Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Gavril hazatértének napja gyorsan elérkezett. Egy szempillantásnak tűnt csupán és a Gróf kocsia berobogott a kertkapun , férjem nagy léptekkel megtette az utat az ösvényen a házig, mig én lélegzet visszafojtva lestem ki az ablakon és számoltam szabadságom utolsó ,elillanó másodperceit.
Álkapcsom megfeszült amikor hallottam odalentről a jólismert hangot , azt ahogy Gavril utasitásokat ad Nedának és még néhány cselédnek, vigyék a poggyászt a dolgozó szobába. Parancsai rövidek , lényegretörőek voltak és mindenki kérdés nélkül tette amit kivánt. Jóformán át sem lépte még a küszöböt és máris mindenki az uralma alatt állt. Nekem sem lesz más választásom ? A magamnak feltett kérdésre nem tudtam felelni, bensőm egyre csak keserűen hallgatott . A záruló kalitka máris elnémította az énekesmadarat. Ez a gondolat viszhangzott bennem, mint egy gyászének visszatérő verszakjai, mig gépiesen a tükörfelé fordultam.
Neda az éjszinkék szatén ruhám választotta aznapra és én nem ellenkeztem. Szolgálólányom igyekezett tartani bennem a lelket és bár nekem nem volt erőm rá , ő helyettem is ügyelt arra, hogy megjelenésem megfelelő legyen a Gróf fogadására. Mindent megtett, hogy segítsen. Ügyesen feltüzte a hajam és minden apró részletett gondosan elrendezett rajtam az utolsó csipkeszegélyig. Most végig nézve magamon , hálát adtam Neda létezéséért, mert nélküle , úgy álltam volna Gavril elé ahogy az ágyból keltem , leverten és reménytelenül. Legalább igy a Grófnői álruhám ismét a helyén volt , makulátlanul mintha soha meg sem váltam volna tőle.
A füzöm minden lélegzetvételnél emlékeztetett jelenlétére , ruhám magasan gomboltan takarta vállam és nyakam , ahogy az egy nappali öltözethez illik. Arcom még mindig sápadt volt kissé de erről a részletről nem akartam tudomást venni. Úgy festettem mint a saját vászonra festett portrém: a nő a tükörben méltóságteljes és elegáns volt. A kék anyag gyöngyházasan fénylett minden mozdulatnál és a szürke szemek visszverték ezt a ragyogást. A kép elégedettséggel kellett volna eltöltsön. De hiába. Az elmúlt hetek, a szabadság amit megizleltem nyomokat hagyott emlékezetemben amiket semmilyen hizelgő tükörkép nem törölhetet ki. Máris hiányzott kiengedett hajam súlya a hátamon és a szabad lélegzetvétel.
Tüphón sátrában nem volt szabály a megjelenésemre , az illem nem kötött gúzsba úgy mint itt a Yahontov-házban és ezt könnyebb volt megszokni mint hittem. Olyannyira , hogy ösztönösen nyúltam a hajtűm után, hogy eltávolitsam és kiszabaditsam hajam a konty szoritásából. De Neda sietve mellettem termett és lefogta a kezem. - Ne tegye Sorana ... - Intett szeliden. - Nincs időnk helyre hozni ha most tönkre teszi ... - Mondta figyelmeztetve a lány. - Tudom, hogy nehéz , de legyen erős. Jobb ha nem is álldogál itt tovább. Óvatosan megfogta a vállam és elfordított a tükörtől. - Akkor mit tegyek ? - Kérdeztem halkan és a kétségbeesés jól hallható volt a hangomban. - A Gróf úr tüstént vacsorázni óhajt. Csatlakozzon hozzá az étkezőben . - Tanácsolta Neda kedvesen. Némán bólintottam és elindultam az ebédlő felé.
