Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

38.Hiányzol!

A hétvégém szinte csak tanulásból állt, ha még is volt egy kis szabad időm abban is csak összeesküvés elméleteket gyártottam. Kezdek teljesen bedilizni! Talán Will távol lététtől talán csak a ténytől, hogy Sarah hazudott nekem, bár az is benne van a pakliban, hogy Eliot fenyegetéssé lebeg a fejem fölött.

Anya magasfokozatba kapcsolt és ahol csak tudott segített. A tanárok egy órával tovább maradtak, pedig már így is egymást váltották, vagy épp Emmának magyaráztam, hogy mennyire logikátlannak találtam a második világháború második felét, szerencsétlen már mikor kiejtem Hitler nevét, elmegy vásárolni, vagy valami halaszhatatlan dolga lesz. De hát ő se maradthat ki.

Anya rendszeresen benézett, érdeklődött állapotomról és amiért a leghálásabb vagyok elrángatott az asztalomtól két óránként, legalább egy rövidke szünetre. Összesen öt tantárgyból vizsgázom ebből a zene kettő előadás. Jesszus még, hogy az elitiskolák egyszerűek. Történelemből, irodalomból, franciából, matekból, és zenéből abból is két hangszeren kell játszanom.
A történelem lesz az első holnap, kedden irodalom, szerdán matek, majd francia és az utolsó nap zene. A történelem gyerekjáték lesz, úgy tudom mintha én is ott lettem volna mindenhol. De a többi rizikós lesz, főleg a francia amire egyeltalán nem képes át állni a nyelvem.

Épp a zongora előadásom gyakoroltam, mikor telefonom képernyőjén Will neve jelent meg. A korábbi próbálkozásai miatt úgy döntöttem, adok még egy esélyt, hogy elmagyarázza a dolgot, bár gyanakvásomba nem avatom be még túl korai lenne.

-Szia! -vettem fel telefonom.
-Woaw nem gondoltam volna, hogy felfogod venni! -lepődött meg teljesen oktatatlanul.
-Miért ne? - kérdeztem vissza reflexből.
-Mert nálatok tíz perc múlva tizenegy lesz és mert négy napig, három sornál többet nem kaptam rólad! -neveti el édeskésen magát, amire nekem is meglágyul mosolyom.

-Ne haragudj, nekem ez az egész dolog új! -sóhajtok egy nagyobbat. -Sose voltak barátaim vagy barátom, szinte az összes mozdulatom, gesztusom megkérdőjelezem és hát nem tudtam azzal az infóval kezdeni semmit, hogy te még nem szeretsz olyan intenzivitással, mint ahogy én téged és ezt nem értettem meg sajnálom! -kezdek szánakozni.

-Ne kérj bocsánatot! Ha itt valakinek, bocsánatot kell kérni az én vagyok és eszedbe se jusson, hogy én kevésbé kedvelek, mint te engem! Ez nem igaz! -hangja olyan szilárd és éles volt, mintha valami sértést mondtam volna. -Csak, az előző barátnőmmel nem a legbékésebben váltunk el és elkaptak a régi gondolatok. Sajnálom, nem lett volna szabad a múltban merengem, miközben az a nő állt előttem, akinél ezerszer gyorsabban dobog a szívem, ha a közelébe vagyok. – fejezi be bocsánat kérését. Arcom bordó színt öltött magára és szemem könnybe lábadt, a megkönnyebbüléstől, hogy ismét csak agyam játszott velem. Talán most is ez a helyzet!

-Sajnálom, hogy egyetlen egy mondat miatt szenvedtél ennyit! -folytatja önostorozását, úgy láttom összeszedetten beszél, ezek szerint ő is rengeteget gondolt erre.
-Hát, fogalmam sincs mit mondjak! -szipogok kettőt, hogy látásom kitisztuljon. -Hiányzol! -ejtem ki sokat mondó szavam, egy perc csönd után. - Nagyon! Úgy érzem most nagyobb szükségem lenne rád, mint bármikor! -törlöm le elszökött könnyem.
-Ne sírj légyszíves, mert nem terveztem mindent eldobni és hazarohanni, hozzád, szóval kérlek fejezd be! -próbálja viccesebre venni a figurát, de szavaitól csak még inkább távolabb érzem.

-Nem sírok! Csak allergia! -vettem be a legsablonosabb kifogásom.
-Nem is tudtam, hogy allergiás vagy! -szállt be hazugságomba.
-Lassacskán a füzetekre leszek allergiás! -nevettem el magam. - Jut eszembe, te nem vizsgázol? -kérdeztem értetlenül.
-Én már levizsgáztam! -kuncogott szórakozottan.
-Micsoda? Azt, hogy? -értetlenkedtem.
-Előre hozatta nekem az igazgató, hogy eltudjak jönni a kiállításomra! -olyan lazasággal mesélte, hogy komolyan újra szerelembe estem.
-És hogy sikerült? -terülök ki macskám mellett az ágyon.
-Egy kivételévvel mind négyes lett. A töri lett egyedül hármas! – kezd el csevegni.
-Hű! -csillannak fel szemeim.
-Lenyűgöztelek mi, Csipkerózsika? -kérdezi játékos hangon.
-Nem is tudod mennyire! -ráztam meg fejem. Halk zörej jött a vonal túlsó oldalán; beszédnek tippelem.

