Tüphón arca

• 44.fejezet •

Lev ott kuporgott Tüphón sátra mögött , a vászon menedéket adó takarásában. Egy valahonnan odavonszolt faládán ült és térdét átfogva , csendben de annál keservesebben sírt.
Tüphón és én is megtorpantunk egy másodpercre a döbbenettől , aztán a látvány hatására szinte egyszerre siettünk az elkeseredett fiúhoz.
- Lev ! - Térdeltem le a láda mellé sötét zöld ruhám nem kímélve.
- Hát téged meg mi lelt ?
Aggódó hangom felrázta a gyermeket , felkapta szőke fejét és rám emelte kisírt szemeit.
De válaszolni nem tudott, csak csukladozva nyelte könnyeit.
Tanácstalanul néztem Tüphónra , aki épp úgy szánta a fiút mint én. Tekintete valódi aggodalomról árulkodott de nem veszítette el a fejét.
- Mi történt Lev ? Bántott valaki ? - Próbálkoztam újra halkan , igyekezve nem megijeszteni a fiút.
De a válsz csak könnyes tekintet volt.
- Hagyd , ne faggasd ... - Szólt Tüphón hangjában együttérző sajnálattal.
A férfi is letérdelt mellém és nagy tenyerét gyöngéden a szőke fürtös kis fejre helyezte.
- Csak egy kis időre van szüksége. Ha megnyugszik elmondja mi nyomja a szívét. Igaz Lev ?
Tüphón szavaira már egy határozott bólintás volt a felelet. Egyértelmű volt, hogy a fiú a bűvésszel akar beszélni.
- Jobb ha bevisszük a sátorba . Idekint csak teljesen átfagy. - Mondtam a gyermek hideg kezét megfogva.
Tüphón egyet értően bólintott, mire én azonnal a karomba vettem Levet , aki hálásan kapaszkodott belém és hüppögve temette nedves arcát vállamba.

Odabent a sátor melegében még percekig nem sikerült szóra birnunk a fiút. Sokáig csak ült egy zsámolyon , lesütött szemekkel könnyeivel küszködve. Nagyon szerettem volna tudni mi kétségbeesésének oka , hogy segíthessek. De Tüphón néma pillantásai folyvást csak türelemre intettek.
A férfi egy szóval sem sürgette a gyermeket , némán leült díszes párnái közé és kezébe vette lantját, hogy a csendet a húrok pendülése töltse ki. Nyíltan nem tartotta szemmel Levet, hogy a fiú megnyugodhasson, de tudtam még ha úgy is tesz mintha a hangszerre koncentrálna , valójában figyeli a gyermeket.
Mig a férfi játszott addig én neki álltam teát főzni.
De a szamovárral foglalatoskodva sem tudtam aggodalmam le csillapítani , mindig azon kaptam magam , hogy Levet tanulmányozom.
Figyeltem a csendben , magába roskadva üldögélő alakot és próbáltam megfejteni mi történhetett amiért ilyen elkeseredett.
Megjelenése már nem volt olyan szívszorítóan elhanyagolt mint korábban. Most nem egy ágrólszakadt utcagyereket láttunk vendégül hanem egy valóságos kis úrfi volt az akinek a teát készítettem épp.
Megnyugodva láttam, hogy tiszta, barna kabátkája elég meleg és csizmája is megfelelően óvja a hidegtől. Így nézve egy átlagos , falusi gyereknek tűnt. Egyedül az rombolhatta csak le ezt a képet , ha lábra állt. Bicegése Tüphón kezelése ellenére sem múlt el. Már nem is nagyon lehetett bízni abban , hogy újra hibátlanul fog tudni járni.
Erre gondolva felidéztem Lev erőszakos apjának képét és elöntött a keserű utálat. Bár a férfi láthatólag eleget tett Tüphón parancsának és a pénzből amit a bűvész rábízott valóban költ Levre , a harag iránta még nem szűnt meg teljesen. Csak remélni mertem, hogy ha a fiú megszólal nem azt hallom majd, hogy ismét az apjától szenvedett el sérelmeket.

