Tiltott határ ✓

NEGYVENHÁROM

TAEHYUNG

Négy nap telik el, mialatt nem látom Mayt egyszer sem. Nem tudom, vajon kikísérte-e Jint a reptérre, vagy bezárkózott és próbálja összeszedni magát. Csütörtök van, az időjárás esősről naposra váltott, egy póló is bőven elég, mikor elhagyom lakást. Namjoon írt nemrég, hogy legyek olyan kedves és fáradjak be a kollégiumba, mert beszélni akar velem. Ha ő akar beszélni, nem értem, miért nekem kell bemennem.

- Te is nyugodtan eljöhetsz hozzám – mondtam neki a telefonba, de erre ő lehurrogott.

Ami a legutóbbi itt járásomat illeti, akkor még nem láttam feltűnően nagy változást a többieknél, most viszont igen. Kérdőn néznek rám, bizonyára sejtik, hogy én is tudok Jin távozásáról, több információval is szolgálhatnék nekik, csak hát nem akarok. Nem kell tudniuk mindenről, maradjanak meg abban a hitben, hogy Jin csak a tanulmányai miatt ment el megint.

- Menjünk le! – Namjoon a liftek felé indul, követem.

- A szobádban, vagy az enyémben már nem is jó? A kollégium előtt akarsz...?

- Fogd már be a szád, Taehyung!

Visszaszólnék, de valami megzavar – pontosabban valaki-, amikor leérünk a földszintre és a tanulószoba irányába fordulunk. May áll az ajtó előtt, idegesen tekergeti a haját, majd észrevesz minket és látom az arcán a megkönnyebbülést.

- Egy szóval sem mondtam, hogy én akarok beszélni veled – Namjoon hátrálni kezd. – Jól vigyázz, mit csinálsz!

Ott hagy minket, láthatóan elég nagy erőfeszítésébe telik a legutóbbi beszélgetésünk után. Mayhez lépek, aki leplezetlenül bámul, mintha próbálná leolvasni rólam, vajon haragszom-e rá azért, amiért napokig eltűnt. Nem tudom türtőztetni magam, a füle mögé tűröm az egyik kósza hajtincsét, ujjaim súrolják az arcát.

- Lenne néhány kérdésem – mondja kissé bátortalanul. – Van időd most?

- Igen.

Bemegyünk a tanulószobába, gondosan csukom az ajtót magam mögött. Nem akarom, hogy bárki, bármivel megzavarjon minket. May leteszi a táskáját az egyik székre, a mellette lévőre leül. Vele szemben foglalok helyet, figyelem, ahogy belenyúl a táskájába és előveszi a Statisztika tankönyvét. Meglepetten pislogok rá, miközben kinyitja a kérdéses feladatnál és felém fordítja. A könyv bizonyos lapjai cafatokban vannak, ragasztóval igyekezett viszonylag rendbe hozni a kárt, amit csinált. Még May szaggatta szét annál az idegösszeomlásnál, amit Jin hazatérése miatt kapott.

- Nem egészen értem itt az összefüggést.

- Hm – átolvasom a feladatot, elveszem a kezében lévő tollat és lefirkantok egy képletet a könyvbe. Elkezdem magyarázni a jelek jelentéseit, példaszámokkal mutatom a megoldást, majd megvárom, amíg az eredeti feladatot megcsinálja. – Ügyes.

- És ezt sem értem... - lapoz kettőt előre. Újabb feladat, újabb képletek és magyarázatok.

Pontosan tudom, miért csinálja ezt. Egyrészt, mert tényleg nem érti a feladatokat és jövő héten van a javító szóbeli vizsgája. Másrészről viszont, May beszélni akart velem és nem csak a tananyagról. Így szeretne időt nyerni magának, hogy összeszedje a gondolatait. Türelmesen világosítom fel a hiányos ismereteiről, többször is megismétlek egy-egy definíciót, új számokkal oldunk meg példafeladatokat és szúrópróbaképp belekérdezek a korábbi elméletbe is. Tanult az elmúlt napokban, nem töltötte tétlenül az idejét.

- Ne aggódj a vizsga miatt, át fogsz menni.

