Tiltott határ ✓

TIZENNYOLC

MAY

Jin a padlón ülve talál rám, kicsivel a tanulószoba mellett egy másik folyosón. Az arckifejezése elárulja, nagyon tart az elkövetkezendő beszélgetéstől és attól, mit jelenthet az a jövőnkre nézve. Bevallom, az én gondolataim teljesen máshol járnak, de mikor kiejti a nevem a száján, egyből átérzem a helyzet súlyosságát. Eddig nem tettem, csakis Taehyung és a nemrég történtek játszódtak le a fejemben újra, minden részletességükkel. 

- Sétáljunk? - ajánlom fel, mert látom, ahogy egyik lábáról a másikra helyezi a súlyát. Ültében nem bírna megmaradni nyugodtan. 

- Jó ötlet. 

Elindulunk a kijárat felé, mögülünk hallom, Taehyung elhagyja a tanulószobát. Ezidáig bent volt és Isten tudja, mit csinált. Talán várt arra, hogy elmenjek a közeléből. De honnan is tudhatná? A válasz végig ott van bennem, Taehyung hangján ismétlődik, szinte mintha a fülembe suttogná, amit múltkor mondott: A testem minden rezdülése rá van hangolódva. Akkor ezek szerint az övé is énrám. 

Így Jin mellett haladva visszatér a bűntudat régi, ismerős érzése. Nem kellemes. A fiú némán lépked, nem túl gyorsan, mert különben tarthatatlan lenne az iram számomra. 

- Szeretnék még egyszer bocsánatot kérni a viselkedésemért. 

- Melyikért? Azért, hogy nem kerestél, vagy amiatt, ami történt?

Jin fájdalmasan felsóhajt, nehezemre esik vissza fognom magam. Kivételesen nem a rám törő vágy az oka, hanem az, hogy Jin talán hasonló erejű titkot hordoz a hétvége óta, mint én és fordított esetben ugyan ezt tenném, amit ő. Pont emiatt idegesít annyira. 

- Eltűntél a szemem elől, nem találtalak. Kerestelek a folyosókon, még a srácok szobáiban is, de semmi. Azt hittem haza mentél és ettől csalódott lettem, mert nem értettem, hogy a búcsúztatómról miért lépnél le. Az alkoholtól ez az érzésem csak felerősödött, túlzásba estem. Amúgy is sokkal kevesebb időt töltünk együtt mostanában és azt hiszem, az italoktól a Franciaország okozta félelmem is...szóval mindent rosszabbul láttam. A szobámban voltál, igaz? 

- Igen. Kicsit el akartam szakadni a tömegtől, túl sok volt az ember - nem hazudok, valóban ez volt az oka először, amiért nem talált meg. 

- Mondom, semmi józanság nem volt bennem, ez eszembe se jutott. Pedig ott kellett volna először keresselek és akkor talán nem történnek meg a dolgok. 

A figyelmem kiéleződik, az utolsó pár szavától lelassulnak a lépteim, Jin aggodalmasan kémleli az arcom. A táskám pántját szorongatom, próbálok úrrá lenni a vonásaimon. 

- Milyen dolgok? 

Egy buszmegállónál állunk meg, a levegő mintha hirtelen megváltozott volna, töménnyé válik, keserű íz maradt a számban minden belégzésnél. Jin a hajába túr, keresi a megfelelő szavakat. Szeretnék rákiabálni, hogy egyszerűen csak mondja ki kerek-perec, mik azok a dolgok, amik miatt most itt vagyunk, ebben a rém kellemetlen helyzetben. Végül rám néz, a tekintete tiszta megbánás és szomorúság.

- Egy másik lánnyal... Nem történtek nagy dolgok, a csóknál megálltunk és May, hidd el, ha akkor...

Eltompul a hallásom, csak nézem Jint, de nem látom. Homályosodik az alakja, mígnem rájövök, hogy az igazságtalanul gyűlő könnyeim az okai ennek. Mindannak ellenére, ami a fejemben és a valóságban lezajlott köztem és Taehyung között, még van bőr a képemen megbántódni. Hányni tudnék magamtól. Jin csak beszél és beszél, próbálja menteni a menthetőt. Én pedig a valaha volt legkétszínűbb viselkedést produkálom. Szép lassan térek vissza a jelenbe, lenyelem a torkomban keletkezett gombócot és a sértődöttségemet, mert semmi jogom hozzá. Ő legalább bevallotta, elém állt ezzel. Én Jinhez képest gyáva nyúl vagyok. Egy aljas, kétszínű, barátnőnek is pocsék senki. Ennek kellene annak a pillanatnak lennie, amikor én is megnyílok neki és beismerem, mit művelek a háta mögött. Hogy miből áll az elmúlt néhány korrepetálás, mennyire nem haladtam az anyaggal és, hogy én mit tettem a bulin, miközben vele lehettem volna. De nincs bennem megbánás. Ez a legrosszabb.