Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

17. Szeretnéd, hogy a rosszba vigyelek?

Miután az anya határozottan kimondta, hogy szó se eshet róla, hogy hètvègèn Sarah családjánál ebèdeljek, megpróbáltam meggyőzni, ha jól számoltam összesen ötször közelitettem meg ezzel a dologgal, de a hatodik alakalommal kijelentette, ha még egyszer bele kezdek ebbe, nemhogy hétvégém nem lesz, de az iskolából is kivesz.
Na itt aztán komolyan vettem a szavai súlyát, így csendben visszavonultam. Éljen a határozottság!

Emiatt a hétvégét konkrétan végig dühöngtem és durcásan elvonultam.
Sarah megértette, igazából csak egy okot írt, őt nem igazán rengette meg a dolog, de Willről nem kaptam hírt. Egy morzsányit se, fogalmam sincs ez mit jelent. Nem írt vissza, és keresni se keresett. Talán ezzel az összes esélyem elbaltázttam. Nagyszerű!

Hétfő reggel azonban a kételyeim csak még maróbbak lettek, egy csöppnyi életjelet se kaptam. Hajam most kiengedtem, úgy omlottak göndör tincseim vállamra. Az egyenruhámat egy méregzöld garbó és egy vastagabb szövet kabát egészítette ki. Az idő egyre hidegebbre kezdett fordulni, olyan igazán őszi feeling volt. Nyakamba ott logot az ezüst szőlőfürtös láncom, amit apától kaptam tizenhatodik szülinapomra.Végül is Anglia vezető borászati cége az övé.

Gondolataimba mélyedve huppantam le helyemre, annyira elmerültem a magamnak feltett kérdésekbe, hogy barátnőm szólításait se vettem észre. Na hát igen, nem egy türelmes típus, úgyhogy miután a második megszólításra se reagáltam, csak egy éles mozdulattal a két bordám közé bökött. Olyan hirtelen ért a fájdalom, hogy felsikoltottam. Nyilván mindenki ránk figyelt, majd miután elkönyvelték, hogy nincs semmi bajom, csak visonggatni támadt kedvem megvetően visszafordultak. Ennyit a jó benyomásról.

-Nem volt gond otthon? -ismétli meg előző kérdését.
-Dehogy...-mosolyodtam el kedvesen. -csak nagyon féltőek- rántom meg vállam.
-Szeretne anya megismerni! -dobtam fel a témát.

-Ohh...-látszott arcán, hogy ez hirtelen érte. -Hát szívesen -pislogott egy nagyobbat -de azt hiszik, hogy valami drogdíler gyereke vagyok? -kérdezte értetlenül, mire nekem hatalmas kacaj szakadt fel torkomból. Na itt már páran, elküldtek melegem éghajlatra. Na hát ez az iskola nem a jó kedvéről híres, ez tény.

Le nyomtunk két órát, majd sietve rohantunk át az akusztikus teremhez, ugyanis rendkívüli előadást tart a bálról az osztályunknak Mr. Brooke (a zene tanárunk aki kiköpött Flitwick professzor utánzat a Harry Potterből).

Épp Sarah-val vágtunk át az egyik fő folyosón, mikor hirtelen egy kar nyúlt ki az egyik tanteremből ami előtt át mentem, helyesbítek át akartam volna, csakhogy észbe kapni se volt időm már bent találtam magam.

Will húzót magához igen közel, szája elé tartva ujját, hogy ne sikítsak nem bánt.
-Ahhj...nekem erre nincs időm- elégelte meg barátnőm. -hozd vissza az akusztikus terembe majd! -hagyta rá rokonára, majd már el is sietett.

-A szívbajt hoztad rám! -néztem fel rá, ugyanis még mindig karjai között voltam, szinte éreztem édeskés leheletét. A szívem rögtön a torkomba ugrott.
- Bocsi...- suttogta őrjítően édes mosollyal. Úgy láttom ő is elmélyedt ebbe a percbe, mert csak másodpercekkel később engedett tartásából, majd szemtelenül magabiztosan hátrébb lépett pár lépést és felült az egyik rozoga padra.

Valószínű ezt a termet, már nem használták, jóval kisebb, mint a többi és sötét színű fapadok,pedig már láttak szebb napot, tanári asztalon a por szinte csipketerítő vastagságú volt.

