Tiltott határ ✓

HARMINCKILENC

MAY

Az arcomba csapódó esőcseppek összemosódnak a könnyeimmel. Három ember vesz körül, fullasztó érzést eredményezve a mellkasomban és én csak arra vagyok képes, hogy Jin szemébe nézve, némán esdekelve könyörögjek. Legyen tévedés! Egy félreértés, egy átverés! Ne te legyél az, aki ezt a borzalmat tette azzal a lánnyal! Jin állja a tekintetem, a táska lassan lecsúszik a válláról és megpróbál közelebb lépni, de én hátrálni kezdek. Mondd már ki! Nem te vagy az, ugye?

A mellettem álló Yeona kimondja a nevem, mire szúrós pillantást lövellek felé, ettől elhallgat. Az ő hangját tisztán felismertem, ő vette fel a telefonjával azt a kínszenvedést, és élvezte! Ő üdvözölte Taehyungot, még egy pillanatra rá is irányította a kamerát, láthattam, ahogy a fiú ködös, de a látványtól kijózanodó szemekkel, elborzadva nézte a történteket és nem tett semmit.

- Nem lehettél te – súgom magam elé, Jin arca eltorzul a szomorúságtól. – Mondd már ki végre, hogy nem te tetted!

- Beszéljük ezt meg máshol, May! Kérlek, ne itt...

- Miért? Hogy legyen még időd kitalálni valami hazugságot? Így is épp eleget vártam, épp eleget tűrtem el, hallgattam a célzásokat és tartottatok mindannyian bizonytalanságban. Mindannyian! – a haragom elmossa a bennem eddig vibráló csalódást. Remegő kezekkel fordulok meg és szembe nézek Taehyunggal. – Egyszer kértelek meg rá, hogy ne te mondd el. Egyetlen egyszer. Előtte számtalan alkalmad lett volna rá, szinte már könyörögtem az igazságért, de te nem mondtál semmit.

- Azért te sem vagy éppen ártatlan -Yeona ezzel a megjegyzésével érte el, hogy egy pofon csattanjon az arcán. Meglepetten kapja oda a kezét, ahol közvetlen előtte még az én tenyerem landolt.

- Aki ennyire örömét leli más szenvedésében, az jobb, ha befogja a száját – sziszegem indulatosan. – Vagy elássa magát, lehetőleg jó mélyre. És te... - megint Jinre nézek, aki reménykedve próbál ismét közelebb lépni, de én újabb lépést teszek hátra, ezzel neki megyek Taehyungnak. -...beszélni fogsz! Visszamegyünk a kollégiumba és mindent elmondasz.

Jin nem ellenkezik, még mindig nem tért magához. Bár szerintem nagyon is tisztában van a helyzet súlyosságával, főleg mivel Yeonát is pofon érte, ami nem vall rám. Taehyung mindeközben egy hang nélkül figyel. Eszembe jut mit ígértem neki.

- Később – mondom a szemébe nézve, mielőtt követném Jint a taxihoz. Az állomásról azzal jöttem és megkértem a sofőrt, hogy várjon meg minket. Fittyet hányok a taxiórára, most az a legkevesebb.

Ott hagyjuk Taehyungot és Yeonát a reptéren, Jin bemondja a kollégium címét és egy hang nélkül utazunk odáig. Folyamatosan visszhangzik a fülemben a lány könyörgő hangja, lopva Jinre nézek, ahogy a liftek felé haladunk. Sápadt, az út alatt véresre harapdálta az ajkát és nem mer rám nézni. Minden effajta reakciója felér egy válasszal. Nem akarom elhinni. A felvételen látszott, hiába szeretném tagadni, hiába esdekelnék neki, hogy javítson ki és ez az egész egy tévedés. Láttam az arcát, felismertem a hangját, a nyögései alapján is, mivel én is jó párszor hallottam már. Egy pillanatra lelassítok, lemaradok tőle. Megáll a szobája előtt, mit sem törődve azzal, hogy az ajtó nyitva van. Mikor visszahoztam Taehyung pulóverét, egyszerűen nyitva hagytam. Bementem a szobájába, hátha megszáll az a régi, komfortos érzés, de nem így történt. A bűntudat és az érzés elmúlása miatt annyi lélekjelenlétem sem maradt akkor, hogy az ajtót vissza zárjam.

