Tüphón arca

• 62.fejezet •

A Gavril dolgozoszobájának falán függő , díszes, antik , óra éppen este hétet ütött mikor átleptem a küszöböt.
Siettem ahogy csak birtam , még át sem öltöztem , úgy álltam meg férjem íroasztala előtt ahogy a nyeregből leszökkentem.
Csak mindezt végig gondolva suhant át az agyamon, hogy talán hiba volt ilyen ziláltan meg jelennem.

Mig Gavril egy levelet olvasott elmélyülten és nem nézett fel rám , gyorsan visszatürtem egy szemembe lógó hajtincset , letöröltem ruhám ujjával a homlokomról gyöngyöző izzadságot és a ruhaderék hanyagul nyitva hagyott felsőrészét is sikerült begombolnom. De már nem hittem, hogy ez elegendő lesz.
Mégis mély levegőt vettem aztán megszólaltam.
- Beszélni kivántál velem ... - Hangom reszelős volt és hirtelen nagyon szomjas lettem de próbáltam erről megfeledkezni.
Gavril ráérősen összehajtotta a levelet, majd az órára pillantott.
- Még időben . - Állapitotta meg szinte csalódottan. Elfojtottam egy mosolyt. Ez most nem jött össze.
- Megigértem, hogy nem kések és most itt vagyok. - Bólintottam magabiztosan.
- Mi az amit még ma este meg kell tudnom ? - Kérdeztem egy árnyalatnyi szorongással telve.
Mig Dozse hazafele vitt csak azon rágódtam,mit tartogat számomra a Gróf. És minnél tovább kattogott az agyam annál rosszabbul éreztem magam.
Gavril szótlanul végig mért , tetőtöl talpig , szoknyám aljatól , összekuszálódott hajamig . Ez a vizsgálódás feszéjezett. Szerettem volna ha az arcom már nem piroslik a lovaglastól és az oldalam nem hasogat attól , hogy úgy rohantam be a házba mint akit üldöznek. De nem volt mit tenni.
- Nos , igen ... - Kezdte lassan Yahontov és biztosra vettem élvezi, szorongásom apró jeleinek felfedezését.
- Foglalj helyet ! - Szólitott fel kimérten de legalább udvariasan.
Én gépiesen kihúztam a zöld bársonyhuzatú , faragott széket és leültem Gavrillal szemben. Úgy éreztem magam mintha egy tárgyalason lennék.

