Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

10. Csipkerózsika

Kezeim kezdik abba hagyni a zsibadást, ez jó jel. Tehát ébredezzek. Vajon mennyi idő telhetett el? Pár perc vagy egy óra?

Szemeim lassan kezdem nyitogatni. Még mindig ólom súlyú de már ki tudom nyitni. Megnyugtat, hogy még mindig a festő teremben vagyok, bár fogalmam sincs, hogy kerültem egy kényelmes Chesterfield Stílusú Elegáns Elefántcsontfehér Bársony Díványra, de kifejezetten örültem, hogy nem a hideg padlón kell aludnom, egy negyedórát.

Mikor már teljes tudatómban voltam, körbe futtatam tekintettem mikor megpillantottam Will-t. Aggódóan ült velem szembe kis faszékén és ujján lévő vastag fekete gyűrűjét forgatta. Most jön az a rész amire a legkevésbé se kívánkoztam. A magyarázat.

-Esetleg szóltál valakinek? -néztem félinken szemébe. Ő csak nemlegesen megrázta fejét, majd felém nyújtót egy pohár vizet. - köszönöm...-vettem el.

Feszült másodpercek sokasága telt el kínzó csönddel, nem kérdezett, nem ítélkezett csak várt. Várt arra, hogy végre magyarázatot adjak neki, amit teljesen joggosnak tartok, de akkor se tudom, mit mondhatnék.

-Ne haragudj biztos ijesztő látvány volt. - piszkáltam meg karkötőm idegesen. Ő csak hitetlenül fel horkant, nem gúnyosan inkább, mint aki bár halálra rémült azért jól mulat zavaromon.

-Tulajdonkép az első pár percben tényleg megijedtem- könyökölt térdére. - de aztán csak szimplán összezavarodtam. -nézett szemembe. - azt hittem elájultál vagy valami, de közben pedig mosolyogtál, mint aki szépet álmodott-nevet fel zavarosan.- Azt hittem bolond vagyok, de mikor halkan elkezdtél szuszogni, szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy elaludtál. Így felemeltelek és ide tettelek. -mutat díványra. - Kicsit poros, de szerintem egy fokkal jobb, mint a hideg föld. - rántotta meg aranyosan vállát.

- Kérlek.. csak mond, hogy nem tettem semmi rosszat azzal, hogy senkinek nem szóltam és nem valami komoly gond van.- mondta el az ő szemszögét.
Ő tényleg nem magyarázatot követelt tőlem? Nem volt ideges és nem is szánakozott, csak... aggódott.

Te tényleg aggódtál? -mondtam ki gondolataim. Bár így kimondva eléggé hülyén hangzik, nyilván aggódott előtte estél össze Olivia, ki ne aggódna?

-Szerinted ? -emelte fel szemöldökét.
-Oké jogos...- vakartam meg nyakam. -A lehető legjobb dologot tetted és örökké hálás leszek, semmi bajom nincs... én tényleg csak elaludtam. - szemeim arca és padló között járt. Jesszus de béna vagyok!

-Na jó! -elégeltem meg saját bénaságom.
- Egy ritka betegséggel küzdők, amit Narkolepsziának hívnak. Ez a betegség, amely az központi idegrendszerem támadja, ismeretlen krónikus dolog, ami, az ébrenlétem és alvást is érintő bonyolult működést zavarja meg. -hadarom el egy szuszra.
Pislogott párat, mire elért az agyához mondandóm, de nem hátrált meg.
-De nyugi, nem fertőző...-hadonászok kezemmel. Bár úgy láttam még mindig nem érti.

-Ohh- esik le neki. - és tudok valahogy segíteni? -kérdezi még mindig zavartan, de azért extra menőn. Mire elfojtva elnevettem magam.

-Nem sajnos senki sem tud- rázom meg fejem még mindig mosolyogva. - kiskorom óta ez van, ezzel születtem. -mesélem tovább. -eddig ezért nem jártam iskolába. Mert mostmár nem fekszek ki minden órában, de ha régen láttad volna. -nevettem el magam. -Volt egyszer, hogy apa munkaügyi vacsoráján aludtam el, képzelheted milyen fejet vágtak mikor a fejem beleborult a krumplipürébe! -nevettem emlékemre, amely őt is megmosolyogtatta.
-Hogy szedtek ki a püréből? -kérdezte össze ráncolt szemöldökkel. Én pedig mesélni kezdtem az elejétől a végéig, mindent éritőlegesen.
...
-és akkor most gyógyszerek tartanak ébren? -kérdezte.
-aham többé-kevésbé. - válaszoltam m majd megmutogattam színes kapszuláim.
...
-Jesszus elaludtál a lépcsőn? -néz csodálkozva.
-Ha a nagynéném, nem kap el, nagyvalószínűleg végig gurultam volna- húztam el szám kellemetlen emlékre.
...
-szóval benne vagy a csapatban? -ámultam el.
- Aham először apám akarta, de kifejezeten megszeretem ...és most- tárja szét karját. -kapitány vagyok. -mondja ki olyan lazasággal, hogy elnevettem magam.
-Nem vicces...- neveti el magát ő is. -kemény dolgoztam, hogy így dícsekedhesek vele! -játssza túl szerepét.
...
Olyan jót beszélgetünk, hogy jelző csengőre kaptam fel fejem! Jesszus már eltelt egy óra! Nekem a másik szárnyba van órám.
-Mennem kell- kaptam fel sietve táskám és kezdtem el futni, mikor megállítot.
-Héé csipkerózsika...- szólítót meg újdonsült becenevemen melyet az előbb talált ki. Nagyon frappáns!

- Ezt itt hagytad- dobja felém hajgumim.
-Köszi- kapom el ügyetlenül, mire ismét felkuncogott. Na szép mondhatom, becenévvel látt el és ki kacag!
-Ne félj Will Blake látjuk még egymást! -szóltam vissza ironikusan.
-Remélem Olivia, remélem! -ejti olyan selymesen nevem, hogy ismét dobban egyet a szívem. Bár pillanatot nem tudtam kiélvezni, ugyanis már rég máshol kéne lennem, azért ezt a percet bele égettem agyamba, elég alaposan.

Sziasztok mivel ez a 10 rész így egy hosszabban terveztem ❤️ köszönöm a vissza jelzést❤️ remélem érdekesnek találtátok✨❤️