Tiltott határ ✓

HARMINCKETTŐ

TAEHYUNG

Nagy erőfeszítésembe telik, hogy ne kutassam fel Seohyunt, mielőtt még ő találna meg engem. Beszéltem Yeonával és fontolgattam egy üzenetet Jin számára, viszont aligha tudott volna bármit is kezdeni ezzel Franciaországból. Meg hát, nem tartozom neki ilyen szívességgel. Megtehetném, hogy egyáltalán nem szólok neki, de abban nem lenne semmi logika. Különben is, amennyire akartam a megvilágosodást May számára, mintegy személyes bosszút Jin felé, most annyira ellenemre van. A lányt így is megtörték korábban, a haragom pedig miért irányulna rá, ha nem tehet semmiről? 

A korrepetálások alkalmával akárhányszor eszembe jutott ez, mindig találtam megoldást a feledésre. Ez természetesen azzal járt, hogy May az asztal tetején kötött ki, én pedig a lábai között. Nem ellenkezett. Olyan nyilvánvaló már a köztünk lévő vonzalom, nem is teszünk ellene semmit. Időpazarlás lenne és én mondtam Maynek, hogy engedje szabadjára magát, a vágyait. Éljen velük mert velem megteheti. 

A keddi beszélgetésünk után egy fokkal gondtalanabbnak tűnt, de valami még így is nyomasztotta. Azt hittem végül csütörtökön csak elmondja, helyette viszont rajtam volt a sor, hogy beszéljek, mivel ez elmaradt. Eltereltem a lehetőségeket érintésekkel, beléfojtottam a kérdést egy csókkal, vagy még annál is többel. Bármit megtettem, nem akartam beszélni, tartottam a kérdéseitől. Hazudhatnék, de ő őszinte volt velem és ennyit minimum megérdemel.

- Gondolkodtál a pénteken? - utolsó okom a terelésre, azért még bedobom. May rágcsálni kezdi a kezében lévő toll végét, mire felmordulok. Nincs öt perce, hogy lesegítettem az asztal tetejéről, mert annyira remegtek a lábai az orgazmusa után. 

- Igen. Biztos nem baj, ha én is ott lennék? 

- Biztos. Senkit nem fog zavarni, hogy nem vagy mesterszakos. Lesznek ott rajtad kívül mások is. 

Bólint, ezzel mintegy megadva a végleges választ. Sejtem, hogy az ajándéka is valamilyen szinten szerepet játszik a döntésében, mert majd csak holnap tudja meg, mi is lesz az. Az örömöm szertefoszlik a következő pillanatban, May felteszi a kérdését, ami alól nem bújhatok már ki tovább. 

- Miért utoljátok egymást Jinnel? 

- Ez régi dolog. Téged megváltoztatott az első szerelmed, minket pedig így tett tönkre az enyém. 

- Titeket? - persze a többesszám elég feltűnő, elvégre egy szerelem, egy kapcsolat normális esetben két emberről szól. És akkor Yeona nevét még nem is említem. - Szóval voltál már szerelmes. 

- Egyszer. Ez olyan meglepő?

- Viccelsz? Az a modor és stílus, amit megütöttél mindenkivel szemben, eléggé azt a benyomást keltette, hogy egy lánnyal is így tennél. Azt meg végképp nem érteném, miért tetszene ez bárkinek is - May legalább őszinte, és biztosra veszem, hogy visszagondolt azokra az időkre, mikor az ő vérét is úgy szívtam, mintha fizettek volna érte. 

- Az a lány más volt és én sem voltam mindig ilyen. Maradjunk annyiban, hogy te három évvel később ismerted csak meg Jint. Akkor mi már ugyan annyi ideje utáltuk egymást. 

Szeretném elmondani neki, de mégse. Az arcán látom a tiszta értetlenséget, nem érti Jin szerepét ebben az egészben. Talán már el is kezdett összeomlani a benne kialakított képe a barátjáról. Hamarosan apró szilánkok maradnak csak belőle. Idő kérdése. 

- Milyen érzés volt szerelmesnek lenni? - erre a kérdésre nem számítok, váratlanul ér és hirtelen nem is felelek rá. May kitartó, türelmes. Valami átsuhanhat az arcomon a nyilvánvaló fájdalmon kívül, mert leengedi a kezét az asztalra és bűnbűnó kifejezéssel néz rám. Pedig ő nem tehet semmiről.