Tiltott határ ✓

TIZENEGY

TAEHYUNG

A következő napot olyan izgalommal várom, mint egy kisgyerek a Karácsonyt. Van egy érzésem, miszerint May is így van ezzel, de a lány maga a két lábon járó tagadás. Nem ismerné be magának, hisz azzal máris úgy gondolná, megcsalta a barátját. Bár hiába hiszik, hogy senki nem vett észre tegnap semmit a fura egymáshoz viszonyulásukból, én nem vagyok vak. Megváltozott valami közöttük, ahogy köztem és May között is. A lány elég kétségbeesett és ijedt lehet.

Felidézem az előző korrepetálást, azt a gyengéd, vonzó vibrálást, amit May árasztott magából. A konyhában tegnap nyugtalanná tettem, túl sok volt neki a közelségem, nem készült fel rá. Az érintések pedig még engem is megleptek, először nem tartottam jó ötletnek. Elvégre egyszerre kiszámítható és kiszámíthatatlan ez a lány, a reakciója zsákbamacska volt. De jól fogadta, a lehető legjobban. Nem tudta elrejteni, mennyire rám hangolódott és mennyire megijesztette ez a nyomás. Csak ismételni tudom magam: lenyűgöz.

Jóval két óra előtt érek be a tanulószobába, kissé csalódottan nézek körbe. Egyedül vagyok, May nincs sehol. Leülök, a tollamat kattogtatom és várok. Talán úgy döntött, nem jön többé? Kizárt. May jönni akar, csak még ő maga se tudja, helyesen teszi-e, ha továbbra is hozzám jár korrepetálásra. Segítsek neki dönteni, vagy ne? Nehéz kérdés.

Pontosan érkezik. A látványától megnyalom az alsó ajkam, szinte eper ízt érzek a számban, miután megcsap a parfümjének illata. Nagyon édes. Más lányokon nem tetszett ez az aroma, de Mayhez illik. Főleg ma. Egy bővebb fehér ing van rajta, haját lófarokba kötötte és két tincs keresztezi az arcát. A bőre enyhén piros árnyalatú, ajkain halvány rózsaszín rúzs. Az eper az ő illata.

Leül velem szemben, elmormog egy köszönést. Viszonozom, mély levegőt veszek és újból beszívom az édeskés levegőt. Kerüli a pillantásom, még akkor is, mikor kinyitja a könyvét. Hátra dőlök a székemen, keresztbe vont karokkal kezdek gondolkodni az első kérdésemen. Előző alkalommal azt mondtam, kikérdezem az eddigi anyagrészből.

Felteszem az első kérdést, May kis gondolkodás után hibátlan választ ad. A további két kérdésemre is ugyan ilyen semleges hangon felel.

- Min gondolkodsz? - a negyedik kérdés már meglepi. Felnéz az asztalról, de nem rám, hanem az ablak irányába.

- Minden alkalommal ezt kérdezed.

- Sajnos nem vagyok gondolatolvasó.

A szája sarkában megjelenik egy mosoly, hamar el is tűnik. Felém fordítja a fejét, megvárom amíg felveszi velem a szemkontaktust.

- Azt kérdeztem, min gondolkodsz - ismétlem meg, May gondterhelten felsóhajt. - Nem teszem fel ezt a kérdést többször.

Megfordul a fejemben, hogy azt mondja, fejezzük be a külön órákat és inkább fizet, csak ne kelljen többet hozzám járnia. Tényleg ez az egyik lehetőség, ami eszembe jut, de szerencsére tévedek.

- Valami baj lehet velem - kezdi halkan, minden figyelmemet rá irányítom. Az arckifejezésére, a bizonytalan tekintetére, amivel engem néz. - Napok óta rosszul érzem magam és nem múlik el. Talán kezdek megőrülni.

MAY

Egyből az egyezségünkre gondolok és arra, hogy én szegem meg. Nem szabadott volna válaszolnom Taehyung kérdésére, mert így most magamnak mondtam ellent, szembe mentem a felállított szabályommal. Taehyung is biztosan észrevette ezt, de nem teszi szóvá. Még.

A szavaim őszinték, tényleg ezt érzem és ettől félek. Hoseok születésnapi köszöntője után vissza mentem Jin szobájába, csak tettetem az alvást. Folyamatosan az ágyneműjének illatát szívtam magamba, remélve, hogy megszűnik bennem az a tátongó, egyre nagyobb üresség. Még a hajamat is simogatni kezdte, amitől eddig mindig megkönnyebbültem, most viszont a sírás kerülgetett tőle. Túl vagyunk a kapcsolatunk első hat hónapján, szeretem őt és mégsem érzem teljesen ugyan azt, mint eddig. És, hogy más valaki érintésétől lettem izgatott, megerősít az árulásomban. Az a valaki pedig itt ül velem szemben, szemei figyelmesen tapadnak rám.