Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

22. Jess

Lassan másfél hete itthon betegeskedésem próbálom, kibírni a nyaggatást és gyógyszer adagolásokat. Komolyan mondom, napi szinten annyi kapszulát kapok, hogy testem már fel se ismeri,a dolgokat,ha nincs pirula alakja, ráadásul narkolepsziámra is újra elkezdtem szedni, ami még inkább megpörgette agyam. Nem mintha egyébként, nem gondolkodnék 0-24-ben. Alig várom, hogy végre visszatérhessek az iskola falai közé. Legalább is remélem eljuttok odáig, merem remélni, hogy anya megenyhült annyira.

Egyetlen életmentőm Will. Másfél hetet konkrétan végig beszélgettünk.
Reggel, délelőtt mikor a suliba festett, délután edzése előtt, este és éjjel. Jaj, azok az éjjelek, sose gondoltam volna, hogy egy tipikus tinédzser lány leszek, aki amiatt fogja átvirasztani az éjszakáját, mert egy srác üzenetét várja. Nappal olyan volt mint, ahogy megismertem; humoros, kicsit pajzán, de mindenekelőtt erős nem törődőm, de éjjel szinte teljesen más személyiség lett.

Ha épp nem valami új alkotáson törte a fejét, engem keresett és nyitott felém. Sose gondoltam volna, hogy pár hónap elteltévvel ilyen szinten kötődni akarhatok valakihez.

„Megszöktesselek, csipkerózsika?” -villant fel egy sáv telefonom képernyőjén.
„Kérlek szépen, de vigyázz itthon van a sárkány is!” tettem utalást anyára, aki még mindig kicsit bosszús volt.

„Csak félt!” érkezett rövidesen válasz. Most ellenem van?

„És egyébként sincs sárkány a mesében!” folytatta érvelését.

„Dehogy nincs!” -makacsoltam meg magam.

„Melyikbe?”

„Az egyikbe” Erre csak nevetős emojik jöttek, amire én is elmosolyodtam. Ezt jól megbeszéltük.
…
A második hetet is végig otthon töltöttem, mire javulásnak indultam, így már kedden Salik úr mögött ültem a kocsinkba.

-Elnézést kérek Salik úr, nem akartam önt bajba sodorni! -kúsztam előre sofőrömhöz.
-Semmi baj, kisasszony, szenvedett ön eleget emiatt! -mosolyodott el bajusza alatt. 
Mosolyogva vettem tudomásul, hogy nem haragszik rám. Ő is egyike azoknak, akik kiskorom óta nevelnek szüleimmel. Vele tanultam biciklizni.

„Ma is lógsz?” érkezett üzenet legjobb barátnőmtől. Nos hát igen, ahogy Willel vele is tartottam a kapcsolatot és minden kis részletbe beavattam. Igaz, ő már Willtől is tudja, ugyanis unokatestvéri viszonyuk miatt igen közel állnak. Bár azt hiszem nem olyan rég vannak ilyen kapcsolatba, legalább is Will így mondta.

Vissza írtam neki, hogy most szállok ki az öreg kapunál, reménykedve, hogy ott fog parkolni az a motor, amin tüdőgyulladást kaptam.
Sajnálatomra se a motor, se a gazdája nem volt a közelbe, úgyhogy csak szimplán besétáltam.

...

-Na kiveherted a romantikus motorozásotokat? -kérdezte szarkasztikusan Sarah, mikor levágódtam mellette lévő padra.
-Ha-ha…forgattam meg íriszem, majd kikaptam tolltartom, pontosítok eldobtam, ugyanis a kivágódó ajtó, olyan szinten megijesztett, hogy elhajítottam szerencsétlent.

Legnagyobb meglepetésemre Adam csörtetett be termünkbe, feldúltan.
-Dumálhatnánk? -állt meg idegesen, Sarah padja előtt. A lány annyira se méltatta, hogy ránézzen csak elejtett egy „tőlem” féle választ és szemét forgatva felállt padjától és elindult a fiú után a folyosóhoz.
Értetlenül pislogtam utánuk és próbáltam össze rakni a képet. Adam, aki eddig felé se nézett Sarahnak kihívta „dumálni” (?) és Sarah, aki fülig bele van habarodva csak annyit mondott tőlem (?).  Az oké, hogy nem vagyok túl, jó az emberi kommunikációban, eddigi életem miatt, de ez akkor is zavaros.