Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

25. Vihar

Will rögtönzött és burkolt szerelmi vallomása után szinte, istenkedvencének valtam magam.
Bár két óra kiesésem roppantul aggasztott ugyanis nem úgy van, ahogy a fiúnak mondtam; még sose volt ennyi hiányom egy huzamba. A tény, hogy gyógyszereim nem befolyásolták betegségem, megrémiszt. 
Sose volt még hasonló velem és fogalmam sincs mi az oka.

Bár agyam a nap további részében ezen kattogott, az élet ettől függetlenül ment tovább. Sarah most jó kedvűen tért vissza, éppen nem dalolászott.
-Na sikerült elmagyaráznod neki? -kérdeztem körmömet rágva, az előbbi eszmefuttatásom hatására.
-Azt nem…- ül le mellém kecsesen. - de cselló után haza kísér és megbeszéljük! – váltott át ötéves kislány hangulatára. Sarah iszonyat gyorsan képes hangulatot váltani, ami rémisztő néha.

-Hihetetlen, hogy nem veszed észre, csak játszik veled! -szólal meg mögöttünk egy öblös hang. Oscar újabban szeret mögöttünk lévő padban ülni.

-Milyen beszédes vagy mostanában! -húzza össze szemét Sarah gúnyosan. -Kár, hogy nem veled társalgok! -fordult előre egy hajdobással kísérve.

-Már vagy két éve ezt csinálja veled, csak most a húgom mögé rejtőzködik, mint egy patkány! -tárja szét karját idegesen, őszintén semmit se ért a lányból.

-Befejeznéd, mielőtt olyasmit mondok, amit esetleg még megbánok? – kérdezte ridegen barátnőm, látszott, hogy semmi kedve most a témához.
-Tőlem…- állt fel indulatosan, ami miatt a széke hátra borult. -Nem érdemel meg…- motyogott sokkal inkább magának pech, hogy barátnőm is hallotta.
-Mert te igen? Ugyan úgy a húgod halálával dobálózol, miközben lassan szenté avatjátok a családoddal! -ordítja el indulatosan sebző szavait.

-Hé Sarah…-érintem meg finoman csuklóját ezzel jelezve, hogy ezzel kicsit messzire ment.
-Mivan? -mordul rám is, mikor hirtelen szemébe eloszlott a feketeség és realizálta mit is mondott.
-Oscar…-fordul lesütött szemmel magas fiú felé.

-Szóval így érzel! -szorítja ökölbe kezét. Ajaj nem tetszik ez nekem!
-Azt mondtad együtt fogunk túl lenni ezen! -rúg bele előtte lévő padjába. Mondjuk inkább, mint barátnőmbe.
- EZT MONDTAD A KIBASZOTT TEMETÉSEN! – kezd el üvölteni könnyes szemmel. Testem olyan szinten megremegett hangjától, hogy fogaim összekoccantak.

Háttérből a szemlélők kommentjei bár halkak voltak, így is kivehetők. „Megint kezdik!”
„Messzire ment azután, hogy a halálba kergetett valakit!”
„Én úgy tudtam ő meg az unokatestvére saját kezűleg lökték le a tetőről!”
„Az új lány is ilyen vajon?”
„Én nem bocsájtottam volna meg neki!”
ezek és ezekhez hasonló rosszindulatú megjegyzéseket suttogtak, nyilván csak úgy, hogy Sarah is hallja őket, bár ő a legkevésbé foglalkozott velük, csak a fájdalmas tekinttető fiúval próbált valami kapcsolat félét felvenni szemmel. Mindketten szipogva figyelték a másikat; Sarah bűntudat kreálta könnycseppes tekintettel, Oscart pedig a harag öntötte el.

-Cseszd meg Sarah, megérdemlitek egymást! -tárta szét végszóként karjait majd színpadiasan távozott.
-Oscar…- szól utána elhaló hangon.
-Menj! -lökők egyet ösztönzően barátnőmön.

-Nem- rázza meg fejét. -igaza van! Egy dög vagyok! -folyik le egy könnycsepp arcán, majd Oscar padján átugrálva fut ki termünkből. A hangulat akár egy vihar utáni szellő, úgy hatót.

Én pedig kétséges helyzetbe kerültem, az igazolásom csak az előző órámra szól, amit az iskolanővér adott nekem (kevesek egyike, aki tudja helyzetem), ha most a barátnőm után megyek azzal egy igazolatlant szerzek, ami egy újabb ütőkártya anyám kezébe, viszont szüksége van rám Sarahnak, ez nem vitás. Annyira belemerültem a sakkozásomba, hogy a tanár magassarkú kopogása ébresztett fel.

-Kimehetek a mosdóba? -kérdeztem az éppen lábát betévő karcsú kis törékeny irodalom tanárúnktól. Szegényt annyira megleptem, hogy csak egy engedélyt adó bólintást kaptam és úgy láttam lába is megbicsaklott némileg harsányabb kérdésem miatt.

-Köszönöm…-kezdek el kifelé futni barátnőm után. Hűlthelyét se találtam, így idegesen elkezdtem keresni telefonom, de sajnos a terembe felejtettem rohanásom miatt. Fenébe!

Gondolkozz Olivia! Megkeressem Willt ő tudni fogja, hova mehetett.Igen ez az !
A lépcsőn rohantam fel mikor megtorpantam, egy ismerős hang miatt.

-Újabban már lógunk is? -kérdezte játékosan Eliot. A hang felé tekintettem és megláttam, ahogy világos hajú fiú, barátnőm csuklóját tartja markába. Valószínű futtába kapta el.

-Te sírtál? – fagyott le mosolya mikor megpillantotta a lány elfojt sminkjét.
-Hagy békén Eliot, ma hozzád van a legkevesebb idegrendszerem! -válaszolta fáradtan Sarah.
-Ki bántott? -durvultak el teljesen vonásai.
-Aki gyötör engem az egyedül te vagy…- köpte szavait a fiú arcába.

-Sose bántanálak! -rázza meg fejét komolyan Eliot.
-HA TE NEM LENNÉL SOSE KERÜLTEM VOLNA EBBE A HELYZETBE!! -tör ki hisztérikusan barna hajú barátnőm és kezdi el rángatni csuklóját a srác fogásából.

-Shhh…- kezdi el csitítani az ideges lányt és hajolni felé, hogy megölelje. Na ezt biztos nem!
-Sarah! -kezdek felé rohanni, mindketten felém kapják tekintetüket.
-Gyere! -fordítom ki gyenge kis karját, a ragadozó markából és karolom át, hogy ezzel rám támaszkodjon.
-Menjünk! -kezdem el gyengéden vezetni Will terme felé, miközben farkasszemet nézek a vaddal.

Sziasztok remélem élvezhető volt ez a rész is ❤️🤍 köszönöm a rengeteg sok pozitív visszajelzést ❤️ továbbra is igyekszem🤍 Legyen szép napotok!