-Nem sokszor kosarazták ki, a meghívásaim! -kezdte nagyot sóhajtva, talán egy kicsit rájátszott, egy minimális mennyisègben!
-Nem sok mindenki bír ellent állni neked, mi? -fontam keresztbe magam előtt karom.
-Te se fogsz sokáig, ne aggódj! -nevette el magát idegesítően magabiztosan.
Nem, nem, lelővőm a pillangóim, esküszöm, gyomorrontást fogok kapni, ha sokáig repdesnek!
- Mi történt? -forgatja meg kezében lévő motorkulcsát.

-Anya nem akart elengedni Sarahhoz! Szerinte ez még túl korai lépés lenne, nem lennék biztonságba! -szakad ki belőlem egy gondterhelt sóhaj, majd én is felhuppanok a vele szembe lévő padra. - Végül is még csak tizenyolc leszek! -forgatom meg cinikusan szemem.

-Érthető -bólintott megértően. Semmi gúny, semmi megvetés nem volt gesztusa mögött, csak egy lágyszívű vigyor. Azta!

-Miért nem mondtad, hogy én is ott leszek? -kérdezte majd karját megtámasztva dőlt hátra.
Akaratom ellenére is összeszaladt a szemöldököm.
- Igazad van, az biztos segít, ha megmondom neki, hogy ott lesz egy velem egykorú lázadó motoros fiú, biztos elengedett volna! -nevettem fel ironikusan.
-Bár most eltekintek a sztereótipizálásodtól -legyintett egyet. -én úgy értettem, hogy az ember, aki tudja, mi a helyzet és segíthet, ha bajba kerülsz! -bár szavai által kiváltot érzelmei tomboltak bennem, ezt még az előbbi opciónál is rosszabbnak találtam.
-Esélytelen... -ráztam meg fejem.
-Semmi nem az - hanga olyan komoly és erőteljes volt, hogy a hideg is kirázott. Nem volt fenyegető, vagy bántó csupán komoly.

Tekintetünk találkozott, annyi mindent mondtam volna szívesen abban a pillanatban. Hogy sose volt normális életem. Hogy magányos voltam otthon töltött perceim minden másodpillanatában. Hogy mióta találkoztunk, nem érzem ezt. Hogy mióta itt vagyok, boldogabb vagyok, mint valaha és hogy mindez a boldogság, ami most rám zúdult, egy pillanat alatt kicsúszhat a kezem közül.
Mégse mondtam semmit, csak elmerültem mogyoró barna szemeibe.

-Miért nem írtál vissza? -szakítom meg szemkontaktusunkat.
-A mobilom a medencébe esett, mikor Sarah ruhástól belelökött mert lefröcsköltem. -neveti el magát.- úgyhogy tropára ment! - ugrik le az asztalról.
Oo igen ezt eltudom képzelni Sarahról!
-Gyere! Visszakísérlek! -indult el.
-Rendben! -siettem utána.

Csendben lépkedtünk egymás mellett, szint kínos volt a csönd, legalább is számomra.
-Mond csak...- kezdtem bele, mire rám emelte tekintetét. - Milyen érzés? -kérdeztem, majd gyorsan hozzá fűztem gondoltom elejét is, mert így tényleg elég értelmetlen lehetett. - a motorozás...- hebegtem kulcsára nézve.
-Ja! -esett le neki.- Olyankor vagyok a legszabadabb! - merengett el az egyik emlékébe.
-Még sose motoroztál? -fordult felém értetlenül, amire nekem is megszaladt a homlokom.
-Szerinted, ha egy családi ebédre nem engednek el, a motorozás belefér az értékrendjükbe? -kérdeztem gúnyosan.
-Majd elviszlek én! - vette fel ismét magabiztos stílusát.
-Nem azt mondtad, hogy te nem vagy motorozó suhanc? -rántom meg táskám hátamon.
- Érted kivételt teszek -nevette el ő is magát.

-Láttod te viszel a rosszba! -lökött meg játékosan.

- Nem fordítva kellene lennie? -lököm vissza.

-Az attól függ...- fordul velem szembe. -Szeretnéd, hogy a rosszba vigyelek? -harapott bele alsó ajkába.

Na jó, bárki is szórakozik a szívem kalapálásával fejezze be, mert itt kapok infarktust. A lepkéim, pedig lassan vissza rendeződhetnénk, mert közel vagyok az ájuláshoz.

Sziasztok remélem élvezhető volt ez a hosszabb rész is és nem ment át unalmas a😁❤️ vissza kaptam a telom, próbálok vissza térni. Köszönöm ha elolvastad ❤️ (990 szó azta mindenit!)