Csipkerózsika [BEFEJEZETT]

55. Adj egy esélyt!

Lassan elválva Marcus ajkaitól, jöttem rá mekkora hülyeséget csináltam már megint. A dühöm, az önző énem átvette az irányítást és ezt más fogja megfizetni. Bár megbánás szaladt végig a lelkemben, Willnek ezt nem volt szabad látnia. Elakarom tolni magamtól, elüldözni mind az ő és mind az én érdekembe. Ha nem teszem sose fogja elfelejteni Jesst mert élő emlékeztető vagyok erre az egészre.

Lassan belenéztem tekintetébe, amelyből semmit nem lehetett leolvasni. Tényleg semmit, pókerarccal figyelte végig csókunkat, még csak arcizma se rezzent. Mikor kérdően felvontam szemöldököm, lépésére várva, csak lazán elmosolyodott és eddig összefont karját leeresztette.
-Befejezted? -kérdezte higgadtan.
-Vak vagy? -jöttem ismét dühbe. -Az előbb csókoltam meg Marcust, ezt vedd jelnek! -tagolom szavaim, hogy ő is felfogja. Csak hanyagul felhorkantott, majd tovább manipulált tekintettével.

-Azért közeledtem feléd, mert a halott exemet láttam meg benned, az a legkevesebb, hogy lesmárolsz egy srácot előttem! -folytatta ugyanolyan stílusban.
-NE MONDOGASD NEKEM EZT!- kiáltom el magam dühösen.- Mégis, hogy mondhatsz ilyet nekem? -indulok meg felé indulatosan.- ha már képes voltál ilyet tenni legalább ne vágd egyenesen az arcomba! -kezdtem el könnyesen ütögetni mellkasát. A régi sebek felszakadása felért egy veréssel.

- Tagadnom kéne? -kapta el kezem, ami eddig mellkasát ütlegelte, de szinte abban a pillanatban már Marcus húzódt, vissza védelmezően. Egy percig csak  felfűtve egymás szemébe nézve kommunikáltunk tekintettünkkel. Azt a négy oldalas listát, amit tíz napig írtam körülbelül két pillantással és egy perccel némasággal képesek voltunk megvitatni néma csöndbe.

-Ti vagytok a legtoxikusabb pár, akiket valaha láttam! -szólal meg a túloldalról Sarah, kezében pedig egy szelet csokit majszolgatott jelentünket nézve. Mikor szerzett csokoládét? 

Beszólására realizáltam, hogy az egymás mellett ülő Sarah és Oscar is végig nézték a régóta érő jelentünket.- Komolyan eddig annyira mesébe illő volt a kapcsolatotok, most meg előbb raknám valami melodrámába, mint hogy Disney filmbe! -elemezte tovább a lány.

-Kösz szépen! -ejtett Will felé egy gúnyos mosolyt. Sarah csak egy olyan „neked bármikor kuzinom!” biccentett intézett felé és tovább ette édességét.
-Szerintem szavazzunk! -rántottam ki kezem szorításából.
-Aki szerint nekem és Marcusnak kéne mennie, tegye fel a kezét! -tettem csípőre kezem. Előszőr én és a magas szőke fú tette fel a kezét, majd bizonytalanul Oscar és végül egy nagy sóhaj kíséretében Sarah is felcsapta közénk az övét.

-Komolyan? -nézet bosszúsan a szavazókra.
-Akkor ez eldőlt! – csapom magam mellé kezem.
-A szövetség újra összeállt! Vegyetek vissza kérlek, majd a „Cseszünk ki a rohadékokkal!” csoportba! -mutattok mobilomra, mire Sarah szórakoztatan bólint és felhúzza táskáját.

-A többit, majd megbeszéljük!- zárja le a lány megbeszélésünket.
-Helyes nekünk is lesz, mit megbeszélni! -fordulok Marcus felé, sajnálkozó tekintettel, ő csak bólintott egyet, majd kezemet megragadta és elindultunk kifelé ebből az őrületből. A fejembe egyre csak a csókunk kattogott, hisz lényegében kihasználtam az egyetlen embert, aki mellém állt a válságos időmbe. Egy dög vagyok! Azt hiszem ideje bocsánatot kérnem!

...

Se én nem szóltam hozzá, se ő hozzám. Csak csendben lepegetünk egymást mellett várva, hogy a másik kezdjen bele.
-Nincs kedved beülni? -mutatott az út túlsó oldalán elhelyezkedő csinos kis falatozóra. -Ha már nem tudtunk enni…-rántja mosolyogva vállát.
-De, jól esne enni valamit! -bólintok fáradtan.
Érkezésünket az ajtó fölé erősített kis harangocska jelezte, kis kellemes hely volt békés hangulattal.

Leültünk az egyik ablak melletti asztalhoz, egymással szembe. Őszintén szorongtam, zavart, hogy ezt a srácot néhány perccel ezelőtt megcsókoltam pedig nem éreztem felé semmi ilyesfajta vonzalmat. Csupán dühös voltam és most ezt kell elmagyaráznom, úgyhogy ne bántsam meg azt a hatalmas szívét.

