Tüphón arca

• 63.fejezet •

Az Arsezovi utazás felzaklatott. A tudat , hogy napokat kell Gavrillal töltenem és színlelni, hogy egy gondtalan nő vagyok az oldalán, mázsás súllyal nehezedett rám.

Tény, hogy régen nem jártam már társaságban , elkerültem minden alkalmat , ahol az orosz arisztokrácia köreiben kellett megjelennem. A bálok, összejövetelek számomra nem jelentettek kikapcsolódást, csak kellemetlen érzéseket, olyan tükörkepet tártak elém amellyet nem szívesen láttam.
Elveszetnek éreztem magam az emberek forgatagában és a bizonyosság, hogy a férjem teljes mértékben tisztában van gyengeségemmel csak növelte a belső feszültségem.

Ha egy olyan eseményen kellett résztvennem mint ami most várt rám, az olyan dolgokkal szembesitett ami önbizalmam morzsáit is elpárologtatta.
Ott, a divatos ruhákban tündöklő úri népek előtt , olyannak kellett mutatnom magam amilyen nem voltam sosem. Egy megmagyarázhatatlan , kinzó érzés telepedett rám , egy hang azt suttogta a fülembe, én más vagyok, nem olyan mint azok a mosolygó , csillogó , fesztelen lények a táncparketten , akiket sorra kérnek táncra az urak.
Én még csak táncolni sem szerettem soha. A gondolat , hogy mindenki szeme láttára , ügyetlenül perdüljek-forduljak máris pánikot kelltett bennem.

Már láttam magam előtt a kutató, vizsgáló szemeket amik majd rajtam függenek és ott volt fusztráló talány, hogy nem tudom , mi jár a bámulók fejében.
Esetlennek és furcsának találtam magam, ha azzal próbálkoztam, hogy elképzeltem , mit látnak bennem mások.
A társalgás sem volt az erősségem. Minden erőm kiszívta az ,ha könnyed csevejbe kellett bocsájtkoznom valakivel. Valósággal menekültem az üres fecsegés elől és muszáj volt egy csendes sarokba húzódnom , mig újra vissza nem rángatott valaki a hangzavarba.

Egyszer-kétszer megkiséreltem átvenni a társalgás vezér szerepét , olyan témába bocsájtkozni aminek valódi értelme is van. De hamar megtapasztaltam, hogy az én mondanivalóm túl sok és túl más az emberek számára. Ami elhagyta a számat az egyesek számára nem tetszetős, különös vagy épp felháboritó volt. Gyakran úgy néztek rám akik hallgattak, mintha valami olyan teremtmény volnék aminek semmi keresni valója egy társasági eseményen.
Az az üvegfal amiről Tüphónnak beszéltem a pipacsmezőn, sehogy sem akart eltűnni és én nem akartam ismét ezzel szembesülni.

Ez volt az egyik oka annak , hogy féltem.
A másik pedig az , amit nyiltan Gavril szemébe mondtam.
Anton Nikitin szívtelenül bánt el a feleségével. Egyszerűen helytelennek találtam egy ilyen eseményt amikor az az asszony most is szenved egy szörnyű helyen. Olyan volt ez , mint egy temetésre komédiásokat hivatni , vagy táncot ropni valaki sírján. Egy nőtársam ellen elkövetett árulásban vettem részt és ezt lelkiismeretem hevesen ellenezte.
De le kellett nyelnem ezt is. Összeszorított foggal, fejet kellett hajtanom .

Azzal nyugtattam magam,hogy gyorsan vége lesz. Három nap. Csak három nap az életemből. Túl fogom élni.
Azt kivántam bárcsak Tüphón is elkisérhetne. Tudtam, hogy ő sincs kibékülve az emberek társaságával, hogy ő még inkább különcnek számít mint én magam.

Mégis eljátszottam a fantáziaképpel, arról, hogyan fogadnák a férfit egy arisztokrata szalonjában. A gondolat, hogy elképedve , értetlenül és csodálkozva néznek az ezüst maszkot viselő bűvészre , halvány mosolyt csalt arcomra. A bámulók szemében megcsillanó kiváncsiság, a félelemmel vegyes csodálat Tüphónnak sem lett volna ellenére, ebben biztos voltam.
Legalább ketten, együtt nézhetnénk szembe azzal a világgal aminek én csak félig ő pedig egyáltalán nem lehet a része.
Nem kellene senkivel sem foglalkoznunk amíg , a kezem az övében pihen. Csak a zene volna , én és ő ,a többi lényegtelenné válna ,elveszne , hiszen nem számitana semmit amig nem állhatnak közénk.

De ábrándjaim sötétbe borultak amint megcsapott a való világ hideg, fullasztó lehellete.
Az álom kettőnkről rémálomba furdult, mert Gavril arca , hangja és tekintete, mint egy villám, az éjjeli égboltot, kettészelte, széthasította elmém vásznát.
Nem lehet szó kettőnkről ...
A megálmodott boldog este máris botrányba fulladt. A képzeletbeli boldogság sötét , tragikus események első állomásává vált , amit megállithatatlan láncolatban követett a többi...
Könnyeket láttam , haragot és vért.