A kamillateát kitöltöttem egy csészébe és csendben odanyújtottam Levnek. Némán elfogatta , kivette kezemből és apró kortyokban inni kezdte a forró italt.
- Köszönöm ... - Mondta síróstól fátyolos hangon aztán újra némaságba burkolózott.
- Jobban érzed magad ? - Kérdeztem reménykedve miközben szoknyámat elrendeztem egy másik zsámolyra telepedve.
A fiú nem sietett felelni. Lev hallgatagon nézett rám a csésze felett. Tekintete egy gyerekhez képes sokféle és mély érzelmekről árulkodott. Bánat és harag volt a fiúban. Ettől egészen emlékeztetett Tüphónra. Ez a felfedezés új volt és nem éppen megnyugtató.
- Gyűlölöm ezt a falut ! - Hallottam a gyerekes vékony hangot váratlanul felcsendülni.
A szavakat indulat járta át a fiúcska testét pedig enyhe remegés.
- Gyűlölöm ! - Ismételte meg nem kevesebb haraggal.
- Itt mindenki ostoba és gonosz !
A szavakat hallva a lant húrjain eddig simán táncoló ujjak megtorpantak és a dallam amely háttérzenét adott beszélgetésünknek elhallgatott , mintha elvágták volna.
- Mindenki ?
A nyugodt kérdést hallva én is Lev is a párnák irányába fordultunk és szembe néztünk a fehér álarcos , sötétkék kaftános férfival , aki most törökülésben ülve várta a választ.
- Talán nem mindenki ... - Javította ki magát Lev kissé duzzogva.
- A Grófné nem gonosz ...
Bocsánat kérő pillantást küldött felém amit egy mosollyal viszonoztam.
- És te sem ... - Fordult Tüphón felé a szőke fej.
- De a többiek ...
Lev hangja elcsuklott és kis keze ökölbe szorult. Érzelmei nem megjátszottak voltak. Mélyről és nagy erővel törtek fel belőle ami megdöbbentett.
- Az iskolában folyvást rólam meg a lábamról beszélnek ... bénának , nyomoréknak csúfolnak aki még versenyt futni sem tud...
A fiú hangja fájdalomtól volt éles tekintete pedig haragtól csillogott.
- Gyűlölöm őket ! - Ismételte remegő ajkakkal szinte sírva. Aztán újra az álarcos bűvészre szegezte tekintetét és teljesen szabad utat engedett keserű indulatainak.
- Változtasd őket csótányokká , férgekké hogy a földbe taposhassam mindet !
Ezek váratlanul kegyetlen szavak nem illettek egy nyolcéves szájába , sokkolóan hatott a gyermeki hang ilyen valódi , lángoló gyűlölettel színezve.
De Tüphón tekintetében változatlan megértéssel nézett a feldúlt Levre.
- Együtt érzek veled fiam , nem is tudod mennyire. - Kezdte csendesen.
- De sajnos ez meghaladja a képességeimet. Félek, nem vagyok akkora varázsló mint hiszed, Lev.
- Pedig megérdemelnék !
- Bizonyára. De akkor sem kívánhatsz ilyesmit .
- Miért ?
- Mert te ennél jobb vagy .
Az egyszerű szavak halkan hagyták el Tüphón ajkait de a hatás amit a fiúra gyakorolt mégis látványos volt. Vonásai egy pillanatra kisimultak és a harag helyét érdeklődés váltotta fel.
- Mikor annyi idős voltam mint te én is megadtam volna bármit azért, hogy megfizethessek azoknak az embereknek akik bántottak. Ugyan azt kívántam mint most te. - Mondta Tüphón végtelen türelemmel .
- Aztán idősebb lettem és már volt erőm ahhoz, hogy bosszút álljak. - Folytatta letaglózó őszinteséggel.
- De a bosszú nem segít. Higyj nekem , a könnyebbség amit általa érzel nem tart tovább mint a kialvó láng után maradt füst.
Lev minden figyelmét Tüphón szavainak szentelte és meg is értette őket.
- Akkor mit tegyek ? - Kérdezte kezével megtörölve orrát.
- Tehetsz bármit. De az a fajta bosszú, a visszafordíthatatlan tett ami körül most minden gondolatod forog legyen mindig az utolsó amit választasz. - Felelt Tüphón éppen olyan komolyan ahogy bármelyik felnőttel beszélt volna.
- Azt tanácsolnám , először is légy okos. Használd az eszed. - Mondta a maszk alól nézve farkasszemet Levvel.
- Talán nem futhatsz olyan gyorsan mint a többi gyerek , nem tudsz fára mászni és meglehet a lovaglás sem fog úgy menni ahogy másnak. De van még számtalan tehetséged amivel a többiek fölé kerekedhetsz. - Szólt a bűvész biztatóan le nem véve szemét a gyermekről.
- Tanulj. A tudás majdnem akkora hatalmat ad mint a varázslat.
Lev szinte tátott szájjal bólogatott és könnyei kezdtek felszáradni. Most , Tüphón szavai után szinte mintha kicserélték volna a fiút.
- Rendben, ha ezt megbeszéltük, és már nincs kedved az egereket itatni, akkor talán ide is ülhetnél mellém, hogy elsőként halld a legújabb szerzeményem. - Invitálta teljes komolysággal de szemében mosollyal Tüphón Levet és újra ölébe vette lantját.
Levnek nem is kellett több, hirtelen újra visszavedlett azzá szertelen gyerekké aki volt és felpattanva zsámolyáról letelepedett Tüphón közelébe , hogy jól hallhassa a dalt amit játszik.
A férfi hosszú ujjai máris a húrokon jártak és ahogy ígérte , mindketten hallhattuk a hangokból szőtt mesét , amely szavak nélkül festett elénk képeket és néhány hosszú percre békét varázsolt oda ahol eddig haragvón morajlott a sötét tenger.
Hallgattam és átadtam magam a zenének, akárcsak Lev. A fiú arca ragyogott amíg a bűvész játszott, úgy ahogy azoké a gyermekeké ragyog akik fényes , színjátszó üveggolyót találnak, vagy életükben először csodálják meg egy lepke tarka, törékeny szárnyát.
Kincsre találni , egy borús , hideg , barátságtalan napon...
Talán igy írhatnám le azt az érzést amit Tüphón zenéje keltett bennem mindig.
És reméltem, tiszta szívemből reméltem, hogy a férfi tudja mennyit ad a hallgatóinak. Tudja, hogy bár soha senki nem mond köszönetet ezért a páratlan ajándékért amit a zenéje jelent , mindenkit elér, mindenkire hatással van. Nem értik, nem tudják , de mind hálásak érte.