Tiltott határ ✓

HARMINCHÁROM

TAEHYUNG

A folyosó egyik szobájából erőtlen, segítségkérő sikolyok szűrődnek ki. Nem tiszta a látásom, minden összefolyik. A színek játszanak, táncolnak a szemem előtt, a tárgyak mozognak. Kezemben szorongatom a poharamat, még félig tele van. Hol lehet? Azt mondta felugrik a szobámba egy pulóverért. Az nem tart ennyi ideig. 

Nevetést hallok ugyan abból az irányból. Megtorpanok egy másik ajtó előtt, nehezemre esik megtartanom az egyensúlyomat. Újabb nevetés, újabb sikoly. Az utóbbi sokkal gyengébb már, mint ezelőtt. Szinte elhaló. Nyögés. Nem női, hanem férfi hang ez. De a sikoly és a nevetés hangjai két különböző embertől származnak. A bennem harcoló drog és alkohol keveréke kezd végleg beütni, fejemet az ajtónak szorítom. Könyökkel támaszkodom a kilincsre, a nevetés hallatán a testem túllendül a kíváncsiságon, benyitok a szobába. Gyér lámpafény világítja be a helységet, füst és alkohol szaga facsarja az orrom, majdnem elhányom magam. A hangok forrását keresem. 

- Nahát, Taehyung! - Yeona az, ő a nevetés gazdája. A kezében az egy telefon? Mit csinál? 

A sikoly nyöszörgéssé változik, de nem azért, mert a tulajdonosa jól érzi magát. A vér megfagy az ereimben, ahogy az ágy felé fordulok és felismerem őt. Őt és a fölötte tornyosuló alakot is. 

Felriadok, hevesen zihálva, verejtékezve. A testem még nem ura önmagának, alig bírok megmozdulni. A sötét, mozdulatlan mennyezetet nézem, próbálok hatni a remegésemre. A szívem dörömböl a mellkasomban, az álom képei vissza kúsznak az elmémbe. A tudat, hogy ez nem csak álom volt, hanem a valóság is, megszorongatja a gyomrom. Kiugrom az ágyból, a földről feltápászkodva sietek a fürdőbe és kiadom magamból, ami bennem van. 

A vécékagyló fölé görnyedek, ráz a hideg. A falnak dőlök, nem merem megkockáztatni, hogy rögtön vissza menjek a szobába. Az alvásra pedig az esélytelenek nyugalmával gondolok. Még egy ilyen álmot ma éjjel nem bírnék ki. 

MAY

Hajnali negyed három körül megyek ki a konyhába egy pohár vízért. Az utca kihalt, csöndes és csak a távolba tartó vonat hangját hallani. Szerencse, hogy nem közvetlenül az állomás mellett lakom, bár ennyi idő alatt már biztosan hozzá szoktam volna a zajokhoz. 

Vissza sétálok az ágyamhoz, a sötétben tapogatózva keresem meg a telefonom. Este, mielőtt elaludtam volna még láttam egy bejövő értesítést. Jin írt üzenetet. Elolvasom, fejben átfutom a jövő hetemet. Szeretne újabb videóhívást és eldöntöm, hogy majd csak reggel válaszolok neki, nehogy elkezdjen faggatni arról, miért töltöm ébren az éjszaka ezen részét. 

Taehyungra gondolok. Az érzések, amik a szavai után jelentek meg, megint vissza kúsznak belém és elég csak egyszer végig futnom magamban a történteket. Talán igaza volt. Jobb lett volna, ha nem beszélek, hanem hagyom cselekedni. Ő is megadta nekem a megnyugvást miután beszéltem neki a múltról. Neki is épp olyan nehéz, mint nekem. Vagyis, az arckifejezéséből és a hangjából ítélve, ahogy a lányról beszélt, inkább sokkal nehezebb. 

Leteszem a telefont az éjjeliszekrényre, de abban a pillanatban új üzenetem érkezik. A feladója Taehyung. 

" Írj reggel, ha felébredtél! "

Rossz érzésem támad. A történtek után nem akarok reggelig várni és ha már ébren vagyok, válaszolok neki. Hát nem kétszínű dolog ez? A barátomnak nem írok vissza, de Taehyungnak igen. Az vagyok. Kétszínű. 

" Jó reggelt! " 

Egy üzenetre számítok, helyette bejövő hívás fogad. Némán meredek a képernyőre, majd az órára, hogy biztos nem csak álmodom-e ezt. Fogadom a hívást, de nem szólok bele.