Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

48. Isten veled Will!

-Hívtad a mentőket? -hallok meg egy távoli hangot.
-Igen azt mondták úton vannak. – tisztul ki egy női tónus.
-Szerintem ébredezik! -vizslat a fiú.
-Jaj, de jó! -könnyebbül meg a lány.
-Hogy érzed magad? -intézi a kérdést felém.
-Fázok…-erőltettek ki magamból egy hangot.
-Megértem! Ne haragudj, de nem tudtuk mi bajod és nem mertünk elmozdítani! - válaszolt kedves hangon a lány.

Mindketten nagyon fiatalnak tűntek lehettek vagy kilencedikesek, a fiún még ott voltak a jellemző gyermeki vonássok; babaarc, vékonyabb hang és testalkat. A lányon is észre vehető volt, bár nem ilyen módon. Bőre neki is pattanásos volt, de sminkje miatt alig megfigyelhető, viszont magasága meg se hallathatta meg a 164 centimétert.

Lassan felültem és próbáltam felmérni a történteket. Megint elaludtam volna? Nem hinném ez sokkal brutálabb volt.
-Add oda neki a kabátod, itt fog előttünk megfagyni! -rivalt rá fiú osztálytársára.
-Hogyne! -kapta le magáról elegáns szövet kabátját. Az enyémre kicseréltük ugyanis teljesen át fagyott a földtől. A melegruhadarab olyan szinten jól esett, hogy beleborzongtam.
-Mióta vagyok itt? -kérdeztem fejemet fogva, mert azt hittem leszakad a helyéről.
-Mi hat perce találtunk meg. -tekintett telefonjára a fiú.
-Hívtuk a mentőket is! -folytatta a lány.
-Köszönöm a segítséget, de egyedül is elboldogulok innentől. Ne haragudjatok, de muszáj valamit innom, úgy érzem magam, mint egy sivatag. -tápászkodtam fel.
-Akkor szólunk a mentősöknek! -szóltak utánam.
-Biztos jól leszel ? -kérdezte a lány szelíd mosollyal.
-Persze, nagyon szépen, köszönöm, de innentől boldogulok.
-Ne hívjunk fel valakit neked? Előszöra te telodon akartunk keresni valakit, de meghallt az aksija gondolom a hidegtől! -rántotta meg vállát.
-De az jó lenne a baráto…-be se fejeztem a mondatott, mikor hirtelen minden visszatért. Eliot szavai, a hazugságok, Will, én nem elaludtam, hanem…hanem pánikrohamot kaptam és kikapcsolt az agyam. A kép újra kialakult a fejembe és a hirtelen tényektől ismét megszédültem kicsit.

-Biztos jól vagy? -ráncolta össze a szemét a srác.
-Persze, ne haragudjatok valamit el kell intéznem! -szaladtam be a bálterembe. Tényleg nagyon átfáztam, mert hirtelen a légzés is nehéz lett. Éreztem, ahogy a torkom égető fájdalomba kezd, ha nyelek és szerintem a combomig át fagytam.
A terembe kerestem legalább egy embert, aki magyarázatott tud adni, de semmi. Se Sarah, se Oscar, Willbe pedig már nem is reménykedtem. Kifele indultam mert a szédülésemnek, nem tett jót a tömeg. Nem tudtam, hogy hogy fogok haza jutni, de igazából nem is akartam. Egyedül Willt akartam látni és reménykedni egy magyarázatban, reménykedtem, hogy azt fogja mondani, hogy Eliot nem mond igazat, és hogy nekem nem hazudott egész idáig. Reménykedtem őszintén és teljes szívemből.

Az öreg kapunál jártam mikor egy ismerős hang szólított meg.
-Hát te, merre jártál? -kérdezte Sarah. -Mindenhol kerestünk, és miért van rajtad egy férfi kabát? -nevetett fel. Megfordultam így láthatta szétbőgőt szemeim és sápatag arcom. -Jesszus veled meg mivan? -szörnyelkedet el látványamtól.
-Igaz Sarah? -tekintek rá miközben könnyeim újból kibuggyannak.
-Micsoda? -kezdte el arcom vizslatni.
-Will számára vagyok Jess pótléka, igaz? -folytom el újabb hisztirohamom.
-Miről beszélsz? -tágultak ki szemei.
-Eliot mindent elmondott! -állom tekintetét. - Amikor az akusztikus terembe potléknak hívott azt azért mondta, mert Will még mindig őt szereti nem, de? -mosolyodok el fájdalmasan. 
-Lív! -lágyul meg hangja.
-Kérlek csak válaszolj, igaz ez? Will barátnője volt Jessica ? -kérdeztm kikerülve ölelését.
-Igen…-bólint határozottan.
-És azért közeledett felém, mert őt lelte bennem ? -szorítom össze fogaim a fájdalomtól.
-Igen…- süti le szemét.
-Akkor már mindent értek! -nevettek fel hitetlenül.-Ezek szerint tudtad! -vettek rá megvető pillantást. -és még volt képed azt mondani nekem, hogy hazug vagyok! -vettem meg az előttem álló lányt.