Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Igy, most egyenlőek vagyunk... Ugy suttogtam el ezt a néhány szót akár egy titkot. Ajkam mozgott de tudtam az álarc amit viselek változatlan , állandó. Közel hajoltam Tüphónhoz , képtelen voltam megtartani az illendő távolságot. Bennem valami folyvást nyujtózkodott felé és most nem volt képes elviselni, hogy mindíg csak a semmiben tapagatózik. El akartam érni a férfit, hozzá simulni és érezni a válaszát. Ez az érzés annyira valódi volt , annyira követelő, már-már megfosztott a józan gondolkodás képességétől. Nem először éreztem ezt. De az elmúlt napokban amig a férfival töltöttem szinte minden percet a vonzás csak még erősebb lett. És fent a padláson , azon a titkos helyen ami csak az enyém volt, a férfi jelenléte méginkább hatott rám.
Az apámtól kapott velencei maszk pedig valami különös bátorságot, merészséget öntött belém. Arcomat elrejtve az az szürreális érzes uralkodott el rajtam, hogy az aki Tüphónnal szemben áll egyszerre vagyok én és mégsem önmagam. Egy pillanatig némán nyugtattam szemem az elefántcsont fehér álarcon amely fölém hajolt és vártam, hogy Tüphón feleljen. De a kék szemek zavartan és borúsan viszonozták pillantásomat. - Nem. - Jelentette ki végül fáradtan, megtörten . A szívem ugrott egyett mellkasomban , és a csalódottság hidege öntött el. Vártam, hogy Tüphón ellépjen tőlem , hogy újra messze kerüljön , közelségének csak emléket hagyva magaután.
De a férfi nem mozdult. Úgy magasodott fölém, hogy az akár fenyegető is lehetett volna. Ám a menekülés kósza gondolata sem környékezett meg. Szemem nem birt betelni Tüphón látványával, csak figyeltem ahogy a gyertyafényben az álarc vonásai kiélesedtek és az anyag amiből készült viaszosan simának és tisztának tűnt. Szerettem volna megérinteni, szerettem volna ha a tenyerem ráfektethetem széles mellkasára, ha végig simithatok a testét fedő , szűk kabáton amelynek , anyaga most sötét grafitszürkén fénylett. Ujjaim bizseregve kivánkoztak végig követni a kaftánt zárva tartó , elöl, álltól végig sorakozó gombsor mentén himzett minták kigyózó rajzát, egészen a széles övig a derekán. Gyötrő és mégis édes kint jelentett ott állni olyan közel hozzá, szabadon és mégis bilincsbe verve. Vajon mi történne , ha volna merszem úgy megérinteni ahogy még senki sem érintette ? Ahogy még én sem érintettem soha senkit ... Egy érintés, egy mozdulat , tönkre tehet-e egyszerre két , egymástól annyira eltérő életet ? Gondolataim örülten száguldottak. Elmémben egészen elhalkult a hang amely azt mondta ezek a gondolatok tiltotak és bűnösek. De egy másik hang visszarántott a valóságba. - Mi sosem lehetünk egyenlőek ,Sorana. A szavakban nem volt ridegség. Nem , az a szelid bánat a mély hangban rezdült simogató volt , akár egy dallam. - A szépséget elrejteni, a te világodban termézetellenes, bűn. Míg a rútságnak nem lehet más a sorsa... Ahogy beszélt , Tüphón felém nyúlt és óvatosan ráfektette tenyerét a maszkomra. Végig simitott az arcon amit viseltem, ujja lassan végig követte az ajkak vonalát amelyek nem az enyémek voltak. Lélegzetem elakadt érezve érintésének súlyát. Semmi más nem jutott át az álarc védelmén. Az igy bennem keletkezett űr pedig szinte türhetetlen volt. Nem tudtam elűzni a gondolatot, hogy pontosan ugyan ez volna az amit Tüphón érezne ha én érinteném meg őt, ugyan igy. Ugyan úgy érezne egyszerre mindent és semmit. - Én nem tartozom a te világodba... Ezt te is tudod jól. - Mondta ki halkan mig ujja különös bűvöletben vándorolt maszkomon. Hangja puhán csengett , szinte elvegyült az éjszaka , a szoba csendjével. Darabokra tört bennem valamit , mégis hangjának megfoghatatlan, gazdag szépsége tompította a kínt.
