Tiltott határ ✓

ÖT

MAY

Nem aludtam nyugodtan. Az agyam megállás nélkül pörgött és párszor eljátszottam a gondolattal, hogy vissza megyek a kollégiumba Jinhez. Mindig lebeszéltem magam róla, pedig egyszer már fel is öltöztem és indulásra készen álltam. Aztán emlékeztettem magam, hogy a barátaival van, megkértem, érezze jól magát velük. Nem illik csak úgy szó nélkül oda mennem ezek után, ráadásul a bulit Taehyung rendezte. Nyilván nem szerepeltem a meghívottak listáján, különben marasztalt volna.

Kimegyek a fürdőszobába, hideg vízzel megmosom az arcom, hátha magamhoz térek a kósza gondolatokból. Tudom a mai feladatom, egy egész nap áll rendelkezésemre, hogy felkészüljek a holnapi korrepetálásra. Ma nincsenek óráim az egyetemen, minden figyelmemet a Statisztika alapjainak szentelhetem.

Kávét készítek, felveszek egy tiszta pólót és melegítőt, majd leülök az íróasztalomhoz. Mielőtt neki látnék egyáltalán kinyitni a tankönyvet - ami nem is az enyém, mivel az én kijelölt példányomtól Taehyung fosztott meg -, írok egy üzenetet Jinnek. Érdeklődöm az estéje felől, megírom neki, hogy ma nem tudok átmenni hozzá, de holnap mindenképp találkozunk. Nem várok rögtön választ, alig múlt el fél nyolc, szinte biztosan alszik még.

Újra elolvasom a könyv sorait, a Taehyung által kiemelt szavakat többször is. Próbálom felidézni a szavait, amikkel a fogalmakat, összefüggéseket magyarázta. Meglepődöm, mert könnyen sikerül is. Tollat ragadok, igyekszem az összes ilyen emléket lefirkantani és memorizálni. Egy pillantást vetek a házi feladatomra, amit Taehyung tanácsa szerint holnap kellene megcsinálnom. Vonz a gondolata, hogy letudjam most és ne kelljen ezzel foglalkoznom később, de hamar meggondolom magam.

Taehyung olyan, mintha olvasna bennem. A beszédemből és még a testtartásomból is, hiszen mindig tudja, hogyan tegyen kínosabbá egy szituációt. Biztosan rájönne, ha a szemébe hazudnék a házi feladattal kapcsolatban és meg is alázna, méghozzá nagy örömmel. Hát, én nem adom meg neki ezt az örömöt. Félreteszem a papírt, belemélyedek a könyvbe és csak arra eszmélek fel, nagyjából két óra után, hogy csörög a telefonom.

- Jó reggelt! - szólok bele dallamos hangon, a vonal túlsó felén Jin kuncog.

- Milyen boldog ma valaki! Jól aludtál?

- Az erős túlzás - lesütöm a szemem, mintha rosszaságon kapott volna, pedig nem lát és nem tudja, min gondolkoztam tegnap. - Izgulok a vizsgám miatt.

- Ha Jimin nem hazudott, semmi okod rá. Majd Taehyung megtanítja neked amit kell és menni fog.

- Igen, persze. Most is épp ismétlek holnapra.

- Milyen szorgos lettél - hallom a hangján, hogy vigyorog. A beszélgetés a tegnap estére terelődik, Jin szereti inkább szóban átrágni a dolgokat és elbeszélgetni másról is. - Szóval Hoseok kicsit bedurvult azzal a lánnyal, jobbnak láttuk, ha magukra hagyjuk őket a konyhában.

- Fúj! Remélem letakarította az asztalt.

Beszélgetünk még pár percet, Jin megígéri, hogy holnap a délelőtti órája után kijön elém a pályaudvarra, majd letesszük a telefont és ismét csönd áll be. Tanulnom kell! És így is teszek. Egy gyors reggeli után ott folytatom, ahol abba hagytam, esélyt sem adva a gondolataimnak arra, hogy betámadjanak.

°°°

Másnap reggel a tíz óra ötvenes vonattal indulok Szöulba. Alig fél órára lakom onnan, sokkal egyszerűbb és kényelmesebb így közlekednem, mint busszal. Jin állja a szavát, ott vár a peronon. A gyomrom egy pillanatra görcsbe rándul, ahogy meglátom őt és azzal együtt eszembe jut a mai korrepetálás is. Miért kell ennyire ráparáznom?