Várakozón néztem szembe férjemmel mire ő kihúzta asztala egyik fiókját, egy mozdulattal kivett belőle valamit és elém csúsztatta az erezett fa asztallapon.
Egy csinos ezüst szallaggal átkötött , ezüst diszítéssel ellátott kis boriték volt. A krémszinű papíron gyönyorű, takaros betükkel az állt : Yahontov Gróf és Yahontova Grófné részére.
Roppant tüneményes látvány volt bennem mégis viszojgást keltett.
- Mi ez ? - Kérdeztem úgy mintha nem tudnám elolvasni a betűket.
Yahontov apró ideges súhajt hallatva hatradőlt székében.
- Ez, kedvesem ,egy meghivó , Arsezovba *.
Összevontam a szemöldököm. Ez máris rosszul kezdődik ,jajdult fel bennem egy hang.
- Anton Nikitin meghívott minket a birtokára. - Folytatta Gavril kimérten. - Szivéjesen megért, hogy látogassuk meg és töltsünk némi időt vele és baráti társaságával.
A szavak egyszerűek voltak bennem mégis felbojgattak valamit.
- Nikitin ? - Kérdeztem vissza és máris idegesebben vettem a levegőt.
- Az a Nikitin aki nem rég küldette elmegyógyintézetbe a feleségét ?
- Az. - Vágta rá közömbösen Gavril.
Éreztem ahogy a felháborodás hatására vérem egyre szaporábban lüktet a fülemben.
- És most összehív minden ficsúrt és a feleségeiket parádézni ? Azok után ami történt ?!
Hangom élesebben csengett mint azt megengedhettem volna magamnak. Gavril keze ökölbe rándult egy pillanatra az asztallapon. Láttam ahogy a bőre alatt lüktetnek a domború erek.
- Ami azzal a nővel történ Sorana , igen sajnálatos. De mindez már a multé. Antonnak kijár, hogy elfelejthesse azt a szomorú esetet...
- Ezt nem mondhatod komolyan ...
Úgy meredtem Gavrilra mint aki életében először látja. Lelkem legmélyéig átjárt a felháborodás, az igazsság érzetem orditott.
- Oda akarsz menni és segiteni akarsz Nikitinnek abban, hogy úgy tegyen, mintha a felesége egyszerűen csak köddé vált volna ?! El törölnétek a bűntudatot amit megérdemel ?!
Kezem remegett ölemben és alig birtam elleneállni a kisértésnek, hogy felkapjam és miszlikbe tépjem azt az édes kis diszes meghivót ami számomra inkáb sértest jelentett mint baráti gesztust.
- Bűntudat ... megint ostobaságokat beszélsz ! - Emelte fel a hangját Gavril.
- Nem... ez nem ostobaság ...
- Azt mondtam, hogy az és kész !
A Gróf hangja veszéjesen remegett az indulattól. Elhallgattam de a haragom nem csillapult.
- Nem azért hivtalak ide , hogy a nevetséges szónoklataiddal tedd próbára türelmem , hanem azért, hogy közöljem , holnap után Arsezovba utazunk.
- Nem. Én ...
- Már elfogadtam a meghivást a magam és a feleségem nevében is.
- Én ebben nem veszek részt Gavril... - Ingadtam a fejem elszántan , körmöm székem karfájába vájva.
Gavril felkönyökölt az asztalra , ujjait összefonta , látszólag nyugodtan és fölöttük áthajolva nézett a szemembe. Jégkék irisze elszántságot tükrözött ami rémisztő volt.
- Nem kérdeztem, hogy óhajtasz-e bármiben is részt venni kedvesem. Kegyesen figyelmeztettelek, hogy felkészülj az utazásra lelkileg is. Ennyi.
Az ellenkezés a torkomban lüktetett, mint egy élőlény.
- Nem akarok menni. - Makacskodtam tovább. - Menj nélkülem!
- A meghivás kettőnknek szól. Te a feleségemként köteles vagy megjelenni.
A fejemben kongtak a szavai és ültemben is szédülni kezdtem. Az arcom alighanem fal fehérre váltott , de Gavrilt ez csak tovább ingerelte.
- Ne kezd ezt megint Sorana ! A rosszulléteid engem nem hatnak meg ! - Mondta fagyosan tekintetét az enyémbe furva.
- Menj, feküdj le ,pihend ki magad. Van rá egy teljes napod. De az utazás reggelére szedd össze magad ! Ne hozz rám szégyent ezzel a gyerekes makacskodással !
Yahontov hideg, kegyetlen tekinetébe bámulva valami el pattant bennem.
Felálltam a székből és két tenyeremet az asztallapra szoritva közelebb hajoltam Gavrilhoz.
- Nem megyek sehová sem. Nem hagyom el a Yahontov birtokot. - Formáltam lassan , elszántan a szavakat.
