A felkavaró napot nyugtalan éjjel követte. Hiába hagytam el Tüphón sátrát, gondolataim nem tudtak elszakadni a történtektől.
Sokáig ültem ágyam szélén, mályvaszín köntösömbe burkolódzva, és csak bámultam az éjjeliszekrényen álló gyertya táncoló lángját.
Míg ébren voltam, csak a dühöt és a felháborodást éreztem, amit Tüphón viselkedése keltett bennem.A sátorban elhangzott szavai tisztán csengtek még fülemben, mintha csúfolnának.
Tönkreteszed a munkám...Tehát mindössze egy kísérleti alany vagyok, a férfi tudományos érdeklődésének tárgya. Valami törött holmi, amit újra használhatóvá, működőképessé kell tenni.
Persze, miért is ért ez váratlanul? Tüphón már második találkozásunkkor megmondta, hogy az állapotom az, ami érdekli...És mégis...
A mellkasom elnehezült, fájdalmas sóhaj kívánkozott ki belőlem, ahogy ismét megszólalt a fejemben a férfi hangja.
Nem is annyira Tüphón dühített fel, hanem saját ostobaságom. Az, hogy csak mert az életem gyakorlatilag a férfi kezében van, még nem jelenti azt, hogy bármit is jelentek a számára. Tüphón nem ilyen ember. Ostobaság azt képzelnem, hogy ismerem őt. Ostobaság úgy gondolnom rá, mintha esélyem lenne igazán megismerni, feltérképezni. Mert olyan távol áll az emberektől, annyira a mi világunk peremén túl van, hogy már nem lehet elérni.És nekem nem is szabadna megkísérelnem, hogy utána nyúljak...
Annál is inkább, mivel az ujjamon ott a jegygyűrűm. Sápadtan csillog, és tudatja velem, mi a kötelességem.
De nekem mégis azon jár az eszem, hogy mit gondol rólam egy idegen férfi. Szégyenletes!
Reményvesztetten dőltem a virágos párnákra ágyamon, és összeszorítottam szemhéjamat. Magamban fohászkodtam azért, hogy elég legyen behunynom a szemem ahhoz, hogy elnyomjon az álom. De hiába.A rám boruló félhomályban, a villódzó, sárga, vörös gyertyafényben csak a jól ismert álarcot láttam magam előtt. A fölém hajoló, csillogó maszkot, a hűvös érzelemmentes vonásokat és az élettel teli, az álarc ridegségének ellentmondó, sóvárgó szempárt. Úgy éreztem, elég lenne csak kinyújtanom a kezem, hogy megérintsem, és...
Nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy gondolataimnak itt megálljt parancsoljak.
De szívem egyre hevesebb dobogása valahogy megijesztett.
Elfújtam a gyertyát, és magamra húztam a takarót.
De az álarc képe még sokáig kísértett.Reggel korán keltem. Nyugtalanságom nem akart csillapulni. Éreztem, ez a nap is olyan nap lesz, amikor testem nem hagyja elfelejtenem az állapotom, azt a tényt, hogy egy kór rág belülről, mint valami élősködő. A tükörbe nézve nem lepődtem meg azon, hogy milyen elgyötört arc néz vissza rám. Ajkam színtelen, mintha egy csepp vér sem keringene ereimben, a szemem alatti szürke árok pedig olyan feltűnő volt, mintha oda festették volna.
DU LIEST GERADE
Tüphón arca
Romantik„ - És ʜᴀ ᴀ ʟᴀ́ɴʏ ɴᴇᴍ ʜɪsᴢ ᴀ sᴢᴏ̈ʀɴʏᴇᴛᴇɢᴇᴋʙᴇɴ? Tᴜ̈ᴘʜᴏ́ɴ ʜᴀʟᴋᴀɴ ғᴇʟɴᴇᴠᴇᴛᴇᴛᴛ, ᴍɪɴᴛ ᴀᴋɪ ᴊᴏ́ʟ ᴍᴜʟᴀᴛ ɴᴀɪᴠ ғᴇʟᴠᴇᴛᴇ́sᴇᴍᴇɴ. Fᴀ́ᴊᴏ́, ᴍᴀʀᴏ́ ᴏ̈ɴɢᴜ́ɴʏ ᴠᴏʟᴛ ᴇʙʙᴇɴ ᴀ ɴᴇᴠᴇᴛᴇ́sʙᴇɴ. - Mɪɴᴅᴇɴᴋɪ ʜɪsᴢ ᴀ sᴢᴏ̈ʀɴʏᴇᴛᴇɢᴇᴋʙᴇɴ - ᴊᴇʟᴇɴᴛᴇᴛᴛᴇ ᴋɪ ғᴇɴɴʜᴀɴɢᴏɴ, ʜɪᴅᴇɢᴇɴ. - Kᴜ̈ʟᴏ̈ɴᴏ̈...