Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

8. öreg kapu

Már egy hete járok rendes nappali iskolába. Talán furcsább, mint gondoltam, de mindent összevetve kifejezeten élvezem. Lett egy legjobb barátnőm, amit mindig is teljes szívemből akartam és egy osztály, amibe járhatok.

Sarah nem kifejezetten az az „érzelgős legjobb barát" típus, de ő volt az első, aki felém fordult és nem zárt ki teljesen. Rendes lány, kicsit pletykás, de ettől függetlenül remek vele társalogni, vagy csak csevegni. Ugyan nem volt még mélyebben szántó beszélgettessünk, de egy hét alatt nem is vártam csodát.

Az osztály egészen észrevette, hogy én is ott voltam. Vagyis majdnem mindenki tudta a nevem, sőt egész sok emberrel beszélgettem. A rideg külsők alatt mindegyiküknek ott van egy kis világ, amit maguknak építettek.

Amit a legnagyobb mérföldkőnek tudtam be a héten az Oscarral való két mondatos társalgásom volt. Mióta elszólta magát az akusztikus teremben, majd utána Eliot provokációjára darabokra törte ceruzáját, úgy voltam vele jobb távolabb figyelni és messze kerülni a vele való kommunikációt, csakhogy történelem órán egy párba kerültünkb és ez sokkalta megnehezítette a dolgom.
Mint a többi órán itt se volt túl aktív, még én utána néztem vagy hat dolognak ő egynek se kezdett neki, végül nem bírtam csípős nyelvemmel meg kellett szólalnom.
-Szándékodban se áll segíteni? -fordulok felé kissé indulatosabban.
-Nem...-helyezkedik kényelembe, még csak rám se néz. Lassan beszívtam a levegőm, majd átgondoltam, hogy ne mondhassak semmi ostobaságot.
-Nézd, nem igazán ismerlek, de ettől elvonatkoztatva...-kezdtem bele mondandómba, amit gorombán félbeszakított.
-Mond csak volt bármi nehézséged az életben? -kérdezte gúnyosan.
Ohh barátom, ha te azt tudnád!
Ismét szólásra nyitottam a szám, de közbe vágott.
- Ugyan mi lehetne apuci szemefényének a baja? -ironizált, de szavai igenis valósággal vágást okoztak bennem. - Nem tudtad melyik luxus sulit válaszd és végül erre mutattál rá a tömény ajánlásból? -húzta össze szemét, nem válaszoltam, csak nyeltem egyet majd folytattam a munkát. Felesleges lenne ecsetelnem.
-Gondoltam... csak, hogy tud a legrosszabbat sikerült választanod...- állt fel mellőlem majd távozása előtt, megrúgta székét, amin eddig helyett foglalt.

Na igen ennyi lett volna a „beszélgetésünk".
Fenomenális! Aztán ezek mellett ott volt a betegségem, amely rendszeresen közbe szólt terveimnek, egyszer el is aludtam, szerencsére éppen a második emeletei mosdóba mentem, amit senki az égadta világon senki nem használt. Gyógyszereim nem tartottak ébren, agyam pedig úgy döntött kikapcsol. Egy jó húszpercet szunyókálhattam a hideg csempén, mire feltudtam kelni.
O igen a második emelet, a keleténél többször jártam arra hátha összefuttok Will-lel.

Pechemre Will beteg volt az elmúlt egy hétben így még esélyem se lett volna látni. Terme pedig zárva volt így még illatát se érezhettem. Bár furcsa is lenne be járkálni.

Mindegy is most kezdődik a második hetem, kiszállok fekete kocsinkból, elköszöntem Salik úrtól, majd sietősen próbáltam átjutni a kapun, de kártyám nem akarta, ezt. Többször is érintettem, de még mindig nem fogadta el.
-Ez nem igaz pont amikor a világ másik oldalán kezdek! - szitkozódtam hangosan. Éppen terveztem feladni mikor egy kar átnyúlt vállam felett, majd elvette kártyám.
Csodálkozva fordulok meg mikor hirtelen megláttom őt. Konkrét módon, majdnem mellkasába ütközők.

Közelségére szívem megdobbant. Külseje mint mindig most is extrém helyes volt; bőrdzsekit viselt bukó sisak a kezében, fekete egyszerű márkás táskája és gyűröttebb egyenruhája volt, mégis így is helyesebb volt mint bárkit akit eddig valaha ismertem.

Meglepődötségem szórakoztatónak találta és édeskésen elmosolyodott. Atyja isten, már kora reggel szívroham kerülget!
-Szia...-köszön férfias hangján, miközben megdörzsöli kártyám. Zavartan vissza köszöntem, majd tevékenységére koncentráltam, hátha ez enyhíti az émelygésem.

-Tulajdonképpen mit is csinálsz? - néztem kezére.
-Öreg masina- mutat a beléptetőre. -kellenek hozzá technikák! -mosolyog még mindig. Majd megpróbálta így megtisztítót kártyával, ez se vált be így kicsit megütögette a gépezetet és újra próbálta, ekkor már beengedett.
- A kapu nyitva hölgyem -nyomja vissza kezembe kártyám.
-Köszönöm- próbáltam küzdeni az érzéssel, hogy milyen menő is valójában.

Megvártam még ő is becsekkol, majd együtt mentünk tovább a számomra még mindig elképesztő udvaron.

De komolyan tele van gyönyörű fákkal, amikre a borostyán felfutott , mert már nem elégedtek meg a fallal.A kikövezet út több volt mint csúszós de ettől függetlenül, nagyon esztétikusan hatott.

-Remélem még találkozunk! -köszöntem el tőle ugyanis engem más elágazás vitt tovább.
-Tudod hol találsz! -köszönt el rekedt hangjával. Úgy tűnik még nem 100% egészséges. Várj, ez most egy meghívás volt? Riadtan fordultam utána, bár csak a hátát láttam már szinte biztos vagyok benne, hogy mosolyogni láttam.

Na itt lenne a rész! Remélem tetszett, most hogy letisztazodott ez az online oktatás, szeretnék vissza térni arra, hogy sokkal aktívabb legyek❤️❤️ Köszönöm ha elolvastad!❤️