Tiltott határ ✓

HARMINCNYOLC

MAY

Forgolódok, nem alszom egy szemhunyásnyit sem, holott napokig alig pár órát sikerült csak pihennem. Ébernek érzem magam, ugyanakkor sajognak a végtagjaim a fáradtságtól, amit valamilyen oknál fogva nem érzek meg annyira. Bizonyára a mai nap az oka, a gyomrom úgy be van feszülve, hogy még a reggeli kávémat sem bírom meginni.

Jin írt este, írt öt körül is és hamarosan ide ér. Taehyung viszont nem keresett, nem üzent, nem hívott. Az estére gondolok, igazából azóta is folyamatosan, hogy kilépett az ajtón. Ami köztünk történt, valami több volt. Éreztem és tudom, Taehyung is. Ennek ellenére elment, nekem pedig ideje készülődnöm és szembe néznem a valósággal. Elhatározom, bármi derül is ma ki, meg fogom keresni őt. Talán Jin csak elszerette tőle azt a lányt, Taehyung meg nem tudott túllépni rajta és ezért folyik a viszály közöttük. Nem merek jobban belemenni, rosszabbra gondolni. Jin eddigi ismeretségünk és kapcsolatunk alatt nem tett semmi olyat, amiért ennél kegyetlenebb dolgot hinnék róla.

A vonatom kilenckor indul a városba, még egy órám van Jin érkezéséig. A telefonomat nyomkodom céltalanul, nem nézem az elsuhanó tájat, mert akkor az agyam beindulna és amúgy is állandóan őrlődöm, próbálom rendezni a gondolataimat. Taehyung arca dereng fel előttem, az elkínzott tekintete. Nem csak akkor, mikor a lányról beszéltünk. Abban a pillanatban, hogy a testünk már nem ért egymáshoz, mintha szenvedett volna. Vele együtt szenvedtem én is.

A telefonom rezeg, bejövő üzenetet jelez. Ismeretlen szám küldött egy videót. Nem akarom megnyitni, talán csak téves és nem nekem szánták, de aztán meglátom az egyetlen hozzá csatolt szót: Maynek.

Korábban

TAEHYUNG

A rémálom ugyan az, szinte minden egyes mozzanata, részlete. Egyetlen dolgot kivéve: Seohyun helyett Mayt látom az ágyon leszorítva. Negyed kilenc magasságában is a vécé mellett ülök, hátamat a hideg csempének vetem és igyekszem nem remegni, rángatózni az újabb ingerektől. Nem igazán van már mit kiadnom a gyomromból. Az alváshiány és a sugárban hányás teljesen kikészít, legyengít.

Nehezen kitámolygok a konyhába, engedek egy pohár vizet és lassan kortyolgatva iszom meg. Az órára pillantok, hamarosan tíz óra. May már biztosan úton van a reptérre. Még megállíthatnám. Utána mehetnék, vagy előbb oda érhetnék. Kocsival alig tizenöt perc lenne, ha átlépem a sebességkorlátozásokat, inkább csak tíz. Nem. Jintől akarja hallani a történteket és bíznom kell abban, hogy ő el is mondja neki. Ezt akartam, nem? Hogy tudja meg és Jin is szenvedjen legalább feleannyira a szerelme elvesztésétől, mint én. Csak arra nem számítottam, hogy én May elvesztésétől fogom ennyire padlón érezni magam. Olyan rövid idő alatt történt, pár hét az egész. Még csak fel sem foghattam, hogy az érzés ismerős.

A szobában lévő telefonom csipogással értesítést jelez. Nem sietek, a gyomrom még most is háborog és félő, hogy a víz sem fog megmaradni benne. A képernyőfeloldás után hunyorogva nyitom meg az üzenetet, a túl erős fény bántja a szemem. Szitkozódva nyomok egyből az üzenet tartalmára, ami egy videó. Anélkül, hogy megnézném ki küldte.

Belehasít a csöndbe egy halk, szenvedő sikoly. A szívem kihagy egy ütemet, a gyomrom szaltózik, és azonnal végig szalad rajtam a hideg. Látom a videót, hallom a hangokat, az ismerős, rémálmaimban is hallott nyöszörgéseket, fájdalmas tiltakozásokat, könyörgéseket. A nevetést, a férfi nyögését, a lány elhaló, zokogásba torkolló sírását. – Nahát, Taehyung! – nem. Nem, nem, nem!

Hátra tántorodok, muszáj megkapaszkodnom valamiben. Az ágy széle az, ügyetlen mozdulattal lerántom a takarót is, vele együtt zuhanok a padlóra. Újabb sikoly, alig van már benne erő. A nevetés, az a hidegrázó, szórakozott, részeg nevetés. Yeona. Ne! Elég! A telefonért nyúlok, ami mellettem hever a padlót, a hányinger hullámaival küszködve igyekszem mihamarabb kikapcsolni. De a szemem megakad a címzettek listáján, mert egy nagyon jól ismert szám is köztük van. Aztán látom azt az egyszavas, rövid üzenetet is, amit a videóhoz csatoltak.