissza kapcsoltam és a Marcustól kapott üzenetek záporoztak felém.

„ 17 nem fogadott hívás!"

„20 olvasatlan üzenet!"

„Hol vagy?"

„Baj van?"

„Miért nem veszed fel?"

„Vele vagy ?"

„Az istenért Olivia, hol vagy?"

-Basszus! -sziszegem bűnbánóan. Rámentem nevére, és imádkoztam, hogy ne vegye fel! Nos, ő a második csörgetésre már fogadta. Remek!
-Olivia a francba is, hol vagy? Történt valami? -bombázott rögtön kérdéseivel.
-Nem minden oké... sajnálom, hogy nem vettem fel! -kérek elnézést miért aggódnia kellett.

-Semmi gáz, hol vagy? Beszéljünk normálisan! - kérdezte újra.
-A második emeleten, de beszéljünk inkább az előtérbe.
-Okés ott várlak! -bontja vonalunkat.

...

Egyedül ballagok le a lépcsőn, miközben azt kívánom, bár visszatáncolhatnék, de az nem lenne fer és önző lenne tőlem. Megkértem Willt, hogy maradjon csak a terembe ő csak olaj lenne a tűzre. Mikor megláttam a falnak támaszkodva rágójával szórakozni, elkapott a gondolat, hogy vele szembe ez a kapcsolat még annyira nem lenne fer, hisz neki egy olyanra lenne szüksége, aki tényleg szereti és nem csak hálát érez iránta.

-Szia! -kapja fel tekintetét, mikor meglát engem a lépcsőn.
-Szia! -köszönök elhalló hangon.
-Jól vagy? Olyan sápadt vagy? -vizsgálja meg arcom.
-Jól vagyok! -ellenkezem rögtön.
-Marcus... beszélnünk kell! -vágok bele a közepébe, talán hamarabb vége lesz ennek az egésznek.

-Na ne! -rázza meg fejét majd visszakozik pár lépést.
-Eltűnsz harminc percre az exeddel és ezzel a dumával állsz elém, nem ez semmiféleképpen nem olyan dolog, amit hallani akarok. - torzul el tekintette fájdalmasan.
-Marcus én...-próbálok meg beszélni, de közbe vág.
-Nem Olivia, ezt nem csinálhatod! -kezd el forrni benne a düh.
-Végig hallgatnál? -kellek ki én is magamból egy pillanatra.

-Csak tessék! -legyint kezével jelezve, hogy enyém a szó.
-Köszönöm! -fújtam ki bent tartott levegőm. -Bár legszívesebben elfelejteném ezt a napot és megpróbálnék tovább úgy csinálni, mintha semmit nem éreznék, de ez nem így van! -könnyezik be tekintetem. - nem fogok hazudni, hisz az nálam sose végződik fényesen!- utalok az előző dolgaimra. - Szeretlek Marcus, őszintén! -ragadom meg két kezét.
-Én is téged! -vág értetlen képet, mint aki nem érti hova akarok kilyukadni.
-De te nem úgy, mint én téged! -rázom meg fejem.
-Oooh...-esik le neki a tantusz.

-Marcus... mellettem voltál a legsötétebb pillanataimba és emiatt örökké hálás is leszek. A legjobb barátommá váltál! -mosolyodok el. -De nem a tiéd szívem! - szipogok egyet, könnybe lábadt tekintettel. Féltem a reakciójától, hogy majd tombolva vágja fejemhez a dolgokat és hogy végleg el akar majd tőlem távolodni, de ő nem így tett csak szelíden megsimogatta fejem búbját és magához húzott. Ölelése olyan volt, mintha nem is történt volna semmi, de remegő kezeit tisztán éreztem.
-Amikor elindultam ezen az úton tisztába voltam vele, hogy mennyire szerelmes vagy! -simítja meg hajam. -De amikor dühös voltál rá, reménykedtem, hogy legalább egy kicsit kitessékeled őt a szívedből, emiatt próbálkoztam! De ebben a csodás pár napban, nem volt teljes a boldogságod! -ragadja meg arcom két oldalt. - és én azt akarom, hogy te boldog legyél, még ha nem is velem! -mosolyodik el fájdalmasan.

-Sajnálom!- bújok vissza ölelésébe.
- Sose sajnáld az érzéseid!- simítja meg ismét hajkoronám.
-Jobbat érdemelsz nálam Marcus!- húztam még jobban magamhoz. Nem szólt semmit, ő is belemélyedet ölelésünkbe.
-Haragszol? -pillantok fel rá.
-Belül tombolok! -nevetett fel. - de nem hagyom, hogy csúnya szavak legyenek az utolsók a kapcsolatunkba! -húz vissza magához.
-Mindent köszönök! -hunyom be szemem és teljesen át adom magam a pillanatnak, ahogy a szív dobbanásaira figyelek, lelkem megnyugszik és megköszöni Sarahnak, hogy nem hagyott megfutamodni és rá vett, hogy mondjam el az igazat.

Ez az ölelés volt a búcsúnk, bár nem egymástól, hisz ő lett a legjobb barátom, csupán a kapcsolatunktól, ami amúgy se végződött volna boldogsággal, hisz a Will iránti szerelmem megfojtotta volna ezt a kötődést. Vége van és bár olyan rövid ideig tartott, rengeteg mindent adott, amelyet a szívembe zártam.

Sziasztok nos hát ez a rész is itt van 😌 sajnálom de én most nem érzem annyira minőséginek ezt a részt 🙈 a következőbe ígérem mindent beleadok 💞 bár mindig ez történik hisz saját magamnak írom, de elnézést ha más szemmel nem olyan színvonalas ez a rész ❤️ köszönöm ha elolvastad ❤️ remélem élvezhető volt 🧡🤍✨ bizakodok benne hogy tovább is követed a sztorim 💖