Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

69. 2 méter mélység

  Másfél órával ez előtt

   Will szemszöge

Aggódva követtem tekintetemmel barátnőm és közben szidtam magam amiért egyedül engedtem el.

- A hercegnőd merre? -lép mellém kuzinom, aki igazán ki tett magáért, erre az estére bár, ha jobban belegondolok ő mindig ad a megjelenésére; Sarah ki se lép az ajtón szájfény és fésű nélkül.

Ruhája neki is földig érő volt, fekete selyemből és ami külön tetszetős volt, hogy a fekete szövetben arany szállak voltak beleszőve. Haja kivasaltan lógott hátára, csak az első két tincse van füle mögé gyűrve, ezzel nyitottságot idézet elő, ami arcára fokuszált. Sminkjét, ruhája miatt füstösebbre kreálta és a legmutatósabb kiegészítője a mellette álló barátja Oscar, aki csokornyakkendőjével teljes válszélességgel állt rokonom mögött. 

-A mosdóba ment, elfelejtette bevenni a délutáni adagját! -mutatok a helység felé.
-Ahhj…hogy lehet ilyen figyelmetlen! -mereszti égre szemeit, majd szoknyáját megragadva, a mosdó felé tipegett, gondolom, hogy Oliviának is elmondhassa ugyanezt.

-Néha komolyan nem értem, hogy nem rohansz tőle a falra! -nézek hitetlenül kuzinom után.
-Tudom kezelni! -rántja meg vállát. -és ő is engem, ezért van szükségünk egymásra. -közli mintha a legtermészetesebb dolog lenne.
-Marcus? -néz körbe.
-A büfé asztalnál láttam legutóbb! -rántom meg én is vállam. Mindketten a nasolnivalók felé fordultunk, majd rögtön kiszúrtuk a magas fiút, aki a kezébe tartott vagy hat mini szendvicset és vagy tíz csoki golyót.
-Legalább kiélvezi a poklot! -nevet fel mellettem barátom, ami engem is mosolygásra késztett.

-Srácok! -igyekszik felénk sietősen Sarah, de magassarkúja nem túlzottan segített a dologban.
-Mi a baj? -ráncoltam össze  szemöldököm.
-Srácok…Lív nincs a mosdóban! -feleli komoly arccal.
-Mivan? -kérdek vissza zsigerből.
-Nem találom sehol.- rázza meg fejét.
-Bassza meg! -káromkodom el magam.
-Keressük meg! -nézett ránk felváltva Sarah.
-Jó én szólok Marcusnak! – tört át köztünk Oscar, hogy elindulhasson a fiúhoz.
-Én ki megyek hátha, csak levegőzik! -jártatom végig a tekintettem, hátha kiszúrom rózsaszín ruháját.
-Héé…kapja el karom Sarah. -Biztos semmi baj nincs, ne pánikolj! -mélyeszti szemembe övét.
-Remélem…-bólinttok, majd már a kijárati ajtó felé kezdtem araszolni a tömegben.

Szinte az egész első udvart át néztem, de sehol se láttam Oliviát. A hívásaim még csak kise csöngtek, a telefonja ki van kapcsolva. Fasza!

- A fenébe már! -kezdtem elveszíteni türelmem. Kihúzom zsebemből a cigarettám és ajkaim közé szorítva kerestem gyújtom.
-Hol van az a retkes…- kezdtem volna kiborulni mikor az egyik személyzeti tag szólított meg.
-Sajnálom uram itt nem dohányozhat! -tájékoztatott szabályaikról.
-Leszarom…-vágom rá kapásból, ugyanis cseppet se voltam olyan kedvembe, hogy Eliot Parkinson emberei oktatgassanak.
-Kérem uram! -próbálkozott tovább, én pedig közbe metaláltam végre zakó zsebembe öngyújtóm. -Ha gondolja a hátsó kertben egy kialakított zöld részleg ott nyugodtan rá gyújthat.
-Ahh...felőlem! -adtam meg magam, hisz  nem hiányzott még egy probléma, elég volt már a cigaretta füstömbe, nem kell több balhé.

A lakáson átvágva kivágtam az üvegajtót és a helyett kerestem, amiről az alkalmazott magyarázott.  Már magát a ház első részét nagynak találtam viszont, basszus szerintem a telek 70% nem tette ki az, amit láttunk. A zöld műfüvet éreztem a lábam alatt és felnézve egy nagyobb területű gyep központot csináltak melyet épületek vettek körbe. Nagyon durva volt, ahogy a különböző funkcióval bíró építmények egybe olvadtak.
Végre rágyújthattam! Egy pillanatig hagytam ahogy nikotin átjárja a  testem minden egyes szegletét és enyhít aggodalmamon. Most már kissé nyugodtabban, újra hívni próbáltam, ismét nem csöng ki.
-A fenébe Olivia! -kezdek pánikolni, majd unokatestvérem nevére nyomok.