Tiltott határ ✓

HUSZONÖT

MAY

A Vasárnap hátralévő órái abból állnak, hogy próbálok vissza zökkenni a hétköznapiságba. Taehyung még a lakásán, indulás előtt megkért rá és a számba rágta: foglalkozzak saját magammal. Persze ne úgy, ahogy a zuhanyzóban tettem nála. Nélkülözhetetlennek tartja a pihenést, a regenerálódást. Illetve figyelmeztetett a megfelelő tápanyagbevitelre is, mivel nála indulás előtt csak vanília fagylaltot ettem. Megdöbbentő, mennyire oda figyel az ilyen dolgokra és milyen lelkiismeretesen tesz eleget nekik, amikor csak tud. Mintha valami érzékeny, nagyon törékeny eszköz lennék és bármiféle rossz mozdulat hibát ejthetne rajtam. Vagy inkább bennem. Így hát Taehyung figyel, megadja az utógondoskodást, amire szerinte szükségem van. 

Vigyáz rám. A maga sajátos módján, de megteszi. Miközben mindkettőnk legfőbb vágya, hogy egy kis ideig ne vigyázzon, hanem mutassa meg, amit eddig nem láthattam belőle. 

Szótfogadtam. Vettem egy forró fürdőt, pizsamában flangáltam még délután is és ettem, bár az étvágyamat semmiféle étel nem csillapíthatta teljes mértékben. Még tartott a hétvége, az agyamat belengte a Taehyung lakásán töltött idő emléke, nehezen bírtam bármi másra figyelni. Nem érzékeltem semmit a külvilágból. Nem akartam elengedni, kiszakadni abból a felszabadító érzésből, ami miatta szállt meg. Szégyen és bűntudat nélkül élni abban a két napban maga volt a mennyország. 

Aztán Hétfő reggel, mikor megszólal az ébresztőm, a valóság úgy vág arcon, hogy kis híján meg kell kérdeznem magamtól vajon álmodtam csak az elmúlt két napot, vagy sem? A telefonom két üzenetet jelez Jintől, jó néhányat a szaktársaimtól a közös csoportchat miatt. Az utóbbiról eszembe jut az egyetem, arról pedig a Statisztika bukásom. Erről pedig természetesen Jin, akinek erről is hazudtam. Taehyung jól mondta. A bűntudatommal egyedül kell megküzdenem és bármennyire is nehéz most, ennél lehet még sokkal nehezebb. 

Válaszolok Jinnek, megnyugtatom, hogy ma már elérhető vagyok és remélem kipihente magát az első teljes hete előtt, amit munkával fog tölteni. Mire összekészülődöm és elindulok a vonatra, teljesen kimegy a fejemből a reggeli és tudom, Taehyung ezért alaposan megszidna. A szerződésünk pontjait veszem át, miközben a mellettem elhaladó tájat figyelem. Mennyi minden történt egy hétvége leforgása alatt! Ha valaki azt mondta volna egy héttel ezelőtt, hogy hamarosan Taehyung lakásán kötök ki és többszöri orgazmust élek át miatta, miután egy két hónapra szóló szerződést kötünk egymással, biztosan felpofoztam volna az illetőt. De ez a valóság. Ez volt az első dolog, amit megtettem, miután a barátom elment Franciaországba. 

- Kétszínű vagy - mondom magamnak halkan és még egészen visszafogottan fogalmazok. Ennél sokkal rondább szavakkal is illethetném magam, sőt bárki más is megtehetné. Amit művelek, elítélendő. Még én is tisztában vagyok vele, mégis folytatom. Leállhatnék, ha akarnék. Taehyung aligha erőltetné, hiszen nincs szüksége bizonytalanságra vagy meggondolatlanságra. Ha akarnám, megtehetném...de nem akarom. Ez az igazság. 

Az egyetem épületéhez közeledve kiszúrom két szaktársamat, velük megyek az előadóterembe. Nem kell úgy tennem, mintha figyelnék rájuk, mert tökéletesen elbeszélgetnek ketten és nincsenek rászorulva a figyelmemre. Leülök melléjük, előveszem a jegyzetfüzetem és egy tollat, majd a digitális táblára szegezem a szemem és úgy várom a tanár érkezését. 

- Kezdődhetne jobban a Hétfő reggel? - szólal meg az egyik lány mögöttünk, nagyjából minden nőneműnek címezve a mondatát körülötte. 

Az ajtó felé nézek, hirtelen úgy érzem, mintha egy hullámvasút tetejéről indulnék lefelé, a gyomrom dob egy hátraszaltót. Taehyung sétál a tanári asztalhoz, mindössze egy tankönyvet hoz magával és mielőtt megszólalna, végig vezeti a pillantását a jelenlévőkön. Kiszúr magának, szinte azonnal. Ha más nem is, én észreveszem az arcán azt az átsuhanó kifejezést. Most én leptelek meg téged, May. Ezt sugallja és milyen igaz!