-Marcus…
-Olivia…-kezdtük el szinkronba, ami mindkettőnket mosolyra bírt.
-Kezd te…-adtam át elsőbbséget.
-Jól van…-sóhajtott nagyobbat.- Nézd tudom, hogy csak Will miatt csókoltál meg!
-Marcus…-szólítom meg szelíd hangon.
-Hadd fejezem be! -fókuszált továbbra is asztalunk sótartójára, csak hogy ne kelljen szemembe néznie.
-Tisztába vagyok vele, hogy miért csináltad, de Olivia…-ragadta meg kezem gyengéden. -én tényleg érzek irántad valamit!- akasztja össze tekintettünk. -és ha neked nem is jelentett semmi ez a csók, nekem igen!
-Dehogynem persze, hogy jelentett valamit! -tiltakozok hevesen.
-De nem azt, amit nekem! -mosolyodik el fájdalmasan.-Nem haragszom! Ne értsd félre, nehéz lenne rád haragudnom!- rázza meg fejét.-én csak annyit akarok; hogy adj egy esélyt! -néz ismét rám.

-Marcus…-szólalok meg elhaló hangon.
-Csak két hónapot, csak kettőt adj! -szorítja meg kezem- és ha azután se fogod viszonozni érzéseim, ugyanolyan lesz minden, mint az előtt. A barátod maradok!- fejezi be alkuját. Ez nem fer, akkora önfeláldozást tenne értem, amit meg se érdemlek, nem akarom, hogy  ő legyen, aki megsérül, nem azt nem tehetem. – elfelejtettem veled Willt, ő pedig le fog rólad szállni! Csak adj esélyt! Hadd legyek én az oldaladon! Nem tekinthetnél rám férfiként?-fejezi be érvelését. Felhasználta az egyetlen biztos ütőkártyát; Willt!

Bármit is tett velem, én így is csak az ő érdekeit vagyok képes nézni, hisz az eleinte lehet fájna neki, de ha látná, hogy tovább léptem, ő is ezt tenné és találna egy olyan valakit, aki nem emlékezetti mindennap a halott szerelmére. Ő is és Marcus is boldog lenne! Egy idő után mindenki boldog lenne, talán még én is, még ha most fáj is a gondolat is!

Marcus fürkésző tekintettel várta a választ én pedig egy hatalmas levegőt véve készültem fel válaszomra.

~William szemszöge ~

Ahogy kis kezét fogva elvezette a lányt akit szeretek, az a hatalmas mamlasz, valami mélyen bennem megrepedt. Mély sóhajjal figyeltem a távozó párt a folyosó végéig.
-Mennyire messze akarod még lökni magadtól? -állt meg mellettem Sarah.

-Azt reméltem, ha látja, hogy megbántam talán, ha csak egy kicsit is de közelebb enged.- sóhajtok fájdalmasan.
-Ti fiúk tényleg semmit nem tudtok! -rázta meg rosszallóan fejét. -Melyik lány örülne annak, ha a pasija annyira tartja, hogy simán engedi mással csókolózni az orra előtt? -fintorodik el.
-Akkor mit kéne tennem? -kezdek el gyűrűmmel szórakozni.
-Hat nem ezt! Ő még semmit nem tud a szerelemről, téged pedig valószínű a nénikém leejtett kiskorodba és meglágyultál.- forgatja meg szemeit.

-Légy a régi! -tekint fel rám.- Ő abba a Willbe szeretett bele! -lágyult meg arca. -és kérlek az életben előszőr légy valakivel őszinte, mert így egyedül maradsz! Ne hazudj neki többet! -sétál oda Oscarhoz, majd egymást átkarolva ők is ott hagytak az üres térségbe, a gondolataimmal.
Agyam kezdett besokkalni és nikotin hiány állt elő, elővettem aranyszínű öngyújtóm, majd festőstermem felé igyekezve rágyújtottam cigarettámra.

Őszinte, huh? Azt senki nem méltányolta eddig! Bár kuzinom mondatai fejembe csengettek, a düh és a tehetetlenség, még mindig forrt ereimet. Túl sok minden tornyosult fel, bennem!

Nem hagyom, hogy az a rohadt patkány még egyszer ártson neki és azt sem, hogy bárki más. Mostantól úgy fogok rá figyelni, ahogy megérdemli és talán egy nap újra vissza talál hozzám.

Sajnálom Jessica, megbosszullak ígérem, de Oliviával akarom folytatni az utam. Az én csipkerózsikámmal és nem fogom feladni!

Sziasztok huu megint elhúztam na mindegy is jovoheten végre lezárnak minket, nekem pedig nem lesz mindennap öngyilkos gondolatom 🙈 igyekszem a következő résszel❤️ és szeretnék gyorsítani a sztori tempóján😬❤️mert azért nagyon lassan (tényleg csiga lasussagal) de lassan a vége felé haladunk. Mondjuk úgy hogy közelebb vagyunk a végéhez mint az elejéhez, de ne aggódjatok még azért bőven várható rész csak gondoltam bejelentem ❤️ köszönöm ha elolvastad ❤️ remélem élvezhető volt 🤍✨