Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

56. fájdalom

~William szemszöge ~
Zaklatottan robogtam fel a másodikra, miközben füstöm engem, mint egy árnyék követet. Sarah azt mondta legyek a régi önmagam és Csipkerózsika újra nyit felém, így azt fogom csinálni, amit a veszekedésünk óta képtelen voltam; Festeni.

Egy 100x120cm vászont emeltem ki a tiszták közül, majd helyeztem emelvényembe. Nem is nagyon figyeltem, hogy mit csinálok, csak hagytam, hogy az érzelmeim testet öltsenek. Kezemet az ecset vezette miközben Olivia arca lebegett tisztán előttem.

„Isten veled Will!”

„Te vagy az első szerelmem!”

„Nem leszek pótlék!”       -csengettek lányan szavai fülembe, újra és újra, egymás végét meg se várva bombáztak engem. Kezem idegesebb erőteljesebb mozdulatokba váltott át.
Én sose akartam ezt Lív esküszöm! Talán őt láttam meg benned előszőr, de sose akartlak pótléként használni, sose éreztem veled magam úgy, mint vele! Bárcsak sose kellett volna neked emiatt sírnod! Igaz, hogy tőle jöttem, de csak mert tartoztam ennyivel sajnálom, hogy nem mondtam el neked.  Őszintén sajnálom!

Ahogy gondolataim alábbhagytak, ecsetem is olyan aranyába csillapodott! Fejbe is visszakerültem így kitisztult alkotásom; egy könnyesszemű lány arcképét festettem, aki mögött egy sötét alak állt, fájdalmas ábrázattal! Az egész kép olyan komor és borús hangulatú volt. Az érzéseim élesen ültek ki és kivételesen a mindig vörös fürtök, amit női ábrázolásoknál használtam áttértek aranyszőke tincsekbe, amik ragyogása színesítette be a képemet.
Ez egy egyszerű jel, szükségem van Oliviára. Elővéve telefonom csörgettem meg a lefestett lányt, hisz valahol mélyen tudtam, hogy ezt neki szántam. Kisípolt, megpróbáltam még egyszer, de nem sikerült elérnem. Megakartam vele mindent beszélni és bocsánatot kérni, de nem vette fel. Hirtelen ötletből véve felkaptam dzsekim és a még nyers képet és megindultam kocsim felé. Kivételesen autóval érkeztem így a szembe lévő büfébe parkoltam.

Fekete terepjárómhoz érve, slusszkulcsom kerestem, miközben az égen gyülekező felhőket vizslattam. Remélem nem fog esni, hisz kezembe van a frissen készült kép is. Ebben a pillanatban valami miatt, a kis falatozó ablakára vezettem tekintettem.

Talán a sors, talán a karma intézkedett, hogy kivételesen oda figyeltem a környezetemre, de a kishelység ablaka felé tekintettem, ahol megláttam azt a pillanatot, ami összeroppantott. Oliviát átölelve csókolja az a szőke buzgó mócsing. Pillanatokig csak bámulni tudtam, ahogy a kedvesem vállát más ölelje, ahogy valaki más csókolja.
A szívem ketté repedésével szinkronba dörrent meg az ég, majd szakadt rám. Engem a fájdalom kezdett el marcangolni, a nem rég festett képemet pedig az eső mosta le, ahogy a sárga festék csöpögött a vászonról úgy én is lassan elüresedtem.

Könnyeim nagy mértetben buggyantak ki szemeimből, kezeim pedig összezúzták művemet. Egy szétszakadt vászon  talán most jobban jellemezett. Ez nem olyan volt, mint a legutóbbi ezt nem miattam csinálta, ezt nem azért csinálta mert engem akart bosszantani, hanem mert így akarta, azt se tudta, hogy a közelbe vagyok, csak is azért csókolta meg, mert vonzalmat érzet iránta, semmi másért. Ő döntött így, én pedig elkéstem.

x Olivia szemszöge x

Levegőmet beszíva készültem fel válaszomra.
-Mióta érzel így? Biztos vagy te ebben az egészben? -lágyul meg mosolyom.
-Mióta találkoztunk azóta kedvellek szöszke!- mosolyodik el százwattos mosollyal.
-Azóta, hogy beléd szaladtam felkeltetted a figyelmem, aztán szép lassan összefűzött minket a sors és azon kaptam magam, hogy egyre többet akarok veled lenni és már rég nem tekintettem rád barátként! Ráadásul ott van az a kotnyeles exed…-sziszegi dühösen.- és akkor bizonyosodtam meg róla, hogy megakarlak védeni tőle és az összes embertől, akik bántani akarnak téged! -fürkészi íriszeim.

Szavai jóleső érzést generáltak mellkasomba, de inkább mondanám kötödésnek, mint szerelemnek. 
-Marcus! -ülök át mellé.- megkérdem még egyszer, biztos vagy ebben? – adok nyomatékot szavaimnak.
-Sose voltam semmi ennyire biztos eddig!-csúszik felém közelebb.-Szóval? -vár válaszomra.
-Ööhm…-bizonytalanodok ismét el. -az életem egyik legfontosabb emberévé váltál ebben a pár napban, szóval sose hazudnék neked! -ragadom meg kezét.- az elején biztos vagyok benne, hogy nem tudnék érzelmeimen változtatni, de…-csúszok én is közelebb. -ha ezzel együtt se bánnod, szívesen megpróbálnám! -mosolyodok el biztatóan.

A srác olyan szinten megörült, hogy még a szeme is elmosolyodott, a boldogságtól remegő kezei átkaroltak, majd lassan tovább hajolt felém ,mintha csak engedélyre várt volna, megállt egy pillanatra. Egy másodpercig tépelődtem, majd bólintottam. Lassan csókjába húzódt, amiből szintén sugárzott, hogy mennyire boldog. Talán egy kicsit én is elmélyedtem szeretett teljes érintéseibe.

Bár szívem még mindig William Blake felé húzódt, a hatalmas bilincsek egyike lekerült rólam és ez Marcusnak köszönthetem, a srácnak, aki alig egyhónapja belém rohant és kiszakította harisnyám, jesszus micsoda őrület így kimondva!

Mosolyogva váltunk el egymástól, majd egymásra tekintve nevetésbe törtünk ki. Ki tudja talán így én is elindulhatok egy másik irányba!

Sajnálom Will, fussunk újból össze egy nap, ha már mindketten készen állunk a rá! Egy nap ígérem újra megtalállak, ha ismét tiszta lesz a szerelmem feléd, addig is ég veled!

Sziasztok még mielőtt felnyársalnátok el szeretném mondani, hogy Olivia kiemelte, hogy még mindig szereti Willt és, hogy egy nap újra egymásra fognak találni (ami talán nincs is olyan messze) szóval van remény, kérlek tartsátok ezt tiszteletben és remélem így is élvezhető volt és nem szitottam ezzel tömeg lázadást 😂🙊 addig is köszönöm ha elolvastad ❤️ remélem tetszett 🧡 és továbbra is velem tartasz ❤️🧡 mert Will és Olivia szerelme számomra mindig is halhatatlan marad, meg ha külön is vannak!❤️❤️