Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

16. Megtetszett

A pörgös és esemény dús nap után igazából teljesen unalmas volt otthon, ebédeltem beszélgettem kicsit Emmával, de semmi említésreméltót nem csináltam viszont közeledett a hétvége, amire szintén nem volt programom. Elég nehéz úgy bármit is tervezni, hogy minden napba be kell tűznőd egy durva fél óra kiesést, mert sose lehet tudni hol üt be a krakk.

Sarah mellettem olvasgatót valami magazint, mikor megrezzent a telefonja padunkon. Üzenetén átfutotta, majd szemet forgatva fordult felém.
-Van valami baj? -kérdeztem sűrűn pislogva, mert egy kissé indulatosan reagált üzenetére.
-Van kedved a hétvégén nálunk ebédelni? - tért a tárgyra.
-Micsoda? -értetlenkedtem, mert ő nem az a típus, aki csakúgy hirtelen áthív ebédre.
-Családi ebéd lesz! - sóhajtott nagyobbat, mire nekem leesett.

Bár látványom kissé tanácstalan lehetet, (pedig csak meglepődtem) mert felém mutatva drága készülékét láttam meg, hogy Willel üzengetett.

„Hívd el Csipkerózsikát is! ;)" -Will
Üzenetére elmosolyodtam, majd bólintottam jelezve, hogy ha ő ott lesz nagyon szívesen.
Nyilván akkor is mentem volna. ha nem lesz ott a fiú, mert hogy Sarah megkért, de így akár mérget is vehet rá, hogy ott leszek. Feltéve, ha nem anyámtól akar mérget venni, jaj ezt még meg kell vele beszélnem.

Na hát körülbelül ennyi is történt ma.Izgi!
Ezen kívül talán történelmen történt bármi is; ismét Oscarral raktak egy párba, úgyhogy megint dolgozhattam egyedül remek.
Épp az utolsó előtti feladatot végeztem mikor rekedtebb hangon megszólalt.

-Kicsit hasonlítasz rá! -hangjára megremegtem és furcsán tekintettem felé. Ezt most nekem mondja?
-Tessék? -kérdeztem zavartan.
-Semmi...- legyintett, majd hozzá fogott lemásolni rólam a feladat sort, végül is így az utolsó két öt percben, igen sokat tesz hozzá.

Elgondolkodva léptem ki sulink kapuján.
Bárhogy akartam, sehová se tudtam Oscar megjegyzését tenni. Ez előtt nem ismerhetett nem ez kizárt!
Talán csak, hasonlítok valakire, akit ismer. Őszintén nem tudom.

Annyira kutakodtam gondolataimban, hogy hirtelen neki mentem valaki hátának. Fejemet fájlalva emeltem szemem bőrkabátos srácra, akibe csúnyán belegázoltam.
Bármely hihetetlen annak a fiúnak mentem neki, akivel a sors rendszeresen összeterel. Érdekes!

-Bocsi -kértem elnézést, mikor édeskés mosollyal fordult felém, sálam pedig még mindig nyakába volt.
Már másnap van, nem lenne muszáj neki.

-Elaludtál csipkerózsika? -kérdezte pimasz stílusban. Miért van az, hogy ahányszor új oldalát vagy új arckifejezéstét mutat felém, nekem kicsit nagyobbat dobban a szívem? Ideje lesz egy kardiológust is meglátogatnom.

-Csak elgondolkodtam...- húztam össze magamon vékonyabb szövetkabátom, ő pedig összekócolja hajam, olyan „haveri stílusba".

-Miért hordod a sálam? -lestem újra nyaka körüli ruhadarabomra.
-Megtetszett... -rántja meg aranyosan vállát és láttam, hogy szája sarkában egy mindent elmondó vigyor bujkált. -és a sál is egész kényelmes... -fűzte hozzá tök mellékesen, mire nekem, nemhogy kicsit megdobbant a szívem, hanem szerintem egy pillanatra le is állt a sokktól. Hogy tessék? Most jól értelmeztem?

Szerintem arcomra kiülhetett az agyamban végig száguldó érzelem sor, mert ő csak szemtelenül elnevette magát és közelebb lépett felém.
Úgy láttom szeret játszani a belőlem kiváltott érzelmekkel. De komolyan, szó szerint zongorázik rajtuk!

Nem tett semmi olyat, ami miatt kellemetlenül éreztem volna magam, csupán lelapította az előbb összeborzolt frizurám. Zavaromban lesütöttem a szemem, ennél igazán kezelhetném jobban a helyzetet!

-Ne haragudj nem akartalak felzaklatni! -ejtette el édesen felém szavait, majd ellépett tőlem és elindult motorjához.
Dadogtam valami köszönés félét, ő csak vissza intett és már el is száguldott motorján. Nem tértem észhez a nap további részében, se amikor hazafelé utaztam, se ebédnél, se tanlás közben igazából sehol se. Az agyam hátsó részében, valahogy mindig ott motoszkált egy név. Will.

Anya kocsija állt be az udvarunkba, ami kissé elterelte a figyelmem, ugyanis még várt rám egy kérdés.
Egy kérdés, ami a hétvégi programom dönti el.
-Szia Anya! -szaladtam le márványozott lépcsőnkön.
-Áhh drágám...- csillant meg szeme mikor meglátott.
- Milyen volt a napod? -kezdte meg beszélgetésünk.

Vagy egy negyedóráig puhítottam, érdeklődtem a napja, a munkahelyi balhék iránt, igazából ami csak eszembe jutott majd feltettem a kérdést.
-Nem...- válaszolta egyszerűen érzéstelen kifejezéssel.
-De kérlek...- kezdtem volna érvelésembe.
-Nem...- zárta le témám. Ajaj ez így hosszú lesz!

Sziasztok sajnos még mindig nincs telefonom,de igyekszek részeket kitenni.❤ Köszönöm ha elolvastad ❤ legyen szép heted!💖