- Nem kényszeríthtsz rá , hogy azzal az emberrel ünnepeljek . - Folytattam minden bátorságom összeszedve.
- Márpedig nem maradsz itthon. Ideje,hogy végre befejezd a rejtőzködést és megmutatkozz a társaságban.
Az ösztönös lázadás most hihetetlen mértéket öltött bennem. És egyben felszaggatta azokat a sebeimet is amiket igyekeztem a béke érdekében elrejteni.
A fejemben forgószélként kavarogtak a gondolatok és nem tudtam megfékezni őket.
- Itthon ülsz és a könyveidet bújod. Nem csoda ,hogy az épp eszed kezd oda lenni ... - Vetette oda nekem megvetően a férfi.
- Nem vagyok bolond ! - Tört ki belőlem a düh.
- Nem ? - Kérdezte gúnyos sosollyal ajkán Yahontov. - Akkor viselkedj úgy mint egy rendes , kiegyensúlyozott nő. Egy rendes feleség.
A legszívesebben megütöttem volna a Grófot de az egyértelműen a végemet jelentette volna.
Dühömet igyekezve lenyelni bámultam az arcot amit akkor kimondhatatlanul gyűlöltem. Gavril tudta ezt. Képtelenség, hogy ne érezte volna a belőlem áradó gyűlöletet. De úgy tett mint akit teljesen hidegen hagy az amit érzek.
Közelebb hajolt hozzám és tenyerét arcomra fektette, mintha valami állat volnék akit egy kis simogatás megnyugtat.
- Csak három átkozott napra legyél az akinek lenned kéne ! Viselkedj Yahantova Grófnéként ! Érezd jól magad , szerezz új barátokat...
- Szerezzek új barátokat ?! - Ellöktem a kezét magamtól minthacsak egy förtelmes pók mászott volna rajtam.
- Még a régi barátaimat sem gyászoltam meg !
- Miről beszélsz ?
A tudtalansága nagyon fájt.
- Okszana meghalt és te ezt elfelejtetted tudatni velem ... de nyilván neked fontosabb holmi puccos összejövetel mint a feleséged gyerekkori barátjának temetése !
Szinte köptem a szavakat. Az elfojtott gyász és harag most lávaként bugyogott fel belőlem. De újfent Gavril közömbös arca nézett vissza rám.
- Az Avilov család barátsága nem járt semmi hasszonnal drágám. Sem jelentős vagyonuk, sem befolyásuk nem volt . Nem a mi szinvonalunkat képviselik. Inkáb hálásnak kéne lenned, mert megszabaditottalak tőlük...
Alig hittem a fülemnek. Ez a kegyetlenség egy új szintje volt amit még Gavriltól sem vártam.
- Akkor még csak nem is véletlenül feledkeztél meg azokrol a levelekről?
- Kedves , hogy azt feltételezted a férjed pusztán feledekeny ... - Vágott egy fanyalgó grimaszt.
- De nem is kellett volna , hogy a levelek létezése a tudomásodra jusson. Egyszerűen csak el kellett volna felejtened Okszanát. Ám ezek szerint a holmim között kutakodtál ... ami roppant helytelen ... De ezt majd egy másik alkalommal megvitatjuk ...
- Szörnyű vagy ... - Sziszegtem eltelve a megvetéssel és a bánattal.
Elléptem az asztaltól és leplezetlen undorral mértem végig Gavrilt.
Kivülről makulátlan úriembernek tűnt. Tiszta , hófehér ingje előnyösen állt , magas termetén , szöke haja rezes árnyalatban verte vissza a fényt, magas homlokát és szabályosan metszett állát egy szobor is megirigyelte volna.
Szép volt. De én mindennél jobban gyűlöltem ezt a szépséget ami annyira szivtelen és gonosz volt, hogy azt alig hittem el.
- Már nem maradt senkim. Senkim aki emlékezne rá , hogy ki voltam azelőtt , hogy a feleséged lettem... - Suttogtam a felismeréstől szinte lebénulva.
- Most pedig kényszeritesz rá, hogy olyanok között legyek akik csak Yahatova Grofnét akarják látni bennem ...akik csak a tulajdonodként ismernek... elveszel tőlem mindent ... el akarod venni tőlem mindazt ami vagyok...
- Túl drámai vagy Sorana. Ne láss rémeket az ég szerelmére ! - Tárta szét a karját Gavril és ez a mozdulat egy csapnivaló szinészt jutatott mindjárt az eszembe.
- Nem, Gavril. Nem megyek Arsezovba. - Erősködtem ismét.
- Írd meg Nikitinnek, hogy nem megyek.
Hangom nem remegett, kihúztam magam és egyenesen néztem férjemre. De ez volt az utolsó csepp amit Yahontov el tűrt.

