Tiltott határ ✓

HUSZONEGY I.

MAY

Jin csak másnap délben ír, hogy épségben megérkezett Franciaországba és már úton van a szállásához. Válaszolok, jó pihenést kívánok neki, mielőtt belemerülne a munkájába. Azt írja, máris hiányzom neki. Én pedig ugyan ezt írom vissza.

A döntéseim és a tetteim súlyával tisztában vagyok, szinte előre látok mindenféle következményt, amiket ezek szülhetnek. De a bennem tomboló hiány, vágy és akarás nem hagyja, hogy akár egy percig is elgondolkozzak azon, visszavonulót fújok. Egyszerre szeretnék Jinnel lenni, s közben Taehyung is vonz. Ha elég erős lennék, úgy cselekednék, ahogyan azt mások elvárnák tőlem. Úgy tűnik gyengébb vagyok, mint hittem, de közben most érzem magam igazán kicsattanóan, ugyanakkor rég voltam ennyire bizonytalan. 

Hogyan kellene készülnöm? Taehyung hamarosan ideér értem, én enyhén szólva kialvatlan vagyok és kötve hiszem, hogy ez nem fog feltűnni neki. Négykor megiszom a harmadik kávémat, a szekrényem elé lépek és próbálom kitalálni, mitévő legyek. Van bármiféle kötelezettségem az öltözködést illetően? Ilyenkor léteznek előírások? Kiveszek egy fehér blúzt, felveszem és beletűröm a nadrágomba. A tükörbe nézve úgy tűnik, mintha valami titkárnő lennék, aki tárgyalásra készül. Nem lőttem nagyon mellé. A tornacipőm kissé rontja az összképet, de nem érzem szükségét, hogy ennél jobban kiöltözzek. Ez a beszélgetés nem erről fog szólni, nem hivatalos esemény, még csak nem is egy vizsga. Vagy netalántán Taehyung annak tekinti? A kérdései amolyan akadályok lesznek és jól kell szerepelnem, hogy átmenjek? Kinézem belőle. 

A hajamat félig felfogom, sminket csak a saját jóérzésem érdekében teszek fel. Mikor lerakom a rúzst az asztalra és megnézem magam tetőtől talpig, elfog a pánik. Mit művelek? 

Megcsörren a telefonom. Taehyung hív és nem csak a hangom, de a kezem is remeg, miközben felveszem. 

- Igen? 

- Innentől számítva úgy öt perc és indulok. Szükségem lenne a címedre. 

- A címem...igen... - dadogó kisgyerekké változom, Taehyung hallgat. Biztosan jól mulat rajtam. Lediktálom neki a lakcímem és remélem, hogy meg is szakad a hívás azonnal. 

- Két lehetőség is felmerült bennem: az egyik, hogy túl sok koffeint fogyasztottál a kialvatlanságod miatt, a másik, hogy talán félsz - utal az akadozó, ideges beszédemre. - Senki sem szegez kést a torkodhoz, May. Ha több idő kell a készülődéshez, csak mondd meg és tudok várni a kocsiban. 

- Te nem szeretsz várni. 

- Az való igaz, viszont néha muszáj és nem tudom feltűnt-e, de mindketten jó hosszú ideje mást sem csinálunk, csak várakozunk.

Ezt erősen cáfolnám, mivel a várakozáson kívül én az őrlődést is magas szintekig fejlesztettem és már lassan hobbiként űzöm. 

- Azt hiszem készen leszek, mire ide érsz.

- Rendben. Gondolom van a lakásodnál parkoló. 

- Van, egy utcával lejjebb. 

- Mégis milyen lakóövezet az, ahol nincs közvetlen parkolóhely? - a szememet forgatom, mert nem ez a környék Szöul leglátványosabb és leggazdagabb környéke. Ez a magamfajta egyetemistáknak van kitalálva, nem véletlenül esik távolabb a városközponttól. Taehyung morgolódik még valamit, aztán elköszön és leteszi a telefont. 

Ez az egész diskurzus olyan hatást keltett, mintha randevúra készülnénk. Egy hétköznapi, átlagos találkozásra, ami nagyon is messze áll Taehyung ízlésétől. Felötlik bennem a kérdés - miközben a papírt, amire a tegnap este összegyűjtött kérdéseimet firkantottam, a táskámba csúsztatom, - hogy vajon Taehyung találkozgatott szimpla szimpátia miatt valakivel? Nem pedig azért, hogy megvitassanak néhány kérdést, mielőtt belenyúlna a lány bugyijába?