Utána megyek, szerencsére minden érintetlen. Lepakol a földre, nem áll neki kicsomagolni. Becsukom magam után az ajtót, bármennyire is rossz most így, négy fal között a közelében lennem. Kellemetlenül érzem magam miatta, de talán a legmegfelelőbb szó ide az a tartózkodás lenne. Feltűnik számára a testtartásomon, nem jön közelebb, tartja a három lépés távolságot.

- Hogy tehetted ezt? – erőtlen, csüggedt hangom még engem is meglep a korábban bennem dúló harag után. – Erre nincs mentség.

- Nem is akarom mentegetni magam, felesleges lenne. Hadd mondjam el, mi történt! – minden szava egy igenlő válasz, és ettől csak még rosszabbul érzem magam mellette.

- Akkor beszélj!

TAEHYUNG

A konyhában ülve meredek magam elé, hallgatom Yeona idegesítő szitkozódását az arca miatt. Még ahhoz sincs erőm, hogy elhallgattassam. A reptéren fogta magát, beszállt mellém az autóba és azóta itt van, nem tágít. Négy óra telt el. May és Jin ott hagytak minket, nem hallottam felőlük. May azt ígérte meghallgat. Vajon már meggondolta magát?

- Tudom, mire gondolsz most. Az arcodra van írva – szól hozzám kivételesen, megunja magát sajnáltatni.

- A tiéden pedig az látszik, hogy nem tudod, mikor kellene befognod a szád.

Elfintorodik, de azért tovább beszél.

- Ha összevetjük, mi mindent tettünk Seohyun ellen, még mindig te állsz a legjobban. Jin végezte a dolog mocskosabb részét, én felvettem, de te... - visszaemlékszik, lesütött szemmel fordul el tőlem. - ...nem tettél semmit. És ezt nem rossz értelemben mondom. Hé, ne nézz így rám!

- Úgy beszélsz, mint aki büszke magára – fogalmam sincs, hogyan nézhetek. Nyilván nem valami kedvesen, hanem pont úgy, ahogy Yeona megérdemli. – Mégis honnan szerezte meg Seohyun a felvételt? Egyszerűen nem jövök rá – motyogom magam elé. Yeona elhallgat, nem folytatja a beszédet és ez feltűnik. Sőt, még kényelmetlenül helyezkedni is kezd, ez már végképp gyanús. – Azt ne mondd, hogy te...!

- Dühös voltam, lázadtam és ismertél. Régen minden lehetséges módon ártottam az embereknek. Nem mondom, hogy most máshogy van, de azért érzékelem a tetteim súlyát. Csak épp nem mindig érdekel. Még azon az estén elküldtem Seohyunnak, arra nem számítottam, hogy kvázi dicsekedni kezd vele és körbe küldözgeti majd nekünk, meg a munkahelyén dolgozóknak is. Az a lány őrült!

Meglehet, de sok más jelzőt is használhatnánk Seohyunra. Például azt, hogy rafinált, okos, számító. Egy zseni, ha tervről és bosszúról van szó. Igazi nő, határokat nem ismerő. Az egyetlen, aki soha nem használt velem szemben biztonsági szavakat. Ellenben abban is első, hogy én viszont majdnem kiejtettem a számon. Magam sem értem, mi vonzott annyira abban, hogy szerepcseréhez folyamodva legyek együtt vele. Semmilyen szinten nem vagyok oda érte, Seohyunnal mégis megtettem.

- Érzel iránta még valamit?

- Jelenleg csak sajnálatot és gyűlöletet.

- Hadd találjam ki! Azért gyűlölöd, mert bántotta Mayt – a hallgatásom válasz Yeonának. – Mit vársz attól a lánytól? Mit akarsz tőle?

Őt akarom. Rá várok.

Mintha megérezte volna, vagy a gondolataimmal ide idézhettem őt, kinyílt a bejárati ajtó. Kopogás, csengetés nélkül. Mire felállok, May már az előszobában van, semleges arckifejezéssel néz hol rám, hol Yeonára. Hát tényleg eljött!

- Már itt sem vagyok – Yeona fogja a táskáját és tisztes ívben megkerülve Mayt, kisétál a lakásból.

- Helyes, rá úgy sincs szükségünk – jegyzi meg May csak úgy magának, aztán rám néz. – Hallani szeretném a te nézőpontodat is. Megígértem, hogy meghallgatlak, úgyhogy kérlek, mondj el mindent! 

˚˚˚

Szándékosan ilyen rövid ez a rész. A beszélgetésnek (és miegymásnak) egy egész fejezetet szánok.