-Mennem kell! -sóhajt fel fájdalmasan.
-Rendben menj csak! – leplezem le mennyire csalódott vagyok, hogy nem hallhatom tovább a hangját. - Majd hívlak légy jó! -búcsúzok el.

-Csipkerózsika! -szól utánam, jelezve, hogy mondani akar még valamit.
-Szeretlek! -ahogy kiejtette azt a mondatott amire már olyan rég vártam, szívem kiugrott mellkasomból, fájdalmaim pedig szélsebesen eltűntek lelkemből.
-Én is téged! -viszonzom gesztusát. Letörölhetetlen vigyorral folytattam tevékenységem. Szeret engem. Hangja újra és újra visszhangozott fejembe.

…

-Legyen sikerre kisasszony! -kívánt sok szerencsét Salik úr, mikor remegő térdekkel kiszálltam autónkból.
-Köszönöm! Menni fog! - emelem fel öklöm jelezve, hogy a végsőkig igyekezni fogok, majd egy határozott mozdulattal becsuktam ajtóm. Füzetem kikaptam táskámból, hogy menet közben még áttanulmányozhassam a tizennyolcadik század végi ipari forradalmat, mert tegnap már nem volt rá erőm. Szokás szerint sétálgattam a kihalt udvar részen (a hátsó kapun sokkal jobban szeretek járkálni, mert ez csendesebb a reggeli őrületbe)

-A 18. század végén és a 19. század lezajló ipari forradalom nagyarányú átrendeződést hozott, átalakítva a korábbi mezőgazdasági alapú társa…- memorizálásomat nem tudtam befejezni, ugyanis egy hatalmas lökést éreztem hátamon, ami miatt térdeim tehetetlenül bicsaklottak a frissen nyírt fűbe.
-Basszus a harisnyám! -káromkodtam, miközben rhadarabomba tört fű foltot elemeztem. Na ez az én szerencsém!

-Oh… ne haragudj! -segített fel sietősen balesetem okozója. - Nem sérültél meg? -kérdezi mély hangján. - fejem felkapom, hogy beazonosítsam ki is indította ilyen szépen a reggelem. Meglepetésemre egy srác állt velem szembe, akit még sose láttam a sulinkba, pedig már minden osztállyal volt szerencsém. Magas fiú volt, nagyon magas Willnél talán egy fél fejjel magasabb, nyúlánk volt, de nem vékony, inkább szálkás testalkata volt. Haja aranyszőke volt, szemei pedig nagyon világos barnák voltak szinte, már sárga árnyalatuk volt. Az iskola öltönyét viselte, ami különösen jól állt rajta, tehát ez a sajátja, táskája hanyagul fél vállára volt ejtve kölnije pedig erős illatú volt. Kisebb aggódalammal nézett a távolba és igen sietős volt dolga.

-Nem, kutyabajom! -álltam fel összeszedve szétrepült történelem lapjaim.
-OTT VAN! -hallottunk meg a távolból egy ideges hangot.
-Ne haragudj gyönyörűm lépnem kell! -tette fel másik vállára is táskáját. -Még biztos látjuk egymást! -kacsintott felém, én pedig elképedve álltam és pislogva próbáltam utolérni a történéseket.
-Biztosan…-motyogtam valami helyeslést, de addigra a fiú már rég futásnak eredt. A kapun három srác rohant be, ők is az egyenruhánkat hordták, szóval nem valami idegen bandával kezdett ki. Ez megnyugtató! Tulajdonképpen ismertem is őket Oscaron keresztül eggyel felettünk jártak.

-Áhh Olivia! -futott elém Zach, aki a két srác között helyezkedett el ő tűnt a legmérgesebbnek.
-Nem láttál erre felé egy rohadékot? -kérdezte tőlem, de szemeivel még mindig kémlelt barátunk után.
-Ez elég tág fogalom! – jelzem neki, hogy egy kicsit pontosíthatna.
-Egy magas szőke gyerek! -lihegett nagyobbakat. -az a nyomorult, meghúzta a motorom, amit tegnap kaptam apámtól! -kezdte el magyarázni helyzetüket.
-Nem láttam semmilyen szőke rohadékot! -kezdtem el falazni (magam se tudom miért) újdonsült ismerősömnek.

-Ah…mindegy azért kösz! Sok sikert a vizsgához! -köszönt el és már tovább is szaladt.
-Neked is! -kiáltok utána és én is tovább indulok. Hát ez fura volt! Ennél érdekesebb reggelem nem igazán volt még, eltekintve mikor Will az öreg kapuban segített! Azt a reggelt semmi nem múlja fel!

Sziasztok remélem tetszett a rész🤭 megismerhetük a legújabb karaktert aki, nagyon sokat várt hogy előbukanhasson 🤭❤️ köszönöm ha elolvastad ❤️ igyekszem a következő résszel🧡🤍