Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

68. fulladás

A fejem úgy zúg mintha, egy bombát robbantottak volna mellettem és ez a hányingeremen se segített. Ez nem a szokásos álomba merülésem volt, mert szinte biztos, hogy nem aludtam, hanem elájultam. De még is miért?

Az érzékeim lassan visszatértek; orromba kúszott az erős klór szag, és a víz egyenletes sodrását hallgattam. Hol vagyok?

Megpróbáltam megmozdulni, de fészkelődésem következményben csuklómon lévő bőrt kikezdte valami.
Én le vagyok... kötözve?

Annyira megilyedtem a gondolatra, hogy szemeim akaratlanul is kipattantak. Bár rögtön vissza is zártam őket az éktelenül erős fény miatt.

-Nocsak felébredt Csipkerózsika? -humorizál egy irritálóan ismerős hang becenevemre. Kicsit lassabban ismét megpróbáltam vissza nyerni látásom.

-Hol vagyok? -pislogtam kómásan.
-A pokolban kedves! -tárta szét karját, az ember forma, akit még mindig nem tudtam beazonosítani.
-Mi a franc történik? -mondom ki hangosan kérdésem.
-Most... most éppen kezdődik a leckéd! -állt fel az előttem lévő székről. Lassan minden kezdett kitisztulni; egy uszoda szerű épületben voltam kikötözve egy széken. A fiú arcára fókuszáltam, aki gúnyos mosollyal nézte, ahogy visszanyerem tudatom.

-Jó sokat kevertél az italába, alig van magánál! -nevetett hátra, ahol még egy alak támaszkodott a falnak, de annyira nem voltam magamnál, hogy őt is be azonosítsam. Félix?
-Mi a fenét csináltok? -kezdek el pánikolni, mire a két rokon mosolyra húzták ajkukat és teljes mértékben ki élvezték a pánikom minden egyes pillanatát.
-Úgy nem olyan nagy a szád, ha senki nem áll melletted, igaz? -hajolt irritálóan közel arcomhoz.

-Dögölj meg! -köptem felé szavaimat, majd egy jól irányzott mozdulattal lefejeltem orrát.
-Ezt nem kellett volna! -nyúl orrához rögtön, amiből vörös vére szökött ki. Ahogy ő is észlelte, hogy vérzik, hitetlenül felnevetett majd egy idegből jövő ütést mért arcomra. Fejem el bicsaklott és a zsibbadás, ami ütése helyén volt pokolian fájt, de előbb nyelem le a nyelvem, minthogy megmutassam ennek a pszichopatának a fájdalmam.
Nekem is elindult vérem a zsibbadás közepén, amit szinte rögtön meg is éreztem. Kezére vezettem tekintettem és megláttam a családi gyűrűjét, ami minden bizonnyal kikezdte arcomon lévő puha bőrt.

-Ezt most a múltkoriért kapom? -mosolyodok el gúnyosan. Tudtam, hogy csak olajat öntök a tűzre, de nem bírtam vissza fogni csípős nyelvem.
-Komolyan, úgy gondoltad megúszod, hogy mindenki előtt megszégyenítettél? -mereszti ki szemeit, ami csak még ijesztőbbé teszi személyét.
-Saját magadat szégyenítetted meg!- akartam volna neki esni, de köteleim visszahúztak.

-Fogd be! -kevert le egy újabb pofont, ami kétszer annyira jobban fájt, mint az előbbi csapása.
-Miért engem is kifogsz nyírni? -kaptam vérszemet vitánkba.
-Is? -kérdezett vissza felvont szemöldökkel.
- Tudom, hogy te ölted meg Jesst! -vágom hozzá akaratlanul is.
-Nocsak, nocsak! -nevetett fel. -Hallottad ezt? -nézett hátra kuzinjára.
-Én öltem meg Jessica Holden-t! -nevet fel, mint ha csak egy pletykát hallott volna vissza magáról.
-Tévedek? -vontam fel szemöldököm.
-Voltaképpen igen, tévedsz! -vette játékosra a figurát. Ha nem tudnám, hogy kóros hazudozó, még esküszöm el is hinném neki.
- Tudod! -hajolt ismét a székem könyök támaszára, így teljesen körül zárt. -Amikor előszőr megláttalak a Blake család teljes védelmében, egy pillanatra azt hittem ő vagy! -kezdi el regélni első benyomását. Nos mindenkinek ez volt!

-De aztán meg ismertelek Olivia Johnson és rögtön tudtam, hogy csak a gond lesz veled! -mosolyodik el gúnyosan. -de őszinte leszek megleptél! Nem gondoltam volna, hogy ilyen hullámot fogsz keverni az álló vízbe! Tönkre tettél mindent és még csak nem is szenvedtél! -bujttatja fel nekem sérelmeit.
-Az életed, már előttem egy csődtömeg volt! Nem én tettem tönkre, saját magad vágtad gallyra!-szavaim szinte vágtak a sötét lelkében. Éreztem, ahogy teljesen elveszti az eszét, majd kezeit felemelve sorozatban találta el arcom, fejem és lábaimba is rúgott párat.
-Dögölj meg! Dögölj meg! -ordibálta nekem miközben tovább ütlegelt.
-Elég, elég!- rángatta le rólam azt az őrültet Félix. Levegőt alig bírtam kapni, annyira fájt az összes porcikám. A szám felrepedt, fejemre olyan csapást bírt, hogy fülem kissé csengett és a hasamba küldött ütései miatt, testem automatikusan próbált összegörnyedni, de a kötelek nem engedtek.
Köhögve próbáltam ismét lélegzethez jutni, miközben könnyeim elő törtek.