Úgy ugrott elő az aztal mögül mint egy veszett kutya.
Mire észleltem hogy a biztonságom elpárolgott már ott állt elöttem , teljes szélességében és magasságában.
Az ajtó melletti falnak préselt , szinte kiszoritotta belőlem a levegőt pusztán a testével.
Rémülten bámultam rá, mint egy csabdába esett nyúl ,de ez nem hatotta meg.
- Nem akarok többé nemet hallani ! - Rivallt rám Gavril és hangja hasogatta a fülem.
Karja megemelkedett , azt hittem meg akar ütni de aztán megondolta magát és ujjai a nyakamra fonódtak.
Forró bőre nyirkos volt és az érintésétől olyan undor hulláma öntött el, hogy kishijján öklendezni keztem.

Gavril nem szoritott, nem folytogatott de mégis úgy éreztem , a levegő nem jut el a tüdőmig.
Ha a fal nem támaszt meg összeesem mint egy tehetetlen rongybaba.
Elmémben élénken élt a képe annak a jelenethetnek amikor Tüphónnal álltam hasonló képp szemben. Akkor tudtam, biztosan tudtam, hogy egy gyilkos ujjai fonódnak a torkomra de mégsem éreztem azt a rettegést ami most öntött el.
Most igazi, valódi halálfélelem keritett hatalmába.
- Most elakadt a szavad mi ? - Szegezte nekem és szája szélében egy mosoly rángott.
- Milyen könnyen ellhalgtsz , ha valódi erővel találod szemben magad ! - Nevetett és engem teljesen kivert a víz ezt a nevetést hallva.
A falhoz lapulva próbáltam talpon maradni , nem mutatni Gavrilnak , mennyite legyengitett a félelem.
- Törékeny vagy mint egy , apró kis porcelánfigura ... semmibe sem kerül , hogy porrá zuzzalak !
- Engedj el ! - Suttotam mert a hangom valóban cserben hagyott.
- Azt már nem ! - Morogta dühösen. - Most végre megértetem veled, hogy tenned kell amit mondok.
Homályosan látram a feszült vonásait és a pániktól zúgott a fejem.
- Két lehetőséged van Sorana ! - Kezdte továbra is a falhoz szoritva, kezével a nyakam markolva.
- Az egyik, hogy engedelmeskedsz és eleget teszel Nikitin meghivásának. - Szürte fogai között.
- A másik ? - Kérdeztem kihivóan maradék bátotságom összeszedve.
- A másik, hogy szófogadatlan leszel és itthon maradsz. Ez esetben azonban olyan intézkedéseket teszek amellyek számodra biztosan kellemetlenek lesznek. - Mondta és egy csúf kárörvendő mosoly folyt szét az arcán.
- A kapu mindig zárva lesz. Dózsét csak az én engedélyemmel viheted ki az istálóból ... a szabadságod , hogy úgy mondjam egy kissé korlátozottá válik majd ...
Nagyot nyeltem és máris Tüphónra gondoltam. Ha róla volt szó az a kevéske, szánalmas szabadságom is drága volt ami megadatott nekem. Túl drága ahhoz, hogy kockára tegyem.
- Nem tudom mi a fenét csinálsz mostanság a birtokon kivűl, de azt látom, hogy boldog vagy ... és mikor boldog vagy az egész hihetetlen módon ragyogóvá tesz... - Mondta Gavril és a hangja egy csipetnyit meglágyult, amitől hideg borzongás futott végig egész testemen.
- De összetörhetem, a boldogságodat, kiolthatom a ragyogásod, bármikor ha nekem úgy tetszik. Tehát okosan tennéd ha a kedvemben járnál. Szóval mit választasz ?
A szívem darabokban hevert a mellkasomban. Minden szilánkja kinzóan tépett belém. De beláttam, hogy nincs esélyem.
- Veled megyek. Ott leszek melletted Nikitinnél. - Mondtam ki kinlódva. Minden szó sósavként égette a torkom. A hányingertől alig birtam gondolkozni.
- Győztél. - Suttogtam a megadás minden rezdülésével arcomon.
Egyedül az adott erőt, hogy Gavril bármit is hitt valójában még messze járt a győzelemtöl. Mert ami igazán fontos volt számomra azt még nem adtam oda, nem vehette el.
De ő megelégedett ezzel a hamis diadallal.

Émelyitő elégedettséggel arcán lépett el tőlem és egy gúnyos mozdulattal kitért előlem, hogy szabad elvonulast biztositson számomra.
- Holnap után , hajnali ötre legyél utra készen kedvesem ! - Szólt kedélyesen mintha nem fenyegetéssel hanem kedves szavakkal érte volna el hogy az akarat érvényesüljön.
Nem válaszoltam csak a lehető leggyorsabban elhagytam a szobát.

______________________

* Arsezov egy fiktiv város a történetben.