- Átmentem volna már a legutóbbi írásbelin is – csukja be a könyvét, a szája sarkában pimasz mosoly bujkál.

- Csak nem akartad eléggé.

Visszaemlékszem arra a napra, mert a vizsga első percétől fogva megszereztem magamnak, mikor May eldöntötte, hogy üresen adja be a feladatlapot. Ez volt a feltétele a további korrepetálásoknak és kérdéseknek, amiket fel akart tenni nekem. Ez volt úgymond az áldozat, amit meghozott a kapcsolatunk kezdetéért.

- Yeona nálam járt – böki ki, mire a kezem a pad alatt önkéntelenül is ökölbe szorul. – Mondott ezt-azt rólad.

- Akarjam tudni a részleteket?

- Panaszkodott, amiért nem elégítetted ki orálisan – mondja vállat vonva, mintha ez olyan lényegtelen tény lenne. Elég ránéznem Mayre, számára ez minden, csak nem lényegtelen. – És azt is mondta, hogy te nem alszol ott senkinél.

- Vagyis? – tudja, ezért akarom kimondatni vele. – Elég egyértelmű, mit jelent ez.

- Különleges vagyok neked.

- Így is mondhatjuk – értek egyet vele. – De akár úgy is, hogy többet jelentesz számomra, mint bárki más.

- Én is ezt érzem.

Tudom jól. Nem önteltségből, vagy magabiztosságból. Egyszerűen csak rá van írva, a tekintete elárulja. Még senki nem nézett így rám, mint May. Seohyun se. Soha.

- Ha megkérnélek, hogy aludj ma ott nálam, megtennéd? – kérdezi bizonytalanul.

- Habozás nélkül.

Nem is gondolkodom a válaszomon. A múltkori beszélgetésünkkor elhangzottak járnak a fejemben, ahogy May kijelentette, nem érez szerelmet irántam és biztos benne, hogy én sem. Most már tudom, valóban így van. De azzal is tisztában vagyok, merre visz el minket ez az út, ha rálépünk. Ha átmegyek hozzá, ha nem a szabályaim szerint leszek vele, ha még jobban megismerem és hagyom, hogy ő is megismerjen engem. Nagyon könnyen bele tudnék szeretni. Ez csakis a megfelelő emberrel történhet meg.

- Még sok mindent meg kell beszélnünk – emlékeztet, de ezt amúgy sem felejtettem el. Biztosan vannak még kérdései és a múlton is túl kell lendülnie. Ebben lehetek a segítségére, ő pedig nekem segít már pusztán azzal, hogy a közelében lehetek. – Ami az egyezségünket illeti, a szerződés...

- Semmis, de bizonyos pontjaiból nem engedek. A biztonsági szavakra szükséged lesz még, amennyiben nem akarod lekorlátozni a kapcsolatunkat egyszerű ismerkedésre.

- A szex is az ismerkedés egyik formája, nem? – néz fel rám a szempillái alól, mire megmerevedek ültömben. Ez a May úgy hiányzott!

- Mik a biztonsági szavak?

Egymásra nézünk, May állja a pillantásm, amibe igyekszem belesűríteni a hálámat, az érzelmeimet és a vágyaimat iránta. Elindulunk valamerre, nem kikövezett úton fogunk járni, de mellettem lesz. Lepörög a szemem előtt az első találkozásunk, a kemény szavak, amiket hozzá intéztem. Látom magam előtt az arcát, mikor reménytelen esetnek hívtam és tudom, ma végre arra is választ kapok, ki mondta ezt rá előttem. Beszívom a levegőt, édeskés, eperre emlékeztető illata emlékeztet a bőre illatára, a színére, ahogy kipirul az érintéseimtől. Számtalanszor bántottam meg, tiportam a földbe az önbizalmát, mondtam neki olyan dolgokat, amiket nem is gondoltam komolyan. Hosszú időn át ártottam neki, és fogalmam sincs, mennyi kell ahhoz, hogy ezt jóvá tegyem, vagy elfeledtessem vele.

May halványan elmosolyodik, ígéretekkel teli mosoly ez.

- Menta és vanília.