Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

78. Sarah Blake

Sziasztok ez csak egy gyors közlemény az elején, nem vagyok orvostan hallgató úgyhogy nem tudok ilyen dolgokat ez is csak az agyam szüleménye mint a többi rész, semmi köze a valósághoz! Jó olvasást!

A bál napját Dr. Lee prakszisán kezdtem, nos igen nyilván csak én lehet ilyen szerencsés!
A narancslevemet iszogatva várok a rendelőbe adataimért.
Már reggel hét óta itt vagyok és bár a karácsonyi égőnek csúfolt olcsó dísz, próbálta feldobni a rendelő hangulatát, nem igazán éreztem otthonosnak, pedig már külön székem is van névvel ellátva. Nos rendszeres látogató vagyok. Már túl estünk az összes fura felmérésen és vizsgálaton, a hatalmas gépekkel, szóval már csak Dr. Lee ellenőrzi őket.

-Olivia! -nézet ki a doktor titkárnője és egyben felesége Su. Néha hétvégén együtt is ebédelünk szóval már-már baráti kapcsolatnak nevezhettem a miénket. Anya mindig azt mondta nekem, hogy ápoljak mindig jó kapcsolatot az összes alkalmazottal, így biztos nem árulnak el. Az Eliot esetéből kiindulva ezt igaznak tartom.
-Megyek! -intek majd táskám felkapva sietek be a rendelőbe.
A rendelő nyilván egy hatalmas és tiszta helység volt, amelynek tipikus tiszta illata volt.
-Mi a helyzet? -ülök le az asztallal szembe lévő székre, miközben az orvosom gondterhelt arcát fürkészem.

-Sajnos...-húzza el száját. -semmi jó! -néz rám aggódóan.
-Mond csak Olivia! -dől hátra feszülten székében.
-Mostanában nem voltak esetleg problémáid? Pánik, Stressz, esetleg valami túlzott adrenalin, amely beindította a pánikreakcióid? -fonja össze karját és úgy veszem észre kissé dühös. Cinikus helyzet miatt felnevettem, majd én is felvettem az ő pozícióját.
-Csak az van mostanában doki! -válaszolom ironikusan.
-Olivia ez nem játék! -rázza meg fejét.
-Miért mi a baj? -sóhajtottam, majd rávettem maga, hogy komolyan vegyem mondandóját.
-Elég nehéz elmagyarázni, de az agyadban az a terület, amely az alvásért felelős közel van, ugye ez az, ami neked nem működik tökéletesen...-világosít fel arról amiről már eddig is tudtam. -Emellett van az idegrendszeri központot, pontosabban össze van köttetve, emiatt van például, ez az átlagembereknél, nem okoz komolyabb kárt, talán egy kis alvászavart, de semmi több viszont nálad...-szívja be ajkait. -nálad teljesen más a helyzet.

-Ez még is mit jelent? -kezdek el aggódni.
-Ha még egyszer ilyen mennyiségű adrenalint reagál le a tested az súlyosbíthatja a tüneteid! - vakarja meg tarkóját.
-Mint például? Többször lesz alvásrohamom? -vonom kérdőre, de Dr. Lee nem válaszol.
-Doki? -kérdek rá kisé feldúltan.

-Erre nem tudok válaszolni pontosan rázza meg fejét, legrosszabb esetben...-kezd bele, de elharapja mondata végét.
-Legrosszabb esetben mi? -nyaggatom folytatás miatt.
-Ez nagyon végleges eset...-teszi hozzá tartózkodva. -de akár az is megtörténhet, hogy a stressz által keltet roham, akár kómába is ejthet! -mondata vége olyan halk volt, majdnem suttogta.

-Micsoda? -kérdek vissza lefagyva.

-Mint mondtam ez a legvégsőbb eset és nem is kimondottan kómának nevezném inkább csak egy elalvásnak, amelyből nem lehet felébreszteni. -próbálja szépíteni a helyzetet.

-De felébredek egyszer nem? Mármint nem aludhatok örökké! -nevetek fel, a feszültség oldása reményében.
-Ezt nem mondhatom biztosra! -feleli most már kimért tárgyilagos hanggal.
-De mint ahogy említettem ez a legvéglegesebb eshetőség! -kanyarodik vissza kiindulási pontunkhoz.
-Nézd! -ragadja meg kezem, hogy feleszméljek.
-Találni fogok valami gyógymódot! -tagolja szavait.
-Összehívok egy bizottságot, ők majd biztos tudnak valamit! -próbál nyugtatni én pedig igyekszem elhinni, amit mond. Őszintén igyekszem.
-Minden rendben lesz, csak addig kérlek kerüld el ezeket a feszültségeket! -vizslatja mondandója közbe szemem, hogy ezzel is rögzítse kérését.

-Rendben! -bólintok, majd minden erőmet összeszedve hallgatom tovább dokim.
-A gyógyszereim? -kérdezek rá.
-Azokat továbbra is szed, bár lehet gyengébb lesz a hatásuk, akkor is befolyásolnak valamennyire. -mosolyog rám bíztatóan. Hát jó!